Az évekkel korábban kereskedelmi forgalomba került iPadek és iPhone-ok esetében a GPS rendszer működési sajátosságai okozhatnak majd fejtörést a felhasználóknak, ha régóta elmulasztották a frissítéseket. A problémák elkerülése érdekében az Apple egy kiemelkedően jelentős frissítést adott ki az iOS 9 és az iOS 10 operációs rendszereknél leragadt eszközök számára.
A cupertinóiak korábbi közleményében az áll, hogy 2019. november 3. után néhány iPhone és iPad modell, amiket még 2012-ben, vagy előtte adott ki a vállalat, frissítésre szorul, hogy képes legyen fenntartani a GPS egység esetében a pontos működést. A helymeghatározás mellett az időpont és a dátum korrekt megjelenítésével is gondok lehetnek a készülékeknél, ha nem kapják meg az iOS 9.3.6, illetve az iOS 10.3.4 frissítéseket, kortól és támogatottságtól függően.
Amennyiben az okostelefon nem jól állítja a helyet, az időt és a dátumot, nemcsak ezek az információk lesznek pontatlanok, hanem rengeteg funkció nem lesz képes megfelelően ellátni a feladatát. Nem sorol fel mindent az Apple, amire hatással lehet a GPS-t érintő hiba, de a legtöbb online funkciót érintheti, az iCloud elérés és az elektronikus levelek letöltése, szinkronizálása például biztosan nem működne rendeltetésszerűen.
A probléma egyébként nem csak az Apple termékeit érintheti, hanem bármilyen eszközt, ami GPS-t használ, és a gyártója nem készítette fel megfelelően. Miről is van szó? Nos, a GPS-műholdak rendszerét úgy tervezték meg, hogy a heteket 10-bites alapon számolja, aminek a maximális értéke ugye 1024, ez viszont csak 19,7 évet jelent a gyakorlatban. Tehát 19,7 évente ez a számláló újra indul nulláról, ami azonban néhány eszközt zavarba hozhat. Ez történhet azokkal az okostelefonokkal és táblagépekkel is, amiket még nem frissítettek a tulajdonosok. Idén egyébként a számláló átfordulása április 6-án volt, de eddig még a frissítés nélkül is problémamentesen működhettek az aktív használatban levő eszközök, de ez november 3. után ez megváltozik.
Amennyiben a felhasználó elmulasztja az iOS 9.3.6, vagy az iOS 10.3.4 operációs rendszer telepítését – eszköztől függ, hogy melyik kiadást támogatja még az adott iPhone, illetve iPad –, már csak az iTunes használatával lehet majd a készülékeket visszahozni a normál működésbe. Ezért is próbálja a vállalat eljuttatnia hivatalos oldalán keresztül az információt a még talpon maradt eszközök felhasználói részére.

































