Augusztusban kezdik meg a Telexistence robot készítő vállalkozás kengurukra emlékeztető gépjeinek a tesztelését a FamilyMart éjjel-nappali kisboltokban Japánban. 2022-ig bezáróan legalább 20 ilyen robot áll majd tesztüzemben Tokió városban.

A Telexistence társalapítója, Tachi Susumu a Tokyo egyetem egyik professzora már négy évtizeddel ezelőtt kitalálta ezt az ötletet, nemrég pedig a Softbank csoportnak és az európai repülőgép-gyártó Airbus befektetésének hála kellő mértékű támogatást kapott, hogy ezt meg is tudja valósítani.

A robotot szándékosan barátságos kialakítással készítették el, hogy az emberek ne ijedjenek meg tőle. Ha valaki ugyanis egy ember alakú robottal találkozik, az általában kényelmetlenül érzi magát, ezért kapott az kenguru formát. Feladatuk kezdetben a szendvicsek, italok és készételek kipakolása lesz a pultokra, tehát egyelőre még nem ők fogják kezelni a kasszát.

A japán éttermi dolgozók szakszervezeti elnöke szerint nehéz megmondani, hogy a robotok miként fogják befolyásolni a munkahelyek számát. Lehet csökkenteni fogják a létszámot, de az is elképzelhető, hogy új munkahelyeket teremtenek.

A robotokat nem hagyományos programozással tanítják, hanem valódi embereket szerelnek fel mozgásérzékelőkkel, hogy a gépi tanulási módszer segítségével a programozáshoz képest körülbelül tízszer kevesebb időbefektetéssel elérjék a kívánt eredményt. A FamilyMart üzletekben pedig továbbra is szükség lesz emberekre, hogy a gépeket irányíthassák és a későbbiekben is meg fognak férni az emberi alkalmazottak mellett is.

A rivális konbini bolthálózat, a Lawson már szeptemberben munkába állította első robotját. A konbinik az országban rendkívül népszerű, rendszerint éjjel-nappal nyitva tartó, sűrűn található kisüzletek. Ezekben szinte mindent lehet kapni, ami a hétköznapokban szükséges lehet, a meleg ételtől kezdve a képregényeken át az alapvető hozzávalókig. A Telexistence szerint amióta elkezdődött a COVID-19 járvány, azóta a korábbinál is nagyobb az érdeklődés a robotjaik iránt. Hotelek, éttermek és benzinkutak is felvették már velük a kapcsolatot.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. júl. 20. 21:52
#3

Nagyon lassan terjednek ezek a robotok, valahogy úgy érzem hogy a közeljövőben még nem lesznek levátva az alsóbb rendű emberek ilyen robotokkal. :( Az egyik baj hogy túl nagy a nyomás az ostobák részéről akik félnek tőlük meg nem értik hogy merre haladunk, ezek akik hangosak és sírnak hogy éhezük, nincs elég munka meg stb... Szomorú. :(

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. júl. 21. 14:59

@Whysper  Ezt a végtelenségig tudnak élni dolgot nem teljesen értem. Egyrészt lehetne magán az "élni" szón/kifejezésen is pontosítani, másik meg hogy nem végtelen, hamar tönkremegy egy mechanikus gépezet. Ha foglalkozol gépészettel vagy egyáltalán láttál már bármilyen mechanikus gépet akkor tudod hogy szükséges hogy karban tartsd a megfelelő működéshez... (különben "meghal") Ez a hardver része, csakhogy a robotoknál szóbajön a szoftver is, ami egy másik téma. :) (mint az embernél van a tested és van a tudatod)

djbundy
djbundy
2020. júl. 20. 18:25
#2

Szívrohamot kapnék, ha úgy fogná az üveg rumomat, mint a videóban azt a kis decis valami. Leejti, összetörik, feldughatok neki egy vírusos pendriveot bosszúból? :)

Bihus
Bihus
2020. júl. 23. 13:38

@djbundy új értemezést kap a "fogd meg a söröm" :D

pdx006
pdx006
2020. júl. 20. 16:03
#1

Ezért előzte már be az egész környéke Japánt, mert ilyen robot fasságokkal foglalkoznak állandóan, nem olyannal amire valós igény is van, na meg értelme is. Agyf.sz kapna el, ha ilyen kutyámmajom robotokat kéne kerülgetni. Ja, hogy munkaerőt helyettesítsen? Kapitalista világ szépsége ez is, ember ne dolgozhasson mert drága, de azért mégis jó lenne ha vásárolnának tőlünk ész nélkül.

Whysper
Whysper
2020. júl. 21. 8:44

@pdx006  Azért az megvan ugye,hogy   nem csupám ember mértékkel ,de egy  totaláis kapitalista  világ nem fenttartható hosszú távon?   Néz meg egy utópiát.   alig  kb 100 évvel ezeleött   űrbe megyünk kinevetnek.  Nézd meg a Star Trek világot.  Rengeteg helyen robotizált / automatizált minden.  Alanyi jogon járnak a dolgok és nem pénzért, továbbá  megszünneka munkák? nem csak azon kell elgondolkodni ,hogy egy típus  munka  szünik meg és azon embereknek akik azt végzik nem azon kell agyalniuk ,ho gynem lehetek jövőre kasszás, hanem azon ,hogy hogyan tudom átképezni magamat egy hasznosabb szakmában.

Vissza az oldal tetejére