Samsung modem kerülhet az iPhone-okba

Samsung modem kerülhet az iPhone-okba

Az Apple számára nehézségeket okoz az 5G-re való átállás, mert a Qualcommal éppen akkor kapott hajba, amikor az 5G modemre szükség lett volna, így az Intelre kellett támaszkodnia, aki pedig nem készült el időben a komponensével. Mostanra az Apple és a Qualcomm elásta a csatabárdot, és biztossá vált, hogy 5G modemeket fog szállítani a chipdizájner a cupertinói alakulat számára, de már így is csak 2020-ban jöhet az első 5G-s iPhone.

Az elmúlt hetek eseményeit követően úgy tűnhetett, hogy ebben a történetben már kitisztult a kép, és nem érdemes több extra csavarra számítani, de most úgy fest, hogy mégis lehetnek itt érdekességek. Ming-Chi Kuo, aki általában ritkán téved az Apple várható fejlesztéseit illetően, meglebegtette, hogy nemcsak a Qualcomm szállíthat majd 2020-ban 5G-s modemeket az Apple számára, hanem az egyik legnagyobb riválisa, a Samsung is. A Samsungnak van már saját 5G modeme, és kész 5G-s okostelefonja is, továbbá felmerült korábban a neve azzal kapcsolatban, hogy 5G-s egységet biztosíthat az iPhone-ok számára, de eddig mindent cáfoltak a felek.

Galéria megnyitása

Ming-Chi Kuo úgy tudja, hogy az Apple és a Samsung talán még nem egyezett meg az ügyben, de a cupertinói alakulat mindenképpen szeretne egy második beszállítót is az 5G-s iPhone-ok számára. Ez természetesen érhető, hiszen amennyiben több lábon áll a beszállítói lánc, a cég jobb alkupozícióba kerül, amikor az árakról kell tárgyalni. Kuo ismét megemlítette azt is, hogy 2019-ben biztosan nem lesz 5G-s mobilja az Apple-nek, de ez lényegében már tényleg nyílt titoknak tekinthető egy ideje. És bár késik az iPhone az új generációs hálózat támogatásával, az elemző úgy véli, hogy ez valóban óriási mértékben fog hozzájárulni 2020-ban a készülék népszerűségéhez, szép eladásokat produkálhatnak majd az 5G-s modellek.

Az Apple esetében egyébként nem lenne meglepő, ha tényleg több helyről szerezné be a modemeket, hiszen mielőtt összerúgta a port a Qualcommal, hosszú ideig vásárolta az Inteltől és a Qualcommtól vegyesen ezeket a komponenseket. És mivel az Intel úgy döntött, hogy nem fejezi be a mobilokba szánt 5G modemének a fejlesztését, a korábbi Intel-Qualcomm páros biztosan nem fog újra összeállni az 5G-s ellátói lánc mögött. Ráadásul az Apple egyébként is szereti, ha nem egyetlen forrásra kell támaszkodnia az alkatrészek beszerzésekor, az OLED fejlesztéseit például részben finanszírozza az LG-nek, hogy a cég megfelelő minőségű paneleket tudjon gyártani, és képes legyen szállítani az iPhone-ok számára, kezdetben ugyanis minden iPhone Samsung OLED kijelzőt használt, így a Samsung nagy mozgástér mellett árazhatta a kijelzőket.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap