A Google, a YouTube és társai nagyon megerősödtek 2020-ban a vállalat jó stratégiai döntései következtében, és nagyon úgy fest, hogy az ünnepi időszak alatt nyújtott kiváló teljesítményét töretlenül tudta áthozni 2021 első negyedévére is. Több rekordot döntött januártól márciusig az Alphabet.

55,31 milliárd dolláros bruttó bevételt ért el az Alphabet. Ez már önmagában is nagyon szép eredménynek tekinthető, viszont miután kontextusba helyezzük, akkor látszik igazán, hogy mennyire jól sikerült az elmúlt három hónapja a cégnek. 34 százalékos növekedést produkált éves szinten, és még a nagyon erős ünnepi időszakban is alig volt ennél több a bevétele, akkor 56,9 milliárd dollárról számolhatott be. Évet ilyen erősen még sosem kezdett az Alphabet.

Galéria megnyitása

Az összesített bevételeknél viszont fontosabb az, hogy a nyereség miként alakult, és ez az a pont, ahol igazán nagyot gurított az Alphabet. Valami elképesztő mértékben tudta növelni a nyereségtermelő képességét. Egy évvel ezelőtt a 41,16 milliárd dolláros bevételből 6,84 milliárd dollár profitot tudott felhajtani, ami alapvetően teljesen rendben van, de meg sem közelíti azt a szintet, amit most összehozott. Ezúttal az 55,31 milliárdból 17,93 milliárd dolláros nyereséget csinált.

Még az Apple-t is lekörözte ebből a szempontból, a bruttó bevételének több mint 34 százalékát tudta megfogni; egy éve ez az arány még „csak” 16% volt.

Az Alphabeten belül továbbra is a Google viszi a prímet, ez valószínűleg örökre így is marad. 31,8 milliárd dollárral járult hozzá a kasszához a keresésekből és hirdetésekből származó bevétellel a vállalat. A YouTube pedig a reklámokból 6 milliárd dolláros bevételt hozott össze, ami csaknem 50%-os erősödés, miután egy évvel ezelőtt még 4,03 milliárd dollár folyt be innen.

Galéria megnyitása

A különböző felhős szolgáltatásokból 4,05 milliárd dollárja származott az Alphabetnek, és ez is egy igazán remek eredmény, mivel tavaly ilyenkor még erről a területről csak 2,78 milliárd dollár jött össze. A Google egyéb bevételforrásai 6,5 milliárd dollárt hoztak, ebbe beletartoznak a mobileladások, a Play Áruház forgalma, de még a YouTube reklámokon felül összehozott bevétele is.

Az Alphabet „Other Bets” szárnya, ami a kisebb projekteket fogja össze, továbbra is vesztességes, és ez ellen a befektetők már többször is felemelték a hangjukat. A Verily és a Fiber is hozott némi bevételt, de a sok más kiadás mellett ezek eltörpültek, így eshetett meg az, hogy 1,15 milliárd dolláros mínuszba fordult a mérleg nyelve.

„Az elmúlt évben az emberek a Google Kereső és számos online szolgáltatása felé fordultak, hogy tájékozódjanak, kapcsolatban maradjanak és szórakozzanak. Továbbra is a megbízható szolgáltatások nyújtására összpontosítottunk, hogy segítsük az embereket szerte a világon. Felhőszolgáltatásaink segítik a kis- és nagyvállalkozásokat is, hogy felgyorsítsák digitális átalakulásukat.” – jelentette ki a pénzügyi jelentés kapcsán Sundar Pichai, az Alphabet és a Google vezérigazgatója.

Galéria megnyitása

Egyebek mellett azt is megtudhattuk Pichai beszámolójából, hogy egy év alatt elképesztő mértékben növekedett a holding által foglalkoztatottak száma. Globálisan már hajszál híján 140 ezer ember áll az alkalmazásában, miközben egy évvel ezelőtt nagyjából 123 ezren dolgoztak az Alphabetnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2021. máj. 1. 0:06
#1

Nem ők az egyetlenek, akiknek most jó megy.

Vissza az oldal tetejére