A Samsungnak nagyon bejött a Galaxy S25 széria, a vállalat éppen igyekszik kiélvezni, hogy a Galaxy S25 Ultra az egyik legnagyobb példányszámban értékesített okostelefonja. A színfalak mögött azonban már folyik a lázas munka, készül a Galaxy S26 termékcsalád, és az S26 Ultra kapcsán jöttek most friss információk.

Több újítást is tartogatni fog a vállalat soron következő zászlóshajója, de a jelek szerint van, ami továbbra sem változik. Az elmúlt hónapokban visszatérő pletyka volt, hogy a Samsung a Galaxy S26 Ultra mobiltelefonba végre nagyobb kapacitású akkumulátort pakolhat, mint amihez az elmúlt években hozzászokhattunk. Most azonban arról kell beszámolnunk, hogy ez a feltételezés minden bizonnyal alaptalan volt.

Először 6000, majd később 5500 mAh-s telepről szóltak a híresztelések. Ehhez képest most úgy fest, hogy marad az 5000 milliamperórás kapacitás.

Ezúttal már nem egy kósza pletyka került a terítékre, hanem a kínai Quality Certification Center által kiállított dokumentum tűnt fel a Galaxy S26 Ultrához köthetően. Ez alapján 18,94 Wh-s, minimum 4855 mAh-s akkumulátorról beszélhetünk majd. Noha messze még a csúcsmodell bemutatója, de a belekerülő komponensek vizsgálata már elkezdődött, ennek köszönhetően derült fény erre a szomorú információra.

Galéria megnyitása

Sokan számítottak arra, hogy sok év elteltével, végre már tényleg növelni fogja a telep kapacitását a Samsung. Minden eddiginél jobb lehetősége adódna erre a vállalatnak, hiszen más gyártók a szilícium-karbid technológiát használva egészen látványosan tudták növelni a telepek energiasűrűségét. Ma már az sem példátlan, hogy egy teljesen hétköznapi mobiltelefonba 7000 mAh-s akku kerüljön. A Samsung viszont a telep hízlalása helyett a mobilt fogyókúrára fogja.

Az új Galaxy S26 Ultra előre láthatólag nagyobb ívben lekerekített sarkokat kap, és jóval vékonyabbra lesz majd szabva, mint a Galaxy S25 Ultra, ami 8,2 milliméteres testet öltött. Az eddigi legkecsesebb Ultrájával vághat neki a Samsung a 2026-os évnek. Ez pedig magával hozza majd azt, hogy a kamerák is minden korábbinál jelentősebben emelkedhetnek majd ki a hátlap síkjából.

Friss pletyka, hogy hatalmas lesz a Galaxy S26 Ultra kamerapúpja, hasonló lehet akár az iPhone 17 Prónál várható formához, ahol már teljes szélességében szeli át a hátlapot a kameramodul.

Galéria megnyitása

A fejlett, nagy szenzorokat használó kamerákat nem igazán lehet elvékonyítani annyira, hogy ne lógjanak ki a hátlap síkjából, ha pedig a mobil többi részét a tervezők még vékonyabbra szabják, akkor bizony elkerülhetetlen, hogy a kontraszt még nagyobb legyen a kameramodul és a környezete között. Márpedig a Samsung a Galaxy S26 Ultrát biztos, hogy kompromisszum nélküli kamerákkal fogja felvértezni, hogy a lehető legjobb minőséget legyen képes elérni.

Az Ice Universe X csatornán már arról is volt információ, hogy a Galaxy S26 Ultrában a Samsung az eddigi legnagyobb sávszélesség biztosítására alkalmas, 10,7 Gbps-os LPDDR5X rendszermemóriát alkalmazza majd. Ez általánosan javíthatja a tempót, de külön jó hatása lesz majd a mesterséges intelligencia műveletekre, amik különösen kedvelik a sok RAM és nagy teljesítményű RAM-ot. 12 éa 16 GB rendszermemóriával lesz elérhető a Galaxy S26 Ultra, és a Snapdragon 8 Elite lapka második generációját kapja majd meg.

A Samsung előre láthatólag januárban fogja bemutatni a Galaxy S26 szériát, és a cég biztosan azt reméli, hogy ezekből még többet lesz képes eladni, mint amennyi a Galaxy S25 sorozat tagjaiból fogyott.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
meridaboy
meridaboy
2025. aug. 29. 21:11
#4

Szerintem az esztelen karcsúsítás helyett inkább egy rendes akku-t kéne betenni.
Egy tepsifonnál teljesen mindegy, hogy 8-9-10mm vékony/vastag! Nekem elég nagy kezem van (XXL) de tok nélkül már meg sem tudom fogni! Még jó, hogy rendes tokkal a kamera sziget sem lóg ki a síkból! (Quadlock MAG)
S24 ultra

Kajafun
Kajafun
2025. aug. 29. 20:50
#3

Ez a gyártó nálam már elvesztette a bizalmát rég. De ennyi hülye ember hogy lehet, hogy még éltetik?!

piterpen
piterpen
2025. aug. 29. 11:05
#2

Hát akkor ezt is kihagyom.Az s25 ultra sem kellett mert lekerekítették a sarkokat.És ha a 26 még jobban le lesz akkor,nekem tuti nem kell.Pont a hegyes sarok tetszik a 24-ben!

Milkabrams
Milkabrams
2025. aug. 29. 8:29
#1

"kompromisszum nélküli kamerákkal fogja felvértezni" szerintem ezt nem ide akartad írni, mondom ezt volt s24 ultra tulajként. Olyan telefonom még nem volt, amivel ne lehetett volna lefényképezni egy lélegző kutyát a lakásban lámpafénynél elmosódás nélkül.

Vissza az oldal tetejére