Egy fix havidíj ellenében a vásárlók nemcsak, hogy megkapják a Google-től a legújabb Pixel okoselefonokat, hanem melléjük biztosítva lesz minden olyan szolgáltatás is, amelyekkel az élmény még teljesebb lehet. A Pixel 6 és a Pixel 6 Pro is igénybe vehető lesz az új lehetőséggel.
A Google két éves szerződéssel értékesíti majd a készülékeket a Pixel Pass keretében. 45 dollárba kerül majd a csomag a Pixel 6 modellel, azoknak pedig 55 dollárt kell majd fizetnie, akik a Pixel 6 Prót szeretnék kézbe venni. Semmilyen egyéb költség nincs, sőt mi több, még ezt is lehet faragni, ha az ember a Google Fi szolgáltatót választja, mert abban az esetben 5 dollár még ezekből az összegekből is lejön.
Mit tartalmaz a Pixel Pass? Nos, az új okostelefonok mellett olyan szolgáltatások vannak ebben benne, mint a YouTube Premium, a YouTube Music Premium, a Google One tárhely egy alapcsomaggal, valamint még a Google Pay Pass is, plusz biztosítás a mobilokra. Az eszközök a balesetek esetén minden további nélkül javításra kerülnek majd, és sokaknak már csak ezért megérheti majd a Pixel Pass.
A YouTube Premium és a YouTube Music Premium révén az emberek a streaming szolgáltatásokat teljesen korlátlanul használhatják majd reklámmentesen, és a háttérben is hallgathatják majd a tartalmakat, valamint offline mentési lehetőséget is kapnak. A Google One esetében a keresőóriás a 200 GB-os konstrukciót fogja biztosítani akciósan, erre lehet majd biztonsági mentéseket tenni, és az eredeti minőségben tölthetőek fel videók, fényképek egyaránt. A Play Pass pedig több száz fizetős játék és applikáció reklámoktól mentes, „ingyenes” elérésére nyújt lehetőséget, és az appokon belüli vásárlásokkal sem kell bajlódni ezeknél.
Amennyiben valaki ezeket egyébként is szeretné igénybe venni, abban az esetben a Pixel Pass révén a két éves időszak alatt 176 dollárt takarítanak meg azok, akik a Pixel 6-ot választják. A Pixel 6 Próval pedig még jobban lehet járni, 294 dollár maradhat az emberek zsebében, tehát azt a 10 dollár felárat abszolút megéri már ezen a szinten.
A Pixel Pass egyelőre regionális korlátozás alá esik majd, nem lesz elérhető mindenhol, ahol a Pixel 6 hivatalosan forgalomba kerül. De idővel valószínűleg egyre több régióra terjeszti majd ki a különleges előfizetési lehetőséget a keresősóriás.































