Shop menü

RÉSZBEN ELINDULT AZ ÚJ TWITTER BLUE – ALAPOSAN SZÉT IS TROLLKODTÁK

Felhasználók egy része már előfizethet az új csomagra, de az előnyöknek csak egy szeletét lehet élvezni, a kék pipa ezek között szerepel – és ez egyelőre nagy hibának tűnik.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Részben elindult az új Twitter Blue – Alaposan szét is trollkodták

Elon Musk fénysebességgel kezdett a Twitter átalakításába, ezreket épített le, és megreformálta a Twitter Blue előfizetési rendszert is. Az üzletember nem mondja ki, de lényegében a platformon éli ki a dühét, amiért a vásárlást rákényszerítették. De ettől függetlenül tényleg szeretné a mikroblogot felemelni, csak a jelek szerint ezt nem kellene ennyire vehemensen tennie.

Folyamatosan érik kiritkák Elon Muskot azért, ahogyan a Twitterrel bánik. A platform társalapítója, Jack Dorsey is megszólalt az ügyben, és sajnálatát fejezte ki a mostani helyzet miatt. Ugyanakkor elismerte, hogy az irányítása alatt korábban a Twitter fenntarthatatlanul nagyra növekedett, és pontosan látja azt, hogy kisebb létszám mellett is lehet a mikroblogot üzemeltetni. A társalapító bízik abban, hogy a Twitter csapata képes lesz elérni a célját, ha most sokan nem is értenek egyet azzal, ami a vállalatnál zajlik.

Galéria megnyitása

Elon Musk csaknem négyezer embert tesz utcára, hozzávetőlegesen a felére csökkenti a vállalat fejlesztői csapatának a méretet. És bár hivatalos dokumentumokban is egyértelműen látszik, hogy a vállalat indokolatlanul sok embert foglalkoztatott, emiatt nagyon sokan mentek neki az új tulajdonosnak. De még ennél is nagyobb port kavart az, hogy bejelentette Musk, hogy a Twitter Blue előfizetéssel meg lehet majd szerezni a kék pipát, ami korábban a hitelességről tanúskodott.

A kék pipának voltak hibái korábban is, igazából eddig is tudott például nevet módosítani az, aki ezt egyszer megszerezte. Ugyanakkor ahelyett, hogy Elon Musk első körben rendezte volna a rendszer hátterét, szinte gondolkodás nélkül elindította az új előfizetési rendszert. Bár azért annyit hozzá kell tennünk, hogy azt rögzítette, hogy a visszaélések észlelése esetében milyen büntetésekkel kell számolnia azoknak, akik visszaélnek a rendszerrel. Ez alapján a személyazonosságot ellopó fiókokat véglegesen lehet törölni, de kijelenthető, hogy ez senkit nem tart vissza jelenleg attól, hogy trollkodjon.

Néhány napos tesztidőszakot követően a Twitteren már él az új Twitter Blue opció, ami ugyan drágább lett, de már megadja a kék pipát. Így kijelenthető, hogy jelenleg a kék pipa semmilyen nemű hitelességet nem bizonyít.

Úgy rajtolt el az új előfizetési rendszer a platformon, hogy az embereknek, cégeknek és más entitásoknak semmilyen dokumentumról nem kell adatot feltölteniük, egyáltalán nem kell igazolniuk, hogy kik is ők valójában, csak ki kell csengetni a 8 dolláros havidíjat. Ha ezzel megvannak, máris ott a pipa a nevük mellett. Mondanunk sem kell, hogy ennél jobb trollkodási alapot nem is lehetett volna adni az internet népének. Néhány óra alatt tucatjával nőttek ki a földből a Donald Trumpok, Mariók, Jézusok.

Galéria megnyitása

Most még csak az iOS felhasználók egy része tudja használni az új Twitter Blue előfizetést, de így is jelentős károkat okoznak. A vállalat létrehozott egy új hitelességet jelző szürke pipát, ami mellé az Official felirat is oda lesz pakolva, de ez most még nem elérhető. Szóval ebben a pillanatban úgy üzemel a mikroblog, hogy igazából bárkit meg tudnak téveszteni a hamis profilok, akkor is, ha esetleg próbál résen lenni. És nemcsak a trollok élnek ezzel vissza, hanem azok is, akik tényleg át akarják verni az embereket, adott esetben pedig valós károkat tudnak okozni.

Galéria megnyitása

Elon Musk azt ígérte, hogy az új rendszer képes lesz a visszaéléseket kiküszöbölni, de ez jelenleg egyértelműen nincs így. Hatalmas hiba volt a Twitter Blue új verizóját ilyen formában elrajtoltatni. Főleg úgy, hogy igazából az ígért előnyöknek a jelentős része most még nem is érhető el, szóval tényleg csak arra alkalmas ez, hogy mindenki széttrollkodja a platformot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére