Az elmúlt években az okostelefonok főleg a kamerák tekintetében fejlődtek látványosan, és ezt szeretné a Samsung azzal demonstrálni, hogy legalább kettő filmet kiad, amik az aktuális modellpaletta csúcsragadozójával, a Galaxy S21 Ultrával lettek felvéve. Joe Wright és Sha Mo fogta kezébe filmezési céllal a mobilt.

Voltak már olyan projektek, amiknek a keretében okostelefonnal forgattak filmet, viszont ezek a mostani felvételek már túlmutatnak az egészen alacsony költségvetésű próbálkozásokon. Joe Wright neve olyan művek révén lehet ismert olvasóinknak, mint a Büszkeség és balítélet vagy a Vágy és vezeklés. De dolgozott a Fekete tükör egy epizódján, valamint A legsötétebb órán is.

Galéria megnyitása

Joe Wright a Galaxy S21 Ultrát egy részben bábos musical forgatására használta fel a Samsunggal kötött partnerségének keretében. A mű címe Princess & Peppernose lett, és egy olyan hercegnőről szól, aki a szerelmet keresi. Elsősorban a 13 milliméteres (ekv. 35 mm) lencsével szerelt kamera volt munkára fogva a film készítése során, ami technikai szempontból is izgalmassá tette a munkát.

„Ami a leginkább meglepett a folyamat során, az az volt, hogy milyen gyorsan és könnyen bele tudtam helyezkedni a jelenete, és ott tudtam lenni a szereplőkkel és a történettel. A kamera mindig készen állt, és csak annyit kellett tenned, hogy a témára irányítod és indítod a felvételt.” – emelte ki Joe Wright a különleges videós élményeit taglalva. Ehhez a filmhez már egy előzetest is kaptunk:

„Úgy döntöttünk, hogy a szélesebb látószögű kamerákat választjuk a videózás során, amit korábban még soha nem tettünk” – mondta egy operatőr. „Az, hogy a közeli felvételekhez ugyanazzal az objektívvel mozogtunk, amit a szélesebb felvételekhez használtunk, nagyon sajátos megjelenést és érzést ad a filmnek, egyfajta kísérteties, hallucinációs minőséget, és visszavitt minket a Super8-assal forgatott időkbe.”

A Samsung másik filmes partnere, a feltörekvő Sha Mo. A kínai művész olyan filmeket és sorozatokat jegyez, mint a Love Will Tear Us Apart és a My Huckleberry Friends. Ezek az alkotások persze erre nem különössebben ismertek, a Kids of Paradise című új mozija viszont eljuthat a szélesebb közönséghez a Samsung közbenjárása révén, hiszen ezt rögzítette Sha Mo a Galaxy S21 Ultrával.

Galéria megnyitása

A Kids of Paradise egy vicces alkotás lesz, ami egy vidéki, kis iskolának a hétköznapjait mutatja majd be, elsősorban a gyerekek szempontjából. A fiatalok iskolai konfliktusai lesznek a történet fókuszában. A forgatás technikai oldaláról pedig azt megtudhattuk, hogy a szakember leginkább a Samsung integrált Rendezői nézetével dolgozott a felvételek megörökítése során.

„A Samsunggal együttműködve rájöttem, hogy bárki, aki ki akarja fejezni magát vagy el akar mondani egy történetet, már a kezében tartja a szükséges eszközöket” – mondta Sha Mo. „A Galaxy S21 Ultra lehetővé tette számomra, hogy olyan szögeket és mozdulatokat örökítsek meg, amelyeket egy nagyobb kamerával egyszerűen nem tudok elérni. Amint elkezdtem forgatni, annyira izgatottan fedeztem fel a történetet és a karaktereket, hogy szinte el is felejtettem, hogy mobileszközzel forgatok, és az ötletek csak úgy folytak.”

Galéria megnyitása

Mind a kettő filmet a Busan International filmfesztiválon fogja bemutatni a Samsung a cég hazájában, Dél-Koreában. Az eseményre még ebben a hónapban sor kerül, szóval néhányan már hamarosan elejétől a végéig láthatják majd a különleges műveket.

Ezek a projektek rendkívül izgalmasak, hiszen így a felhasználók láthatják, hogy mire képesek a profik a mai okostelefonokkal, legalábbis a Galaxy S21 Ultrával. Azt pedig már csak halkan jegyezzük meg, hogy egyébként a Samsung zászlóshajójánál jobb videós képességgel rendelkező eszközök is vannak már, ezen a fronton az iPhone 13 Pro jár az élen jelenleg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
csendesmark
csendesmark
2021. okt. 17. 18:59
#6

"SAMSUNG: TÖBB RENDEZŐ FORGAT FILMEKET TELJES EGÉSZÉBEN GALAXY S21 ULTRÁVAL"

gondolom egyre drágább egy profi stábot felbérelni profi cuccokkal

humaniod
humaniod
2021. okt. 17. 0:35
#5

Külön műfaj, ahol a fix optika hátrányait kell ledolgozni. Egy kihívás, olyan mint mondjuk fekete-fehér analóg filmre dolgozni.

A technikai oldaláról meg csak annyit, hogy minden videós használ kis kamerákat, vagy akár csúcstelefont B-Roll felvételekhez. Még egy néző sem vette észre.

Bootman
Bootman
2021. okt. 16. 10:07
#4

Itt nem akarja senki azt elhitetni, hogy egy teló jobb, mint egy kamera. Csupán azt prezántálják, hogy egy telóval is lehet jó minőséget forgatni és nem kell mindenkinek több milliós kamera. Főleg akinek nincs is pénze rá. AZért meg ne haragudjon meg senki, hogy van aki milliós cuccok nélkül akarna videózni. Na nekik szól ez a videó nem nektek. Felseleges hisztizni a semmin.

Enno
Enno
2021. okt. 15. 23:34
#3

Biztosan jobb minőséget produkál egy szaros párszázezres telefon mint egy sok millió forintos arra a célra fejlesztett céleszköz. Jah nem, His marketing lvl is over 9000!

pepeno1
pepeno1
2021. okt. 18. 9:27

@Enno Biztos, hogy nem lesz olyan minőségű. Ez inkább arról szól, hogy mit lehet kihozni ezekből a lencsékből. ;)

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. okt. 15. 23:27
#2
arn
arn
2021. okt. 15. 20:00
#1

Kisse eroltetett

Vissza az oldal tetejére