A Discord közel sem egy szokványos közösségi felület, rengeteg saját megoldással rendelkezik, és egyebek mellett a reklámokat sem hétköznapi módon vonultatja fel. Questek, vagyis Küldetések címszó alatt üzemel a vállalat reklámrendszere, és ezt toldja meg a cég most az Orbs digitális fizetőeszközzel.
Egészen eddig a Discord-küldetések révén közvetlenül lehetett a felhasználóknak különböző jutalmakra szert tenni. A Küldetések keretében a felhasználóknak különböző feladatokat kellett végrehajtania, például megnézettek vele egy reklámvideót. Ha valamilyen játékkal kapcsolatos hirdetésről volt szó, akkor játszani kellett azzal egy adott ideig, esetleg egy stream megtekintése volt a „kihívás”.
Miután teljesítették a Küldetést az emberek, utána megkapták a jutalmat. Az új rendszerben viszont már az lesz a lényeg, hogy az emberek Orb digitális valutára tehetnek szert, amit utána el tudnak küldeni. Lesz egy egyenleg az Orbs rendszerben, ami szépen fog hízni a Küldetések teljesítésével. Ebből pedig rengeteg jutalom lesz megvásárolható a jövőben, ezzel pedig újabb kihívás elé lesznek állítva az emberek.
A Discordnak bevétele származik abból, hogy a felhasználók teljesítik a Küldetéseket, mert a partnerek fizetnek a videók célba juttatásáért – és az egyéb feladatok végrehajtásáért. Ezzel a módszerrel mindenki nyer, hiszen az emberek jutalmakban részesülnek, miközben a fejlesztők részéről reklámokra fordított pénz biztosan jól hasznosul, a Discord pedig dolga végeztével, elégedetten söpri be a hirdetési összegeket.
Az eddigi rendszernek viszont volt egy hátránya, amit az új felállás kiküszöböl majd a platform reményei szerint. Ha olyan valami volt a jutalom, ami keveseket érdekelt, érintett, akkor nem sokan teljesítették az adott Küldetést. A jövőben viszont már érdemes lesz minden küldetés után bezsebelni a digitális fizettséget, mert abból bármilyen tetszőleges dolgot be lehet majd szerezni, akár Nitro előfizetésre is beválthatók az Orbok. Külön szekció lesz az Orbs-exkluzív dolgoknak a Vásárlás menüponton belül.
A különböző küldetésekért változó mennyiségű Orb fizetőeszköz ütheti majd a vásárlók tenyerét, és a megvásárolható dolgok is változatos árazással futnak majd. A különlegesebb dolgokért akár több ezer Orb is elkérhető lesz, de már 70 Orbért cserébe is lehet majd venni dolgokat, így például egy digitális kitűzőt a felhasználói profilra. Nem hangzik rosszul ez az újítás, szépen megtolhatja majd a Discord szekerét, ha tényleg jól fog üzemelni a rendszer. Külön érdekesség, hogy Nitro tagságot is lehet így váltani, három napért 1400 Orb kifizetését várja a vállalat. Ehhez viszont sok Küldetés teljesítésére van szükség.
Ennek az újításnak nagyobb a jelentősége, mint azt elsőre sokan gondolnák. A jutalom program nem a felhasználóknak szól elsődlegesen, de még csak nem is a hirdetőket igyekszik jobban szolgálni, hanem sokkal inkább a befektetők kedvére tesz. Ugyanis az a hír járja, hogy a Discord tőzsdére menne, és egy IPO alkalmával bizony meghatározó fontossága van annak, hogy mennyire képes egy szolgáltatás bevételt, illetve profitot termelni.
Peter Sellis, a Discrod alelnöke korábban arról beszélt, hogy a Küldetések nagyon sikeres hirdetési rendszer lett, ugyanis a belső adatok szerint több mint 70 olyan küldetés volt, amit a felhasználói közönségnek több mint a 10 százaléka teljesített. Ennek eredményeként több millió jutalmat tudott kiosztani a Discord a felhasználók körében. Jelenleg a Küldetések csak PC-n érhető el, de a tervek szerint júniusban ez is megváltozik majd, és a mobilappokba is beköltöznek a hirdetésekkel egybekötött kihívások.