Shop menü

PROBLÉMÁSAN INDULHAT AZ IPHONE 15 PRO MAX

Ágazati pletykák szerint a csúcsmodellt nem tudta a kívánt időpontban termelésbe állítani az Apple gyártópartnere.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Problémásan indulhat az iPhone 15 Pro Max

Két héten belül itt van az új generációs iPhone-ok, így nem meglepő módon egyre sűrűbben jönnek új pletykák a készülékek kapcsán. Most Ming-Chi Kuo hozott néhány új információt a bemutató küszöbén álló mobilokkal kapcsolatosan.

Kuo arról számolt be, hogy milyen színekben jönnek az újdonságok, de ami ennél talán érdekesebb, azt is hírül adta, hogy az iPhone 15 Pro Max lemaradásban van, és nem biztos, hogy időben készen áll majd.

Fekete, sárga, kék, zöld és rózsaszín változatokban kerülhet majd a boltok polcaira az iPhone 15, valamint az iPhone 15 Plus is, ezek ugyanis a korábbiaknak megfelelően azonos színválasztékkal készülhetnek. Elképzelhető, hogy egészen fakó színekről beszélhetünk majd az egyszerűbb újdonságoknál. Az iPhone 15 Pro páros pedig titánszürke, fekete, fehér és kék változatban jöhet.

Érdekes módon nincs piros a kínálatban, egyik modellnél sem. Hogy ezt miért emeljük ki külön? Mert az Apple nem a piros eszközöket mindig a (PRODUCT)RED égisze alatt szokta piacra dobni. Elvileg az ilyen terméke eladása után a vállalat némi pénzt biztosít az AIDS elleni küzdelemre. Ezt a cég ki is emeli a honlapján egy külön oldalon, szóval nagyon komolyan veszik a dolgot.

„Az Apple és a (RED) elkötelezetten harcol az AIDS ellen. Az elmúlt 16 évben több mint negyedmilliárd dollárral járultunk hozzá, hogy a HIV‑fertőzöttek hozzájuthassanak az életmentő kezelésekhez.” – olvasható a hivatalos felületen. Ezek miatt furcsa lenne, ha a piros elmaradna, de könnyen lehet, hogy arról van szó, hogy a cég később fogja kiadni a (PRODUCT)RED modelleket, ahogy azt évekkel ezelőtt tette.

Galéria megnyitása

Az Apple az új iPhone-ok bemutatását követően a forgalmazást nem mindig egyszerre kezdi meg, és úgy fest, hogy most is hasonló lehet a helyzet. Kuo úgy értesült a beszállítói lánctól, hogy ezúttal az iPhone 15 Pro Max lehet, ami utoljára marad, ugyanis ezzel gyártási nehézségek adódtak. Több ponton is nehézségekbe ütközhetett az Apple a belső információk szerint. A kamera új rétegelt képérzékelőjével, a panellel és az akkumulátorral is küzdeni kellett egy kicsit, hogy minden a helyére kerüljön.

A megcsúszott termelésből eredően az Apple kénytelen leget eltolni a csúcsmodell rajthoz állítását. Arról nem beszélt Ming-Chi Kuo, hogy mekkora lehet a vállalat hátránya, de a tervezettnél rosszabb a helyzet, az biztos. A kamerával kapcsolatos hiba kis mértékben elvileg az iPhone 15 és 15 Plus kihozatalát is hátráltathatta, de ezeknél ebből még nincs gond. Az iPhone 15 Pro Max titán keretet kaphat, és állítólag ezzel is volt némi csúszás, de más komponensek késése miatt ebből végül is nem lesz gond.

Galéria megnyitása

Normál esetben úgy tűnhetne, hogy nem olyan nagy gond, ha a legdrágább iPhone egy kicsit tovább várat magára, de az elmúlt negyedévekben rendre azt lehetett látni, hogy a fogyasztási szokások átalakulásának eredményeként pont a csúcsvasak lettek a legkeresettebbek. Az iPhone 14 Pro Maxból mindegyik készüléknél több kelt el, és minden bizonnyal az iPhone 15 Pro Maxnál is hasonló lehet majd a helyzet. Ha lesz elég.

Szóval elég kellemetlenül érheti az Apple-t, hogy pont a legdrágább és minden bizonnyal legnagyobb profittal járó készülékénél kell csúszással számolnia, mindezt az ünnepi időszakban, mikor az iPhone-ok egyébként is különösen keresettek és több tízmilliós mennyiségben fogynak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére