A Google bevételének a jelentős része továbbra is a hirdetésekből származik. A vállalat éppen ezért folyamatosan azon van, hogy a hirdetők számára a lehető legjobb megoldásokat biztosítsa, miközben a felhasználók kényelmes tartalomfogyasztását sem szeretné túlságosan megzavarni. És ezúttal a YouTube-on megjelenő reklámok esetében biztosít új lehetőségeket.

A vállalat saját kutatásai szerint a felhasználóknak nagyjából a 70 százaléka vásárolt már olyan márkától terméket, amit a YouTube-on látott valamilyen formán, és ez kiemelkedően jó érték. Nagy hangsúlyt fektet a Google a TrueView for Action-kampányra, ami egy olyan videókampány-altípus, mely a felfedezésre, megosztásra és vásárlása egyaránt ösztönöz. A TrueView for Action alkalmazása a tavalyi évben az aktív hirdetők körében 260%-kal emelkedett. És ez a siker ösztönzi idén a vállalat szakembereit a fejlesztésre.

A még sikeresebb vásárlásra csábítás érdekében a Google szakemberei kidolgozták annak a lehetőségét, hogy miként tudnák a reklámokat „vásárolhatóbbá” tenni. Ennek eredményeként létrejött a beépített vásárlási felület, amit kihasználva az eladók megmutathatják a vásárlók számára a legjobb termékeiket. A népszerű megoldásoknak az árát is feltünteti majd a rendszer, így az akciókat is egyből láthatják az emberek adott esetben.

Galéria megnyitása

Csak annyit kell tennie az új lehetőség kihasználásához a Google hirdetőpartnereinek, hogy fogják a Google Merchant Centerben található folyamot a termékekből, és szinkronizálják a videós reklámokkal, amiket a YouTube-on szeretnének a felhasználók elé tárni. Úgy mehet majd le a reklám, hogy a hirdetésben szereplő termékek egy része ki lesz emelve a videó alatt. Ez a felület addig lesz látható, míg végig nem megy a reklám, vagy át nem lépi ezt a felhasználó a kötelezően megtekintendő időt követően. A népszerű termékek bemutatása révén az eladó bízhat abban, hogy több embert tud vásárlásra késztetni.

Tisztában van azzal a Google, hogy a hirdetéseket a lehető legmagasabb megtérüléssel szeretik feladni a cégek. Éppen ezért a vállalat létrehoz egy olyan videokampányt is, ami az elmondása szerint költséghatékonyabb és könnyebben felügyelhető lesz az eddigieknél. Egyetlen kampány keretében lehet majd megjeleníteni reklámot a YouTube kezdőképernyőjén, és a Google-videópartnerek keretében is, ami még a YouTube korlátain is túlnyúlik.

Galéria megnyitása

Úgy véli a Google, hogy az új videokampány minden cégnél jól működik és elérhető, függetlenül attól, hogy egy viszonylag kicsi startupról vagy egy valódi nagyvállalatról van szó. És ennek köszönhetően természetesen a kisebb partnerek fognak jobb pozícióba kerülni. Ennek az újításnak köszönhetően nagyon sok helyen jelenhetnek meg a reklámvideóik, adott esetben a megvásárolható termékekkel együtt is. És a Google elmondás szerint ennek a hirdetésnek az „ár-megtérülés” aránya jóval magasabb, mint a korábbiaknak.

Már arra is lehetőséget nyújt a Google néhány területen, hogy a reklám megtekintése közben az ember azonnal feliratkozhasson tesztvezetésre. Ezt az új kampányt a Google a Jeeppel közösen próbálta ki először, és igen jelentő volt az érdeklődés, szóval ez mindenképpen egy sikeres opciónak tekinthető.

Galéria megnyitása

A Google a továbbiakban is azon lesz, hogy a lehető legtöbb partnert tudja elérni a hirdetései megoldásai révén, és tovább növelje ebből a területből a bevételt. Mert bár a cég már egyéb megoldásokról is szépen profitál, továbbra is a reklámok azok, amik kiemelkedő mértékben adják a bevételt. És ezekkel lehet igazán jó nyereséget is felhajtani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KikiGames
KikiGames
2020. jún. 23. 4:58
#3

Youtube Vanced app droidon és reklám mentes böngésző gépen. Én így oldom meg.

prohlep
prohlep
2020. jún. 22. 23:07
#2

reklám ismétlés: rádiónál és TV-nél sem jó, de valamennyire érthető, hátha valaki még nem hallotta.  De youtube esetén látják az IP címemet és azon belül az engem azonosító sütieket, és emiatt tudják hogy már háromszor láttam kötelező 4 másodpercet a szekrény eltolását segítő guroló alátétből, de csak beadják negyedszerre is. Miért, talán büntiből mert még nem vásároltam meg?

De most nem ilyenekért írok, hanemhogy a reklámok kibírhatatlanságáért maguk a reklám készítők szakmai fantáziátlansága is felelős.

Bugyuták a reklámok:  esztergagépet vagy nagyteljesítményű lézer vágót vagy autót nekem NE félig felöltözötten ott vonagló nőkkel, NE ilyen-olyan egzotikus álom tájjal akarjanak eladni, hanem mutassák meg érdekesen, hogy az a termék mit tud olyan nagyon jól az árához képest.  Persze lehet, hogy a reklám szakemberek nem a magasan képzet műszaki értelmiségből verbúválódnak, és ezért olyan tartalmatlanok, idegesítőek, és sok tekintetben MEGALÁZÓAK a reklámok:  hülynek néznek, mintha engem nem a termék érdekelne, hanem a reklám "mítingen" összekanalazott körítés ötletek.  Reklám szakemberek lenézik az embereket, és mindenáron a velünk született vagy később szerzett tudattalan reflexeinket akarják szinte kizárólagosan kihasználni. Nem állítom, hogy ez az övön aluli reklámozás nem működik, hanem azt állítom hogy ezen övön aluli technika miatt is rühelli az emberiség a reklám szakma mesterkedéseit.

Napokban nem lőttem le egy reklámot a 4-edik másodpercnél, és végignéztem, holott mint a végére kiderült, olyan 8-10 perces összhosszról volt szó. Mindvégig tudtam, hogy reklám, örülnének ha vennék egy olyan flexibilis lézer-vágó gépet (lakásomba be sem férne, pénzem sincs rá), de olyan értelmes reklám volt, hogy érdeklődéssel végignéztem.

Számtalan lehetőséget kihagynak:  hallgatok és nézek Bach előadást, még soha az életben nem jött föl olyan reklám, hogy az adott mű kottáját próbálták volna nekem eladni!  Vagy hogy a közeljövőben az én 500 kilométeres sugarú körzetemben hová ajánlanának Bach kondert jegyet. --- mert ettől még talán nem is másznék a falra idegességemben, hanem néha egyet-egyet meg is vennék.

Javítás miatt nézek laptop szétszerelős filmet (hol nyílik széttörés nélkül a doboz), eddig még sosem ajánlottak közeli laptop szervízt, vagy ahhoz a laptophoz való csere alkatrészeket szállító céget!  Miért?  Mert talán ennek még lenne értelme is?  Inkább jön helyette, hogy hová menjek nyaralni!  Persze, amikor egy szerelés a problémám akkor a reklám szakemberek szerint biztosan nyaraláson jár az eszem, és nem azon, hogy a problémámat hogyan oldom meg.

MÁS megoldás:  miért nincs olyan, hogy monjuk fél óra önkéntes reklámnézéssel megválthatom, hogy a következő két filmet reklám nélkül nézhetem?  Tényleg azt hiszik, hogy amikor a katona eldoba a kézigránátot, akkor enem nem az érdekel, hogy hol robban, hanem a pont akkor följövő reklám mentén a film nézésének folytatása HELYETT nekiállok éppen azt vásárolni, amit váratlanul a képembe nyomtak?

Ha vásárlok, sokszor megkeresem Google-val a termék gyártói honlapját, manuálját és egyebeket, ... és ilyenkor miért nem ébred föl a Google, hogy az utóbbi fél óra tíz keresése alapján fölajánl a keresésemhez szorsan kötődő reklám nézést azzal, hogy aztán majd megnézhetek két filmet reklám nélkül?

És persze a reklám szakemberek dolga éppen az volna, hogy az ilyen önkéntes reklámok olyan hasznosan informatívak legyenek, hogy ne egy időpocsékolási terrorizálásként élje meg az emberiség, hanem már jó előre számíthasson rá, hogyha valamit keres, akkor érdemes ezeket az önkéntes reklámokat kérnie és megnézegetnie.

Reklám szakma is érzi, hogy vacakul csinálják, máskülönben nem lenne ott az hogy még hány másodperc van a lelövési lehetőségig.  Láttatok már olyan stadion koncertet, ahol az együttes számának kezdetekor fut visszafelé a számláló, hogy a közönség hány másodperc kötelező belehallgatás után lőheti le?

A reklám szakma miért nem áll azon a színvonalon, hogy az legyen a természetes föltételezés, hogy 12 másodperc után az emberek szomorúan megállapítják, hogy már vége is ennek a jó reklámnak?

Google nem csinálhat jó reklámokat a viág összes reklám szakembere helyett, Google is csak hozott anyagból tud dolgozni.  Ezért olyan idegesítőek a reklámok.

Google egyetlen tényleges hibája az, hogy nem követi rendesen, hogy mely reklámokat láttam az elmúlt fél órában.

humaniod
humaniod
2020. jún. 23. 0:02

@prohlep  Ezek már célzott reklámok, de csak olyan cég reklámját tudják beadni, akik fizettek is érte. Ezért nem ajánlhat a közeledben szerszámboltot, ha nincs reklámot megrendelő szerszámbolt a közelben, amelyiknek a célközönségébe megadtak veled egyező profilt.

Amikor nem talál konkrétabban neked berakható reklámot, akkor vált nagyobb merítésű reklám megrendelésekre.

A reklámnak nem lényege a tudás átadása, mélyebbre céloznak az agyban. Elsődleges a márkafelismerés, második cél a márkához pozitív képek beégetése. Pár másodperc alatt ezek bőven megvannak, csak sokat kell ismételgetni.

Ch00ler
Ch00ler
2020. jún. 22. 18:57
#1

A cim valahogy nem passzol.

A reklamokkal nincs baj, max a mennyisegukkel. Talan egyszer rajonnek, hogy az ember x szamu reklamot meg elvisel, erdeklodik a megjelenitett tartalmakert, de 20x eseteben mar meg sem nezi es ellensegeskent viszonyul hozzajuk.

Vissza az oldal tetejére