Borzasztóan megcsúszott a Samsung az Android 15 és One UI 7 frissítésekkel, talán sosem volt még arra példa, hogy ennyire sokat kellett volna várni a vállalatnál egy új operációs rendszer érkezésére. És a jelek szerint a terjesztés nem lesz gyorsabb attól függetlenül, hogy sokan ebben reménykedtek.
Az elmúlt hetekben már kezdett kirajzolódni, hogy attól függetlenül, hogy a One UI 7-re ilyen sokat kellett várni, egy szemmel sem lesz gyorsabb a frissítés terjesztése. Most pedig megjött egy menetrend, ami ezt teljesen egyértelművé teszi. Dél-Koreában a Samsung Members közösségével osztotta meg a gyártó, hogy mely modellekre mikor készülhet el a frissítés.
A Samsung az előzetes információknak megfelelően, a héten elkezdi a Galaxy S24, a Galaxy S24+ és a Galaxy S24 Ultra modellekre szállítani az Android 15-öt és a One UI 7 grafikus felületet. A cég márciusban jelentette be, hogy az április 7-ével kezdődő héten indul majd el ez a folyamat. Reményeink szerint a hazai felhasználók elsők között részesülnek majd ebből. A vállalat a Galaxy Z Flip6 és a Galaxy Z Fold6 modelleknél sem vár tovább a frissítéssel, ezekre is indul a napokban.
A Samsung Members közösségben megosztott információk alapján a továbbiakban ilyen ütemben jönnek majd a frissítésel:
Áprilisban az alábbi eszközök kerülnek sorra
- Samsung Galaxy Z Fold5
- Samsung Galaxy Z Flip5
- Samsung Galaxy Tab S10+
- Samsung Galaxy Tab S10 Ultra
- Samsung Galaxy S23
- Samsung Galaxy S23+
- Samsung Galaxy S23 Ultra
- Samsung Galaxy S24 FE
Májusban az alábbi eszközök kerülnek sorra
- Samsung Galaxy Z Fold4
- Samsung Galaxy Z Flip4
- Samsung Galaxy Tab S9
- Samsung Galaxy Tab S9+
- Samsung Galaxy Tab S9 Ultra
- Samsung Galaxy S23 FE
- Samsung Galaxy Z Fold3
- Samsung Galaxy Z Flip3
- Samsung Galaxy A34
- Samsung Galaxy A35
- Samsung Galaxy S22,
- Samsung Galaxy S22+
- Samsung Galaxy S22 Ultra
- Samsung Galaxy Tab S8,
- Samsung Galaxy Tab S8+
- Samsung Galaxy Tab S8 Ultra
- Samsung Galaxy S21
- Samsung Galaxy S21+
- Samsung Galaxy S21 Ultra
- Samsung Galaxy A16
- Samsung Galaxy Quantum5
- Samsung Galaxy Quantum4
Júniusban az alábbi eszközök kerülnek sorra
- Samsung Galaxy Tab S9 FE
- Samsung Galaxy Tab S9 FE+
- Samsung Galaxy A53
- Samsung Galaxy A33
- Samsung Galaxy A25
- Samsung Galaxy A24
- Samsung Galaxy A15
- Samsung Galaxy Quantum3
- Samsung Galaxy Tab A9
- Samsung Galaxy Tab A9+
- Samsung Galaxy Tab Active5
- Samsung Galaxy Tab Active4 Pro
Mivel a lista Dél-Koreából származott, még néhány belpiacos készülék is szerepelt rajta, ilyen a Galaxy Wide7, Galaxy Jump3 és Jump2 valamint a Galaxy Buddy3 is. Illetve nem szerepelnek a fenti listán például a Galaxy A0 modellek, de azok között is lesz olyan, ami frissülni fog. Tehát azt sajnos szem előtt kell tartani, hogy nem teljes a felhozatal a mi szempontunkból.
Ha minden jól megy, akkor a Samsung nemzetközi szinten összesen közel 100 Galaxy modellre biztosíthatja majd az Android 15 frissítést a One UI 7-tal karöltve. Sokat kellett erre várni, de végül minden támogatott eszköz megkapja majd a szoftvert. Az újonnan megjelenő Samsung mobiltelefonok pedig már eleve ezzel érkeznek. A Galaxy A és M széria tagjai is az Android 15-tel debütáltak már.
Érdekesség a mostani hír kapcsán, hogy friss pletykák szerint a Galaxy Z Flip7 és a Galaxy Z Fold7 pedig már a One UI 8 grafikus felhasználói felülettel jelenhet majd meg. Ezek a készülékek elvileg július-augusztus környékén érkezhetnek majd. A One UI 8 már az Android 16 alapra épülhet. Az Android 16 elvileg idén már májusra kész lesz, tehát ez alapján reális esély lehet arra, hogy a nyár második felére erre átállhat a Samsung. De mindenképpen meglepő ez a hír annak fényében, hogy sok korábbi készülék még az Android 15-öt is csak nyáron fogja megkapni.