Problémába futott a Samsung Indiában

Problémába futott a Samsung Indiában

Ahogy arról korábban már többször is beszámoltunk, Indiában az ottani adórendszer miatt jelentős többletköltsége van azoknak az eszközöknek, amiket importálnak az országba. Éppen ezért egyre több nagy gyártó viszi az összeszerelést Indiába. A Samsung is készít Indiában mobilokat, de hamarosan meglehet, hogy csökkenteni fogja azoknak a modelleknek a számát, amiket helyben készít.

Az indiai kormány tovább szigorította az eddigi rendszert, és már azokra a komponensekre is plusz terhet ró ki, amiket bevisznek a cégek, és nem ott készítenek. Nagyjából 10-11%-os importadóról beszélhetünk ebben az esetben. Ez néhány kisebb alkatrész esetében nem jelent még túl nagy problémát, viszont a Samsung esetében a Super AMOLED kijelzőnél már más a helyzet. Mivel a megjelenítő az okostelefonok egyik legdrágább komponense, akár a mobil összköltségének a 20-30%-át is adhatja, így eléggé kellemetlen lenne a dél-koreaiaknak, ha minden egyes panel legalább 10 százalékkal többe kerülne, mire eljutna az összeszerelő üzembe.

Galéria megnyitása

Ez a lépés nem érhette teljesen váratlanul a Samsungot, mivel tudni lehetett, hogy India még szorosabbra húzza majd az import tekintetében a határokat, de eddig úgy volt, hogy csak 2020 márciusában lép életbe az új törvény, most viszont úgy fest, hogy már idén februárban bekövetkezhet ez. A Samsung egyébként már elkezdett felállítani egy olyan üzemet, ami AMOLED panelek gyártására szolgál majd a régióban. Igen ám, de mivel a dél-koreai alakulat nem úgy kalkulált, hogy már 2019 februárjától emelkedni fognak a költségek, és most úgy tűnik, hogy csak 2020 áprilisában lesz gyártásra kész a kijelzőket gyártó részlege.

Éppen ezért most a vállalat felvette a kapcsolatot az indiai illetékesekkel, hogy megoldást találjon a problémájára, de ha nem sikerül megfelelő alkut tető alá hozni, akkor valószínűleg kiviszi a felsőkategóriás mobilok gyártását az országból. Ennek megfelelően csak a megfizethetőbb eszközök gyártását hagyná meg Indiában, amik iránt egyébként is nagyobb a kereslet a fejlődő régióban.

A Samsung egyébként már korábban nyilvánvalóvá tette, hogy nem fél üzemeket felszámolni az egyre magasabb indiai adók miatt, korábban ugyanis egy másik adó bevezetését követően elköltöztette a helyi LCD televízió gyártását. És mivel az nyilván Indiának sem érdeke, hogy elriassza a technológiai cégeket, elképzelhető, hogy az lesz az ügy vége, hogy inkább enged a Samsungnak, és törli az újabb extra terhet – vagy szimplán tartja magát a korábbi tervhez.

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward