A LinkBuds Speaker különlegessége már a névből kitűnik, hiszen a LinkBuds termékcsalád eddig vezeték nélküli fülhallgatókból állt, a széria nevében a Buds is ezekre utal, most mégis arról számolhatunk be, hogy egy hangszóróval gyarapodik a széria. Ahogy azt látni fogjuk, nem véletlenül alakul ez így, igazán otthonosan érzi majd magát a fül- és fejhallgatók körében az újdonság.
Térjünk is rá rögtön a lényegre, ami miatt a LinkBuds Speaker ezt a nevet viseli. A Sony felruházta a készüléket az új Auto Switch funkcióval, ennek köszönhetően át tudja majd venni a zenét a vezeték nélküli fülhallgatóktól, de még némelyik fejhallgatótól is. Mikor a fülhallgatót viselő felhasználó haza ér, belép a lakásba, és érzékeli a LinkBuds Speaker a másik LinkBuds terméket, azonnal képes lesz a hangforrást átkapcsolni. Ennek köszönhetően minden eddiginél simább zenehallgatási élményt lehet majd elérni a termékek párosával.
Az Auto Switch funkciót támogatja az új LinkBuds Fit és a LinkBuds Open, továbbá a régi LinkBuds S és a felsőkategóriás WF-1000XM5 valamint WH-1000XM5 páros. Sajnos az első LinkBuds ebből már kimarad, de a jövőben valószínűleg sok olyan eszközre számíthatunk, ahol ez a technológia megjelenik a Sonynál. Ezt kihasználva a LinkBuds Speaker is át tudja majd adni a füleseknek a zenét, és magától lekapcsol, mikor a felhasználó eszközt vált.
Az olyan kompakt hangszórók, mint a LinkBuds Speaker, általában egyetlen aktív hangszórót foglalnak magukban, és azon felül legfeljebb még egy passzív egységet alkalmaznak a mélyhangzás felerősítéséra. A Sony viszont összesen 4 darab hangkeltőt épített be a szűk helyre. A négyzetes formavilágot kihasználva két oldalán található egy-egy passzív a megfelelő basszus elérésére, előre pedig egy 56 x 48 mm-es Sony X-Balanced hangszóró tekint, ami fölé még egy magassugárzót is integráltak a tervezők.
Tiszta és jó egyensúlyú hangzást ígér a készülék, de azt nem igazán emelte ki a cég, hogy milyen teljesítménnyel lehet számolni. Úgy gondoljuk, hogy a kis méret miatt bármilyen jó lesz a hangminősége, azért az valószínű, hogy nem bizonyul elég erőteljesnek ahhoz, hogy bulihangulatot teremtsen. Nem is ez a feladata magában, de össze lehet belőle hangolni kettőt, és akkor már képesek lehetnek viszonylag nagy hangerőt produkálni.
A LinkBuds Speaker képes több forráshoz kapcsolódni párhuzamosan, amit ma már a legtöbb új Bluetooth-os audió eszköz támogat szerencsére. Biztosított a gyors kapcsolódáshoz a Fast Pair és a Swift Pair támogatás is. Alkalmas a LinkBuds Speaker a hívások fogadására is, van benne mikrofon. A Sony elmondása alapján egészen kiemelkedő beszélgetési minőséget fog nyújtani a készülék, nemcsak a zenehallgatásban lesz jó partner. Telefonálásra ez lesz az egyik legjobb Sony vezeték nélküli hangszóró az eddig megjelentek közül.
110 x 84 x 90 milliméteres idomokkal rendelkezik a készülék, a tömege pedig 520 gramm. Van rajta egy akasztó, amit kicsit esetlenül helyeztek el a tervezők, de a célnak minden bizonnyal megfelel majd. IPx4 vízállósági tanúsítványt szerzett a szerkezet, ami azt jelenti, hogy nem lesz baja, ha az erősben megázik. A teljes szövet bevonattal azért nem a legstrapásabb eszköznek tűnik, a Sony is inkább otthoni környezetben ábrázolja.
Annak ellenére, hogy milyen kicsi a LinkBuds Speaker, elég akkumulátor (2900 mAh) került bele ahhoz, hogy egy töltéssel 25 órán keresztül bírja visszafogott hangerőn. Tölteni egy állványon lehet, nem kell USB-C kábelt dugdosni minden alkalommal, csak rá kell tenni az dokkolójára. 10 perc töltés után újra 70 percig használható.
A Sony LinkBuds Speaker az Egyesült Államokban nettó 180 dollárba fog kerülni, és itthon pedig előre láthatólag 67 ezer forintot kell érte leszurkolni. A forgalmazása hamarosan indul, még október első felében a boltokba kerül.