Segít a Samsung az időseknek a kapcsolattartásban

Segít a Samsung az időseknek a kapcsolattartásban

A Samsung több olyan változásról is döntött már a koronavírus-járvány idején, amivel a felhasználóknak próbál segíteni, és most egy újabb fronton igyekszik támogatást nyújtani. A dél-koreaiak létrehoztak egy olyan kisokost, amit követve népszerű alkalmazásokat vehetnek használatba az idősek.

A mostani helyzet minden kétséget kizáróan az idősek számára a legnehezebb, ugyanis egyrészt őket fenyegeti leginkább a koronavírus hatása, másrészt pedig éppen ezért ők vannak leginkább elzárva a szeretteiktől. Ráadásul nekik jelentheti a legnagyobb kihívást a modern technológia használata, amiken keresztül praktikusan tudnának kommunikálni a rokonokkal, barátokkal. Ezt felismerve döntött úgy a Samsung, hogy készít egy útmutató a legnépszerűbb kommunikációs platformokhoz.

Galéria megnyitása

A vállalat által megosztott dokumentum az internetről érhető el, PDF formátumban tölthető le, és könnyen ki is nyomtatható. Az idősebb korosztály tagjainak a technológiához jobban értő fiatalok már kinyomtatott formában juttathatják el az útmutatót, ami nagy részletességgel tárgyalja több platformnak a használatát is.

A több mint 30 oldalas dokumentumban három szolgáltatás, a Skype-ot, a Zoomot, a Facebookot és a WhatsAppot érinti. Ezeknél egészen a telepítéstől indít a bemutató, kitér a regisztrálás folyamatára is, és a használathoz is ad tippeket. A Samsung az adatvédelemről minden esetben külön is szót ejt, ami az idősek esetében mindenképpen jól jöhet. Ha valaki most kezd ismerkedni például a Facebooknak, az számtalan veszélynek lehet kitéve útmutatás nélkül.

A Samsung olyan érzékeny téma kapcsán is ad tanácsot a kisokosában, mint a hiteles hírforrásokból való tájékozódás, a források figyelembe vétele a különböző online megjelenő tartalmak esetében. Felhívja a veszélyt a hamis hírekre. Arra is ráirányítja a cég a figyelmet, hogy a járványüggyel kapcsolatban honnan érdemes tájékozódni.

Végül az időseknek szánt tájékoztató még olyan múzeumokat is felsorol hivatkozásokkal, amelyeket az interneten keresztül meg lehet nézni a mostani helyzetben. Ezzel némi szórakozást csempészhetnek az idősek a folyamatosan otthon eltöltött szürke hétköznapjaikba.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap