A legújabb vonatkozó kutatások alapján a sötét színű tollak több hőt nyelnek el, ami javítja a repülés hatékonyságát, gyorsabbá és hosszabb utakra téve alkalmassá a madarakat, mint amire világos tollazatú társaik képesek.
A szárnyak színének kérdésével korábban is foglalkoztak a szakértők, azonban többnyire csak olyan szempontból, hogy a tollazatnak milyen szerepe van a párkeresésben, a ragadozók elleni rejtőzködésben, vagy éppen ellenkezőleg, a zsákmány lopva való megközelítésében. Néhányan ugyanakkor már azt is vizsgálták, hogy a sötét színű szárnyak vajon tényleg javítják-e repülés hatékonyságát. A vonatkozó kísérletek, amelyek közt szerepelt a szárnyak modelljének 3D-ben való kinyomtatása is, ezek a kutatások azonban ellentmondásos eredményekkel zárultak.
Az új kísérlet során a kutatók pontosabban igyekeztek utánozni a való életben jellemző körülményeket. A Genti Egyetem szakértői 324 tengeri madár preparált tetemét vizsgálták meg, köztük halászsasokat, szulákat és dolmányos sirályokat. Amikor a vizsgált madarak szárnyának színét összevetették az azok repüléséről ismert adatokkal, az összevetésből az derült ki, hogy a sötétebb szárnyú fajok jellemzően jobbak a repülésben.
Ezt követően a szakértők két szulaszárnyat vattával tömtek ki, majd felfüggesztették ezeket egy szélcsatornában. Az egyik szárny fehér volt fekete csúccsal, míg a másik teljesen sötét színű volt. A kutatók a szélcsatornás kísérletek során különböző szélsebességek, szárnypozíciók és a napot szimuláló, különböző intenzitású infravörös megvilágítások mellett vizsgálták a szárnyak viselkedését. A sötétebb színű szárny jobban felmelegedett, ahogy azt várták is, és ennek nyomán hatékonyabbnak is bizonyult. 20 százalékkal kisebb volt a légellenállása, mint a világosabb szárnynak.
A szárazföldi madarakkal szemben a tengeri fajok hosszú időket töltenek a levegőben, sokszor rendkívül meleg és szeles körülmények között, így nem csoda, hogy alkalmazkodtak ehhez az egyedi környezethez, mondja Matthew Shawkey, a kutatás egyik résztvevője. Hasonló adaptációk talán más állatcsoportoknál, például a távolra vándorló lepkéknél is jellemzők lehetnek, folytatja a szakértő. A tengeri madarak kapcsán megfigyelt érdekességeknek ráadásul akár praktikus haszna is lehet, például a drónok fejlesztésekor és a repülőiparban, teszik hozzá a kutatók.