Az LG tavaly decemberben kezdte el az Android 10 operációs rendszer terjesztését a korábbi okostelefonok számára, és mostanra már elérhető az új rendszer a G8 ThinQ, a V50 ThinQ és a G7 One modellekre. A cég kiadási jegyzéket nem mellékelt a frissítések mellé, így igazából azt sem lehet tudni, hogy milyen újításokat rejt a rendszer. És ennek köszönhető az, hogy most véletlenül derült ki, hogy már asztali mód is tartalmaznak a frissített gépek.

A vállalat az UX 9.0 grafikus felhasználói felületbe csomagolva küldte bevetésre az Android 10-et, és egyáltalán nem részletezte, hogy milyen módosításokat eszközölt ennél. Szóval a felhasználóknak mankó nélkül kell felderíteniük a változásokat, újításokat, így eshetett meg az, hogy egészen mostanáig nem derült ki az, hogy már az LG is biztosít asztali módot. Pedig ez egy igazán jelentős funkcióként volt eddig kezelve minden gyártónál, aki erről gondoskodott.

Galéria megnyitása

A Samsung és a Huawei volt eddig az a két nagyobb márka, aki nagy hangsúlyt fektetett az asztali módra, és az Android 10 telepítését követően már azt is tudjuk, hogy az LG is beállt a sorba, csak a dél-koreaiak ezt meg sem említették. Juan Carlos Bagnell hívta fel erre a figyelmet a Twitteren és a Twitchen. Pedig az LG-nek nincs oka rejtegetni ezt Bagnell tapasztalatai alapján, hiszen nagyon korrekt funkcionalitással szolgál, és kényelmes viseletről gondoskodik.

Egy frissített V50 ThinQ okostelefont használva jött rá a „rejtett” funkcióra Juan Carlos Bagnell, mikor egy C-típusú USB átalakítót használva csatlakoztatott HDMI kábelen keresztül egy monitort a készülékéhez. Természetesen ez bármilyen külső megjelenítővel működik. A beszámoló szerint a képernyő csatlakoztatását követően a rendszer felkínálja majd az értesítési sávon az asztali módra váltást, és ezt kell megérinteni.

Galéria megnyitása

Asztali módban az eszközhöz lehet külső perifériákat használni a munkához. A letisztult nyitóképen csak a legfontosabb appok lesznek láthatóak, az alsó sarkokban pedig kirajzolódik az óra és egyebek mellett az alkalmazástároló is. A programok ablakokban fognak megnyílni, amiket szabadon lehet méretezni, és teljes képernyőre is kipakolhatóak. Lehet így játszani a mobilról, de a videovágó is használatba vehető, amit lényegesen gördülékenyebben lehet majd így alkalmazni. Az irodai programok is futtathatóak asztali módban.

Galéria megnyitása

Azt nem lehet tudni, hogy a szóban forgó újítás mely okostelefonoknál lesz biztosítva, de remélhetőleg az LG minél több modell számára szállítani fogja. A frissített gépek közül a G7 One minden bizonnyal nem érintett, az ugyanis nem az LG UX 9.0 grafikus felületet vonultatja fel, hanem a natúr Androidot biztosítja.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramon, a YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ferenczga
ferenczga
2020. jan. 27. 9:03
#3

"Asztali módban az eszközhöz lehet külső perifériákat használni a munkához. " Hány csatlakozó/milyen szabványú van ezeken a telefonokon? Ha egyet elvisz a monitor, akkor a perifériákat hogyan/mivel lehet rácsatlakoztatni?

kvcsbay
kvcsbay
2020. jan. 28. 14:09

@ferenczga  Lehet venni USB-C-s "dokkolókat" amiken további USB portok + sokminden egyéb is lehet. Amúgy az LG gyártson inkább mosógépeket!

Samanoske
Samanoske
2020. jan. 25. 14:09
#2

Hát nem mind,mert csak 8-tól volt kb.asztali mód.

Leven2e
Leven2e
2020. jan. 25. 6:59
#1

Ez nem új feature. ┐( ∵ )┌ Eddig is így működtek az Android telók

Vissza az oldal tetejére