Az Apple Worldwide Developers Conference eseménye sok újdonságot hozott, és miközben az új iOS operációs rendszer által nyújtott fejlesztésekről beszélt a vállalat, mélyebben kitért arra, hogy milyen fejlesztéseket kap az Üzenetek. A cég saját kommunikációs platformja, olyan opciókkal fog gyarapodni, amikre már nagyon hosszú ideje várnak az emberek.

Craig Federighi, a szoftverfejlesztések vezetője beszélt arról a WWDC keretében, hogy az Üzenetek nagyon fontos változásoknak néz elébe. Persze forradalminak nem nevezhetőek az újdonságok, de felhasználók százmilliói örülhetnek majd ezeknek. Például a jövőben lehetőség lesz elküldött üzeneteket visszavonni. Ez volt az egyik legtöbbek által kért újítás, az Apple pedig még két rég várt funkcióval is megtoldotta ezt. Federighi elmondása alapján a három „legvágyottabb” dolgot hozzák el az embereknek.

Galéria megnyitása

A visszavonási lehetőség mellett megjelenik a szerkesztési opció. Az elküldött üzeneteket át tudják majd írni az emberek. Ez azért jó, mert így az elgépeléseket a küldést követően még gyorsan lehet korrigálni a szövegben. Egy-egy rosszul leírt szó sokszor vezethet félreértésekhez, így azonban ezt meg lehet majd előzni. 15 perce lesz arra a felhasználónak, hogy szerkesztéssel éljen, és ugyanez az időkeret vonatkozik majd az elküldött sorok visszahívására, törlésére is. A szerkesztésről jelezni fog a rendszer.

Galéria megnyitása

Érdekesség ezen a téren, hogy a kitörölt üzenetek nem fognak azonnal örökre eltűnni. Lényegében az Apple létrehozott ezek számára egy lomtárat, ahol még 30 napon keresztül megőrzésre kerülnek a korábban nemkívánatosnak vélt sorok. Ezeket akár vissza is lehet állítani utólag, ami mindenképpen szokatlanul hangzik. Egy azonnali üzenetküldésre használatos appban valószínűleg nem sokan fogják hetek múltán visszaállítani az üzeneteket, de a lehetőség adott.

Galéria megnyitása

A harmadik lényeges újítás az, hogy lehetőség lesz a megnyitott üzeneteket olvasatlanra állítani. Sokszor megesik az emberrel az, hogy megnyit egy új üzenetet, hogy gyorsan elolvassa, de például hosszabb választ kellene adnia. Közben pedig például a metrón ülve eléri a végállomását, így nem tud visszaírni. Ilyenkor jön majd jól, hogy egy pillanat alatt olvasatlanná lehet majd tenni a sorokat. Így később nem fog arról megfeledkezni a felhasználó a nagy rohanásban, hogy válaszoljon.

Galéria megnyitása

Friss fejlesztés a Shared With You API is, ami lehetővé teszi majd a különböző alkalmazásoknak az Üzeneteken belüli hatékonyabb megosztását. Emellett pedig továbbfejlődik a SharePlay is, ami a kommunikációs lehetőségek kiterjesztésének az egyik fontos eszköze. A megosztott videók, filmek nézése közben gond nélkül lehet majd üzeneteket küldözni a partnernek, akivel éppen nézi az adott tartalmat az ember.

Galéria megnyitása

Járulékos fejlesztésként azt is bejelentette még az Apple az Üzenetek esetében, hogy a Diktálás funkció is jobb lesz, és egyszerűbben használhatóvá válik. Kiemelte Craig Federighi, hogy ezt 18 millió alkalommal használják havonta az emberek, de a jövőben a funkció ennél is lényegesen nagyobb népszerűségnek örvendhet majd. Ugyanis már egyszerre lesz képes a felhasználó gépelni és diktálni is a bevitel során. A mondatvégi írásjeleket pedig automatikusan ki tudja majd tenni a rendszer.

Galéria megnyitása

Hamarosan már kipróbálható lesz az Üzenetek alkalmazás annak minden fejlesztésével együtt, hiszen az iOS 16 első béta kiadása már elvileg ezt elhozza majd a felhasználók számára. Sajnos arról továbbra sem gondoskodik az Apple, hogy beálljon az RCS mögé.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. jún. 8. 9:12
#5

Néha a kezembe jut egy-egy Ájalmahányadék mobil.
Akkor csodálkozom rá, hogy mennyire buta, és
kényelmetlen az Androidhoz képest.

Hiába, a ki CNC-zett aluminium lemezből
nem nagy csodát lehet csinálni.
Az akkor is csak egy piszkos alu darab marad.
Meg még lassú is a többi csúcshoz képest.

A zárt ökoszisztéma is csak arra vár, hogy elavuljon.
Aztán egyszer csak telefonálást sem engedi meg,
és kiírja, hogy elévült a telefon. Frissíteni sem lehet...
Tiszta vicc az Alma környezet!

Csak ezeket nem árulják el a vevőnek a boltban.
Itt a sok szakértő h*lyegyerek sem hallott még róla gondolom.

Ezeket az Alma termékeket be sem kéne hozni az EU-ba.
Annyira rossz termékek.

kyn
kyn
2022. jún. 8. 7:55
#4

Az android RCS-nél nagyobb bughalmaz nem létezik. Random disconnectel  vagy téged vagy a címzettet aztán nem küldi el. Visszacsatlakozni meg rémálom. Repülőmód be ki. És még utána sem biztos, hogy vissza csatlakozik....
Imessage soha semmi meghülyülés nem volt. 2 éve váltottam kiváncsiságból egy 6 éves iphone-ról egy s10plusra  és hiába van tele tök jó featureökkel, ha az alapfunkciók sem mennek benne stabilan. Néha tényleg legszivesebben hozzávágná az ember a falhoz. Még nem volt androidos telefonom amin valaha ne fagyott volna ki a TELEFON app.  Sorolni tudnám még mennyi random szoftveres bug van androidon amitől agyfaszt lehet kapni.

tomchee
tomchee
2022. jún. 7. 20:08
#3

Komolyan azt hittem, hogy meg jött az eszük és végre meg adják az rcs támogatást a felhasználóiknak. De nem tudom miért is voltam ilyen naiv :'D 

Litterally 0 okuk van rá, hogy meg tegyék. Csak már megint játszák az agyukat, mint ha még mindig ők lennének az egesz szegmens példa képe, csak hogy nem veszik észre, hogy lassan már 10 éve lesz, hogy mindenki el sétált mellettük.

fekpat
fekpat
2022. jún. 7. 17:56
#2

Androidon ezt már évekkel ezelőtt lehetett xd

expander
expander
2022. jún. 7. 14:22
#1

jobb későb mint soha :D

Vissza az oldal tetejére