REKORDOT DÖNTÖTT A BITCOIN ÁRFOLYAMA, 66000 DOLLÁR FÖLÉ IS BENÉZETT

A BTC árfolyam emelkedése magával húzza a többi kriptovaluta árfolyamát is, ami olaj lehet a tűzre: ismét élénkülhet a kriptovaluta-bányászat, vagyis a videokártyák elérhetősége megint jelentősen romolhat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. okt. 20. 19:06
Rekordot döntött a Bitcoin árfolyama, 66000 dollár fölé is benézett

A bitcoin legutóbb akkor kapott nagy hírverést, amikor az árfolyam óriási esést követően a 30 000 dolláros szintet is áttörte – lefelé. Néhány nappal később újra elkezdett felfelé kúszni az árfolyam, egy hónappal később pedig már a 49 000 dolláros szintet is sikerült átlépni, majd szeptember első harmadában 52 691 dollárig ugrott az árfolyam, aztán némi korrekcióra került sor. Október eleje óta fokozatosan elkezdte megközelíteni a történelmi csúcsot az árfolyam, ám ennek átlépésére még csak most került sor, ugyanis 66 000 dollár felett is járt a BTC, hírünk írásakor 66 283 dollár volt a csúcs.

Galéria megnyitása

Az emelkedés mögött általános jó piaci hangulat lehet, amit az is emel, hogy éppen a minap vált elérhetővé az első olyan ETF, ami leköveti a BTC árfolyamát, de nem valós időben és tökéletesen pontosan, ugyanis a határidős szerződések árfolyamához igazítják – itt lényegében egy tőzsdén kereskedhető befektetési alapról van szó.

A BTC körüli pozitív hangulatot az is fokozta, hogy a Twitter immár hivatalosan is elérhetővé tette a BTC alapú tartalomgyártó-támogatást, vagyis Bitcoinban is adhatunk „borravalót”, illetve „támogatást” az általunk erre érdemesnek ítélt tartalomgyártóknak.

Galéria megnyitása

A BTC szárnyalása a befektetők és a kriptovalutával spekulálók számára kétségkívül jó hír, valamint azoknak is, akik ugyan nem BTC-vel, de egyéb kriptovalutákkal kereskednek, illetve rendelkeznek, ugyanis ezek árfolyama is követni fogja a BTC árfolyamának emelkedését. Hogy az újbóli szárnyalás mit okoz majd például a videokártyák szegmensében? Valószínűleg újabb drágulásokat, még nehezebben elérhető modelleket, ahogy az a korábbi hasonló hullámoknál már tapasztalható volt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

50 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. okt. 27. 17:33
#10

Miközben lassan már benzin, gázlötyi meg papír sem lesz, de azért basszuk el a villanyáramot is.

Lassan megy mindenki a levesbe (de előtte jól tönkre), a hatalomnak a melegházasság meg az érzékenyítés a fő problémája. Meg az olyanok, hogy ha valaki 37 éves férfiként 13 éves nőstény répának képzeli magát, annak külön wc-t kell biztosítani és a megfelelő módon kell szólítani (ja, gyökér).

Nagyon fasza, hogy iylen félkegyelműek irányítják a világ vezető hatalmait.

Ez Klaus Schwab nagy resetje.

Az apja igazán lőhette volna gumiba...

A napi.fosch-ról.
"Az energiaválság miatt kitörő zavargásokra figyelmeztet a befolyásos milliárdos"

Ez igy a kriptag@ci mellé rakva még inkább bicskanyitogató.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. okt. 27. 20:06

@PARASZT Na mivan? Elmaradt a regelli racsni?

Amúgy a "más faszával a csalánt" nem egészen erre használják.

"Ha nem tetszik vásárold fel  a coinok 51%-át,"

Azt eddig is vágtuk, hogy nem a legélesebb kés vagy a fiókban, de azt nem, hogy ekkora tinó. :D

Nem baj, a gondozók már jönnek és visszavezetnek...

BorkosTorz
BorkosTorz
2021. okt. 27. 13:25
#9

"A BTC árfolyam emelkedése magával húzza a többi kriptovaluta árfolyamát is" - Szerencsére a Chiáét nem, az konstans lejtmenetben van :-)

arn
arn
2021. okt. 21. 10:50
#8

Most mar nem kell videokartya, van konzol :)

humaniod
humaniod
2021. okt. 21. 8:18
#7

Energiaválság, környezeti válság, chiphiány. De pörgetjük a virtuális bitcoint, mert órási profitot ígér a semmiből!

Furcsa vége lesz a civilizációnknak. De remélem ezt a sztorit majd rávésik egy kőtáblára, hogy az utókor csodálkozva röhöghessen egy jót!

De legalább az EU betiltja a végtelenül káros mobiltelefon kábeleket! Van remény!

uwu
uwu
2021. okt. 24. 17:20

@martinair A véleményük súlytalan, rajongók, nem értenek hozzá.

thedeveloper
thedeveloper
2021. okt. 21. 8:05
#6

Csináltam is vele némi pénzt. :)

Néhány elemző 75.000-re becsüli a következő stabil árfolyamot.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy mennyit fog érni 1BTC, miután kibányászták az utolsó block-ot is és nem tud majd újabb coin bekerülni a rendszerbe.

thedeveloper
thedeveloper
2021. okt. 21. 13:54

@Mr.Roboto  Uhh. Nem jött át, igaz? :D Ha most veszel 100k-ért, decemberre 150-ed lesz. Nem kell egy egész darab BTC-t venni, az milliós tétel, mármint Ft-ban.

pdx006
pdx006
2021. okt. 21. 4:12
#5

Ilyenkor kéne járni a sok energiahatékony politikus pofájának, mert csak a betiltása százezerszer többet ér, mint a sok szaros propeller meg napelem amikkel telebaszták nyugaton a mezőket. Egyébként idővel úgyis annyira elfajul a dolog, hogy egyre nagyobb tömegeknek fogja szúrni a szemét ilyen vagy olyan ok miatt, aztán nem lesz kibúvó.

gabushi
gabushi
2021. okt. 21. 1:02
#4

B*ssza meg egy jegesmedve az összes bányászt kétirányból.

Továbbra se értem, hogy lehet ilyen h*lye sok ember egyre nagyobb lufit fújnak, ami ha egyszer tényleg kipukkat... fejek fognak hullni, ehhez képest a Dotcom luffi semmi se volt, mivel már bankok (!) is fektetnek ebbe bele, brutális katasztrófát fog okozni ha egyszer tényleg betöl.. Olyan emberek milliói mennek csődbe akkik nem is foglalkoztak ezzel, csak a megtakarításaik/befeketéseik olyan banknál voltak aki kockáztatott.

Maga mind technológia a blockchain jó dolog, de nem erre lenne való, hogy "pénzért" árulják a sorozat következő tagját mint hitelesítés... De hát kapzsik világában élünk ahol mindenki a gyors hasznot (könnyű életet) keresi... A következmények azonban katasztrófálisak lehetnek. Már ott tartunk, hogy lassan államok vállalják, hogy ha be akarna dölni egyik-másik szándékosan "mentenék" a valutát mert a gazdaságuk egy része is bedölne vele... De ez azt eredményezheti, hogy az egész ország is bedölhet ha a "piac" ezen része összeomlik... Sose szabadott volna erre az útra lépni.

Szefmester
Szefmester
2021. okt. 21. 7:24

@gabushi Dehát ez stabil! Ez jó! Az hogy ha meghatároztam valaminek az árát coinban fél éve most kétszer annyiba kerül az nem lényeg. Az nem infláció... Az csak van...

Az hogy mi ér egy fillért is ebben a bohóckodásban még nem sikerült kitalálniuk, de a csúnya gonosz bankok, meg az adóhivatal, meg a nyereség, meg a síró gémerek (akik mellé beáll sok más ipar is) azok nem lényegesek.

kiberg
kiberg
2021. okt. 20. 23:14
#3

Lesz az még 100.000 dollár is hamarosan.

Resike
Resike
2021. okt. 20. 22:27
#2

Na ne, ezt senki se láthatta előre.

KikiGames
KikiGames
2021. okt. 20. 20:53
#1

"ismét élénkülhet a kriptovaluta-bányászat, vagyis a videokártyák elérhetősége megint jelentősen romolhat"

Aha... Akkor jöhet az aki itt Ipon-on magyarázta nekem hogy itt a vége. Mert én írtam még a 9.000.000 Ft-ra esésnél hogy most kell bevásárolni meg bányagépet fejleszteni. Erre írta az okos hogy: "Aha a nagyobb bányászok is azért adják el mindenestül a rigjeiket"

Igen, igen. Hardverapro-n például a 2070-es esetében 270.000 Ft-ról leesett akkoriban 170.000 Ft-ra az átlag ár mert a "nagyok" okosan eladták gyorsan még amit lehetett. Az okosak viszont jól bevásároltak és most többet keresnek mint valaha, főleg hogy az ETH is 500.000 Ft környékéről 1.300.000 Ft környékére emelkedett a "nagy bedőlögetés" óta. 

Nem azt mondom hogy én mennyire érték hozzá meg micsoda ász vagyok, sőt pont fordítva. Nagyon kis hal vagyok de mégis tudtam hogy az egész Elon Musk-os és Kínai sztori egy jó kis leakciózás volt. Én buktam már több pénzt mint amennyit itt egyesek nyertek. Volt már olyan szintű mázlis tippem is hogy percekig számoltam a számjegyeket mert nem hittem el. Nincs fú de hatalmas tapasztalatom és rálátásom sem de aki ilyen "bedűl a bájtkojn" jellegű hozzászólásokat oszt meg itt vagy akárhol rendszeresen annak még ennyi sincsen. Vagy csak erre vagyik de valójában semmit nem ért hozzá.

Persze nem azt mondom hogy milyen jó hogy megint nem lehet majd venni a videókártyákat (főleg hogy az LHR-eseket is veszik már), de annak sincs értelme hogyha tévinformációkba ringatjuk egymást. Ha tényleg bedőlt volna a BTC már azt sem tudnád kitől vegyed a normál áru 3090-esed.

Resike
Resike
2021. okt. 26. 15:55

@TSubii Te amúgy mit szívsz, hol volt arról szó hogy én nem fizetek adót itthon? Még meddig gondolod ezt a balfaszkodást folytatni amúgy?

Vissza az oldal tetejére