Sokszor megesik, hogy egy nagy érdeklődés által övezett mobilt a megjelenés előtt vesznek észre szemfüles rajongók. A OnePlus 8 Próról viszont a megszokottnál sokkal elegánsabb módon érkeztek most előzetes fényképek. Nem egy vonaton vagy buszon, esetleg szórakozóhelyen nyomkodta az adott cég egyik munkatársa, hanem Robert Downey Jr. szorongatta és a kép az Instagramon jelent meg.

Elsőre talán a legtöbb olvasónknak meglepő lehet, hogy a kétszeres Oscar-díjjelölt kezébe került a OnePlus következő generációs csúcsmobilja, de a megfejtés igazából nagyon egyszerű. Robert Downey Jr. a kínai márka egyik kiemelt nagykövete.

A színésznek volt is egy kellemetlen esete, mióta a OnePlus nagykövetévé vált. Tavaly nyáron a hivatalos közösségi oldalán egy olyan poszt jelent meg, amit egy Huawei P30 Próval készült, pedig ekkor már a OnePlust segítette. Akkor Downey azzal viccelődött, hogy ideje lenne az asszisztensének is egy OnePlus modellt beújítani.

A Vasember filmek és még sok remek alkotás sztárja tavaly vállalata a nagyköveti szerepet a OnePlusnál. A jelek szerint ez egyebek mellett olyan előnnyel is járhat, hogy előre megkapta azt a készüléket, ami még be sem mutatkozott. De a rajongói Instagram oldalán megjelent poszt alapján éppen egy OnePlus vonatkozású fotózáson vehetett részt Robert Downey Jr., szóval talán csak ezért volt nála a OnePlus 8 Pro.

Galéria megnyitása

A felvételen szereplő mobil egyértelműen a OnePlus 8 Pro, erősen hasonlít is a korábban megjelent renderképekre. Legfeljebb egy apró eltérést lehet felfedezni a CAD alapú ábrázolásokhoz képest a mostani fotón. A gyenge minőségű képen azt lehet megfigyelni, hogy a kamerarendszernél mintha a LED-es segédfény nem a modul alatt lenne elhelyezve, hanem a szenzorok között, de talán csak egy trükkös fénytörés miatt megtévesztő a látvány.

Galéria megnyitása

A OnePlus 8 széria a legutóbbi információk szerint április 13-án mutatkozhat majd be, vagyis egy kicsit hamarabb léphet a színre, mint a korábbi modellek. Az elmúlt sorozatok általában májusban debütáltak. A OnePlus nem szeretne ezúttal lemaradni a riválisai mögött, és ezért igyekezhet minél előbb rajthoz állítani a OnePlus 8 termékcsaládot.

A OnePlus 8 és a 8 Pro a legutóbbi információk szerint már csak 5G modemmel felszerelve lesz elérhet, a készülékekben a Snapdragon 865 rendszerchip kerül majd bevetésre, és biztosan 120 Hz-es képfrissítést támogatnak majd a mobilok. Biztosan lesz a készülékekből 12 GB rendszermemóriával ellátott változat, és állítólag itt már 50 wattos Warp Charge gyorstöltéssel lehet majd számolni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére