A Micron elnök-vezérigazgatója a pénteki nap folyamán repülőgép balesetben életét vesztette – számolt be a CNN. A Boise-ben történt balesetben a reptér szóvivője nem tudott információt adni arról, hogy az eset repülés közben, vagy esetleg fel-, illetve leszállás közben történt-e – igaz, a következmény fényében ennek túl sok jelentősége nincs. A hatóságok majd mindenképpen kivizsgálják az eset körülményeit. Steve Appleton 51 éves volt.
Steve Appleton egyébként egy Lancair típusú, egy motorral rendelkező kisgéppel csapódott a földnek. A hírre a Micron részvényeinek kereskedését felfüggesztették a Nasdaq-on. Mr. Appleton 2004 júliusában már túlélt egy repülőgép balesetet: akkoriban az idaho-i erdő felett zuhant le sportrepülőgépével
Steve Appleton 1983-ban csatlakozott a Micron csapatához. A boise-i székhelyű vállalatnál a szakember az évek során több különböző pozíciót is betöltött, míg 1994-ben a vállalat elnöke és elnök-vezérigazgatója lett. 2007-től kezdve Mr. Appleton már csak az elnök-vezérigazgatói posztot töltötte be a cégnél.
A Micron-t 1978 októberében alapították. A cég a 2011-es Fortune 500-as listán a 287. helyet foglalta el. 2011 végén a vállalat már nagyjából 20000 embert foglalkoztatott teljes munkaidőben, azaz kis cégnek semmiképp sem mondható.
A vállalat mai közleménye szerint Steve Appleton helyét D. Mark Durcan veszi át az elnök-vezérigazgatói székben és mostantól az igazgatótanács igazgatói posztját is ő tölti be.































