A Siri már szinte a kezdetek óta megkérhető arra, hogy elindítsa a zenelejátszást. Legalábbis akkor, ha a felhasználó házon belül, az Apple Music szolgáltatás használatával szerette volna ezt megtenni. A Spotify esetében néhány héttel korábban még  fel sem merült, hogy lehet majd ilyen funkció a Siri esetében, de most úgy fest, hogy az Apple lehetőséget biztosít arra, hogy kiegyenlítettebb esélyei legyenek a konkurensének.

Galéria megnyitása

Az iOS 13 esetében olyan módosítások jöttek képbe, amik már lehetőséget nyújtottak a Spotifynak arra, hogy megoldható legyen a hangvezérlés a Sirivel is. Szeptember elején már felbukkant egy olyan béta alkalmazás, amiben ott volt a Siri támogatás, most pedig hivatalosan is használható ez a lehetőség a Siri és a Spotify között.

A két szolgáltatás együttes működésének hírét minden bizonnyal nagyon sokan fogadják majd örömmel, hiszen a Spotify egészen elképesztő méretű felhasználótáborral rendelkezik. 200 milliónál is többen hallgatják már a zenéiket a Spotifyon keresztül, és minden bizonnyal nagy azoknak a száma, akik iPhone-nal vagy iPaddel rendelkeznek.

Galéria megnyitása

Arra is lehetőséget nyújt majd a mostani újítást követően a Spotify, hogy vezetés közben hangvezérléssel legyen képes kontrollálni a zenelejátszást a sofőr. Az Apple CarPlay szolgáltatást ugyanis úgy alakította ki a vállalat, hogy az nagy figyelmet szentel a hangutasításokra, így az embernek nem kell elengednie a kormányt. Továbbá az AirPlay alkalmazása mellett is teljes kényelemmel, gondtalan hangvezérléssel lehet majd igénybe venni a Spotify nyújtotta lehetőségeket. Szóval azok, akik például egy HomePodot is birtokolnak, még jobban örülhetnek majd ennek.

Egy másik újítást is érdemes kiemelni az iOS és a Spotify viszonyában, ez pedig a jobb adattakarékosságról gondoskodik. Egészen pontosan arról van szó, hogy az alkalmazás képes lesz együttműködni az az operációs rendszerrel abban a tekintetben, hogy amikor az iOS-en belül az eszköztulajdonos beállítja az alacsony adathasználatra kihegyezett módot, akkor a zenestreaming program teljesen önállóan átvált majd adattakarékos üzemre. Tudniillik a Spotifyon belül már régóta van ilyen opció, csak sokan megfeledkeznek róla, így viszont önállóan teszi a dolgát. Ezzel a Spotify adatkeretet takaríthat meg a felhasználóknak minden egyéb beavatkozás nélkül.

Galéria megnyitása

Az Apple lába alatt egyébként az utóbbi időben már egy kicsit égett a talaj azon oknál fogva, hogy kirekesztette a Spotifyt, és ezzel juttatta előnyhöz a saját megoldását. A Spotify kisebb médiahadjáratot indított ellene, aminek lett is eredménye az EU-ban. Szóval ez is közre játszhatott abban, hogy az Apple az iOS 13 esetében olyan fejlesztéseket is bevezetett, ami lehetővé tette ezt az integrációt. (Hasonló okból kifolyólag lehet számítani arra is, hogy a Siri hamarosan harmadik féltől származó üzenetküldőket is támogatni fog.)

A Siri integráción felül szintén az Apple-höz és a Spotifyhoz köthető újítás, hogy az Apple TV-re is megjelent a Spotify applikációja. Sok más televíziós platformon már egy ideje elérhető a Spotify, szóval az Apple TV ennek köszönhetően közelebb zárkózhat a funkcionalitásában a többiekhez. Azok, akik ezt igénybe szeretnék venni, a tvOS saját bejáratú App Store szekciójából tölthetik le és telepíthetik az applikációt. Amennyiben valakinek szinkronban van az iPhone-ja vagy iPadje a tévéjével, és a hordozható eszközökre telepítette a programot, akkor az magától „felkúszik” az Apple TV készülékre is.

Galéria megnyitása

És ha már itt tartunk, akkor arról is megemlékezhetünk, hogy a Spotify egy kicsit átalakított tabletes alkalmazást is nyújt már. Ezt azért hozta létre, mert az iPadOS-hez igazította a friss szoftvert. Az iPadeken ennek a fejlesztésnek köszönhetően jobban ki lesz használva a nagy felület. Az egyedi táblagépes applikációnak most még van néhány hiányossága, de remélhetőleg ezeket hamarosan pótolni fogja a vállalat, és utána kifogástalan élményben részesülhetnek az iPad tulajdonosok is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. okt. 14. 15:27
#2

iPad-ot át lehetne nevezni faPadnak. Olyan dolgokkal hencegnek amik androidon évekkel ezelőtt tök alapok voltak. Simán spotifyről játszotta a zenét, amit megaszontam neki, persze nem akármelyiket csak a szabadon elérhetőket ha nincs rá előfizetve.

humaniod
humaniod
2019. okt. 14. 20:48

@pdx006  Szó sincs hencegésről. Eddig merték szopatni a Spotify-t, de lassan kinézett volna nekik egy szép bünti, ezért inkább nyitottak. Persze így is megérte nekik, mert jól terjedt az Apple Music.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. okt. 14. 15:08
#1

Ezt eddig nem tudta a Siri? Én már tavaly ha megmondtam a google assistant-nak hogy play calm piano, akkor előkeresett egy hasonló nevű hivatalos spotify lejátszási listát, és elkezdte játszani.

Vissza az oldal tetejére