Rendkívül nyúlékony akkumulátort fejlesztettek ki

A kínai Fudan Egyetem mérnökei olyan szuperelasztikus lítiumion-akkumulátort hoztak létre, amely eredeti hosszának hétszeresére is nyújtva is megőrzi működőképességét.

Rendkívül nyúlékony akkumulátort fejlesztettek ki

A Kínában található Fudan Egyetem mérnökei olyan szuperelasztikus lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki, amely eredeti hosszának hétszeresére is megnyújtható, és közben végig megőrzi működőképességét, valamint kivételes elektrokémiai tulajdonságait.

Napjainkban jelentős igény mutatkozik a különféle rugalmas elektronikai eszközök iránt, amelyek számos területen felhasználhatók lehetnek. Hogy csak két példát említsünk, a szakértők olyan szenzorokkal ellátott tapaszok kifejlesztéséről álmodnak, amelyek a bőrre vagy a szervekre ragasztva monitorozni képesek ezek működését, illetve nagy jövője lenne az intelligens sebészkesztyűknek is, amelyek révén az orvos tapintással képes lenne megállapítani az adott testtáj pillanatnyi állapotát. Mindehhez azonban az is szükséges, hogy készülékek minden összetevője, köztük az energiaellátást biztosító akkumulátor is kellően rugalmas és nyúlékony legyen.

A kínai kutatók akkumulátorának elektródái szén nanocsövekből és lítium-oxidból készült szálakból épülnek fel. A szálakat spirálisan egy rugalmas alapra csavarták, és gél állagú elektrolittal vonták be. Az alap és az elektrolit rugalmasan nyúlik, az elektródák pedig úgy hosszabbodnak velük együtt, mint egy telefonzsinór. A rugalmas alapanyag biztosítja, hogy az akku egyes részei nyújtás közben is megőrizzék helyüket a szerkezetben, így a rendszer végig működőképes tud maradni. Az elkészült akkumulátor fajlagos kapacitása 91,3 mAh/g, és a tesztek során még eredeti hosszának hétszeresére nyújtva is képes volt megtartani ennek 88 százalékát.

A korábban fejlesztett nyújtható akkumulátorok többsége inkább lapszerű kivitelezésű, a kínai fejlesztők azonban úgy vélik, hogy a számos célra jóval alkalmasabb lehet az általuk megalkotott, szálszerű akku. A már említett felhasználási lehetőségek mellett az újfajta elrendezéssel a legkülönbözőbb intelligens textíliák és egyéb anyagok hozhatók létre, hiszen az akku szálait könnyen bele lehet szőni bármilyen alapanyagba.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward