A Ray-Ban Meta nagyjából egy millió eladást követően a legnépszerűbb okosszemüveg lett globálisan, pedig az EU-ban még mindig korlátoltan hozzáférhető. A termék nagyon szépen fejlődik, rendszeresen jönnek rá a frissítések, amikkel kapja az új funkciókat, és sokaknak ez tetszett meg benne.
Ezúttal egy olyan frissítést jelentett be a Meta, melynek keretében három fontos újítás kerül az előtérbe. Ezek közül kettő a generatív mesterséges intelligenciára épít, nem meglepő módon a vállalat már ilyen téren igyekszik kihozni a legtöbbet a termékből. Sokféle MI eszköz van már különböző technológiai cégeknél, de igazán erős hardveres megoldással egyelőre csak a Meta szolgál.
November végén számolhattunk be arról, hogy a világ legnagyobb dalfelismerő platformja, a Shazam elérte a 100 milliárd lekérdezést. Ez egy olyan álomhatár, melynek átlépésére a készítők soha nem gondoltak volna, de több mint két évtized kitartó munkájával összejött. A továbbiakban pedig már közvetlenül a Ray-Ban Meta szemüvegen keresztül is lehetőség lesz dalmintákat elemzésre, felismerésre beküldeni. Ehhez csak egy szimpla hangutasítást kell adni a szemüvegnek, és azonnal munkába áll a Shazam.
Azt lehetne gondolni, hogy a Google mintájára a Meta is fejleszthet saját dalfelismerőt, ha már ilyen vizekre akar evezni. Azonban a jelek szerint inkább az ágazat legnagyobb tapasztalattal rendelkező szereplőjének szervezte ezt ki. Ezzel a Shazam olyan helyre jutott el, amire a fejlesztők kezdetben biztosan nem gondoltak.
A Shazam hátterének technológiai fejlődésében is egy fontos mérföldkő ez. Eleinte a zenék azonosítására létrehozott szolgáltatás úgy működött, hogy egy dedikált telefonszámot kellett felhívni, így jutott el a hangminta a szerverekre, és a dalfelismerést követően az eredményt SMS-ben kapták meg a felhasználók. Ez volt 2002-ben, 2024 végére pedig a Meta okosszemüvegében globálisan dedikált helyet kapott a szolgáltatás.
Az MI alapú újítások még előzetes hozzáféréssel futnak. Az élő fordítás révén a szemüveg a beépített mikrofonnal és hangszórókkal valódi tolmácsként tud üzemelni. Angol, olasz, spanyol és francia nyelveken fordítja a beszélgetéseket bármilyen párosításban. Akár az is megoldható, ha az ember zajosabb környezetben van, vagy nem biztos a szolgáltatásban, hogy leiratot kér a kapcsolódó okostelefonra a beszélgetés fordításáról. A nyelveket le kell tölteni a Ray-Ban Metára, és a nyelvtámogatási lista folyamatosan bővülni fog.
Az egyszerűen csak „Élő MI” névre hallgató újítás már a multimodálisan üzemelő mesterséges intelligenciával történő beszélgetést biztosítja, ilyenkor a szemüveg a kamerát is kihasználva áll a felhasználók rendelkezésére, és természetesen lehet vele beszélgetni úgy, hogy a látottakról is lehet kérdezni anélkül, hogy részletezni kellene neki a helyzetet. Például, ha az ember megáll egy boltban az akciós pult előtt, akkor az MI-től lehet receptjavaslatot kérni az éppen leértékelt árukból való főzéshez.
Ez a funkció a szemüveg teljes hardverét jelentősen terheli, így azt számításba kell venni, hogy ilyenkor az üzemideje nem túl jó. Maximum 30 percig lehet használni az Élő MI-t egy feltöltéssel, tehát ezt csak azokra a rövid időkre érdemes bekapcsolni, mikor ténylegesen szükség van rá.
Az újdonságokat elsőként azok próbálják ki, akik az Early Access programban is részt vesznek amellett, hogy rendszeresen telepítik a szoftverfrissítéseket. A napokban a Meta már arról beszélt, hogy a 2024-es év már a mesteréges intelligencia szemüvegek éve volt, és hogy a Ray-Ban Meta az eddigi legjobb natív MI eszközzé nőtte ki magát a piacon.