A Samsung a Galaxy Note20 bejelentésekor azt is kiemelte, hogy összesen három Android főverzióra kiterjedő támogatásban részesülnek majd az újdonságok. Sőt mi több, apró betűvel még azt is közölte, hogy a Galaxy S10-től kezdve ez minden felsőkategóriás eszközre igaz lesz. Most pedig a vállalat még tovább „ragozza” ezt a témát.
Hivatalosan bejelentették a dél-koreaiak, hogy miután alapos kutatásokat végeztek, rájöttek, hogy a felhasználóknak fontos az, hogy friss szoftveres oldallal rendelkező mobiltelefont tartsanak a kezükben. És éppen ezért a vállalat a továbbiakban erre még nagyobb hangsúlyt fordít majd. A Samsung már egy ideje eleve úgy fejleszti a rendszereket, hogy hosszan tartó frissességről tudjon gondoskodni, szóval az irány már adott volt, de most egy jelentősebb lépést tett ezen az ösvényen előre.
Bejelentette a vállalat, hogy még a Galaxy Note20 eseményén előre jelzettnél is sokkal több készülék esetében fog gondoskodni igazán hosszú ideig tartó szoftvertámogatásról. Ennek köszönhetően a felhasználók a jövőben sokkal magabiztosabban választhatják majd a Samsung okostelefonjait. Nem kell majd arra várnia az érdeklődőknek, hogy a vállalat bejelentse, hogy mely mobilok kapják majd meg a frissen bejelentett Androidot. Vagy legalábbis jóval kevesebb eszköznél lesz bizonytalanság, mint eddig volt.
Már borítékolható lesz a sokáig tartó Android frissítések biztosítása a Galaxy Note, a Galaxy S, a Galaxy Z, a Galaxy A és a Galaxy Tab S készülékek esetében is. A 3 generációnyi Android frissítéssel a vállalat már majdnem olyan biztonságérzetet adhat a felhasználóknak, mintha Android One platformos eszközt vennének. Persze itt azért továbbra is egy egyedi grafikus felhasználói felület lesz felhasználva, és a három verziót már úgy kell értelmezni, hogy az első az, amivel elrajtol a termék, tehát a Galaxy Note20 az Android 10-től az Android 12-ig biztosan el fog jutni.
A Samsung egyedül a Galaxy A-szériánál annyit hozzátett, hogy ott azért nem az összes készülék részesül majd a kiemelkedő támogatásban, hanem csak a kiválasztott modellek, és az olcsóbb Galaxy M eszközöknél szintén marad a régi módszer. A vállalat egészen konkrétan felsorolta, hogy mely modellek esetében biztosított már most az új frissítési menetrend.
- Galaxy S20 Ultra
- Galaxy S20+
- Galaxy S20
- Galaxy S10+
- Galaxy S10
- Galaxy S10e
- Galaxy S10 Lite
- Galaxy Note20 Ultra
- Galaxy Note20
- Galaxy Note10+
- Galaxy Note10
- Galaxy Note10 Lite
- Galaxy Z Fold2 5G
- Galaxy Z Flip
- Galaxy Fold
- Galaxy A71
- Galaxy A51
- Galaxy A90 5G
- Galaxy Tab S7+
- Galaxy Tab S7
- Galaxy Tab S6
- Galaxy Tab S6 Lite
Azoknál az okostelefonoknál, ahol van 5G-s verzió is a normál kivitelen felül, ott az 5G modemmel ellátott is részesülni fog frissítésben, szóval például a Galaxy A51 5G is meg fogja kapni még az Android 12 operációs rendszert is valamikor 2021-ben vagy 2022-ben.
Reményeink szerint egyre több gyártó fogja követni a Samsungot, és fog gondoskodni hosszú ideig a frissítésekről. Örömmel látjuk, hogy ez az irány azért már általánosan is kezd terjedni, a csúcson ott a OnePlus, aki követendő példaként jár elől, a középmezőnyben és az alatt pedig a HMD Global az, aki mindent megtesz, hogy sokáig gondoskodjon a készülékei támogatásáról.


































