Shop menü

SAMSUNG: RÖVIDESEN TÚLSZÁRNYALJÁK A HAJTOGATHATÓ MOBILOK A GALAXY NOTE SZÉRIÁT

Már itt vannak a Galaxy Z Fold5 és Z Flip5 modellek, a Samsung pedig úgy véli, hogy a termékek nagyon népszerűek lesznek.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Samsung: Rövidesen túlszárnyalják a hajtogatható mobilok a Galaxy Note szériát

Már 2019 óta forgalmaz a Samsung hajtogatható mobilokat, és a fontolva haladás útját járja. Megteheti, hiszen nincs rajta nyomás, erős vetélytárs nélkül maradt ezen a fronton a Huawei „kiesését” követően, de a cég szerint ez nem jelenti azt, hogy túlzottan elkényelmesedhetne.

A Samsungnál most az hajtja a fejlesztőket, hogy a jövőben ezek a készülékek tényleg teljesen hétköznapivá válhassanak. T.M. Roh, a Samsung mobilos részlegének vezetője pedig arról beszélt egy interjúban, hogy már sokkal több a céljuk annál, minthogy piacvezetők maradjanak ezen a fronton. A legutóbbi adatok szerint a Samsung nevéhez köthető az eladott hajtogatható mobilok közel 80 százaléka, ezt az előnyt pedig azért elég jól be lehet osztani.

A vállalat arra törekedik, hogy a Galaxy Z széria a jövőben olyan példányszámokat legyen képes produkálni, mint annak idején a Galaxy Note sorozat.

A Galaxy Note kiválóan futott hosszú éveken keresztül, de a mobilok folyamatos növekedésével lényegében a Galaxy S kanibalizálta a piacát. A végén már csak azért nem vették a Galaxy Note modelleket, mert a nagy méretet olcsóbban megkapták sokan a Galaxy S széria tagjaitól. A Samsung szakembere szerint már egyáltalán nincs messze az, hogy a Galaxy Z modellek megugorják a Galaxy Note szintjét.

„Ahogy most beszélgetünk, már majdnem egy szinten vannak ezek” – mondta T.M. Roh, a Samsung mobilos divíziójának első embere. Majd hozzátette: „És az elvárás az, hogy a Flip és a Fold ötödik generációjával végre képesek leszünk felülmúlni a Galaxy Note-ok teljesítményét.”

Galéria megnyitása

Nagyon merész kijelentésnek hangzik ez elsőre, de két dolgot mindenképpen hozzá kell tenni Roh szavaihoz kiegészítésként. Egyrészt a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5-öt együtt említi, és azért a Z Flip egy szolidabb áron elérhető készülék. Másrészt azt nem tette hozzá, hogy a Galaxy Note melyik korszakának felülmúlása a cél. Márpedig ez nagyon nem mindegy.

Galéria megnyitása

Valójában a Galaxy Note utolsó éveiben nem is voltak már olyan kiugróan nagy eladási számok, amik megugorhatatlan mérceként tornyosulnának a Galaxy Z széria előtt. 2020-ra, mikor utoljára mutatott be ilyen eszközt a gyártó, 9,7 milliós példányszámra csökkent ezen zászlóshajók forgalma. Egy évvel azt megelőzően viszont még 12,7 millió fogyott a nagy képátlóval és tollal egyaránt szolgáló konstrukciókból. Főleg az elején tudott több tízmilliós számokat produkálni a Galaxy Note széria, a sorozat legnépszerűbb tagja a Galaxy Note II volt, amiből még több mint 30 millió fogyott. Ezzel szemben a Galaxy Note20 modellekből összesen 12 millió kelt el.

Galéria megnyitása

Ebben az évben a Samsung tényleg nagyon kevés újítást hozott a hajtogatható mobilok szintjén, de meglépett egy olyan módosítást, amire a kezdetek óta nem volt példa, miközben sokan kritizálták emiatt a céget. Lecserélte a zsanért, teljesen új megoldást dolgozott ki, és ez a dizájn már megoldást jelent arra, hogy a két oldala teljesen síkba tudjon záródni. Ez biztonsági és esztétikai szempontból is lényeges.

A Counterpoint Research adatai szerint 2023 első negyedévében nem kevesebb mint 64 százalékos növekedés volt a hajtogatható okostelefonok piacán. Miközben a teljes mobilpiac forgalma csökkent. Az idei évben összesen már csaknem 20 millió hajtogatható okostelefon találhat gazdára. És azért a Samsung riválisai szép lassan jönnek fel, szóval a Galaxy Z hatodik generációjánál ilyen minimális fejlesztés, mint amit most láttunk, biztosan nem lesz elég.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére