Az élővilág egyik legváratlanabb lopási ügyére derítettek fényt a Vanderbilt Egyetem kutatói: egy baktériumokat megfertőző vírus a jelek szerint eltulajdonította a fekete özvegy nevű pók mérgét kódoló gént, és ezt valószínűleg fel is használja mindennapi működése során. A vírusok gyakran tesznek szert génekre az általuk megfertőzött szervezetek genomjából. A magasabb rendű élőlények azonban többnyire kiesnek a bakteriofágok működési köréből, hiszen ezek csak körülhatárolt sejtmaggal nem rendelkező baktériumokat támadnak meg.
A WO célpontja azonban egy olyan baktériumnemzetség (Wolbachia), amelynek tagjai rovarokban, pókokban és más állatokban tenyésznek. Annak érdekében tehát, hogy a vírus új bakteriális sejteket fertőzhessen meg, el kell hagynia a baktériumot, és meg kell küzdenie ez utóbbi gazdaszervezetének immunrendszerével. Az eukarióta sejteket fertőző vírusok ezt a mutatványt gyakorta úgy valósítják meg, hogy géneket szereznek be a gazdaszervezettől, így tévesztve meg annak védekező rendszerét.
Sarah és Seth Bordenstein arra volt kíváncsi, hogy az általuk vizsgált bakteriofág is hasonló stratégiát folytat-e, ezért szekvenálták a vírus genomját. Abban meglepetésükre több olyan gént is azonosítottak, amely nagyon hasonlít egyes eukarióta génekre. Köztük ráakadtak egy olyan szakaszra is, amely a fekete özvegyek mérgét, a latrotoxint kódolja. Ez a méreg úgy fejti ki hatását, hogy lyukakat üt a sejtmembránba. A WO valószínűleg arra használhatja a gént, hogy megtévessze a pók immunrendszerét, illetve hogy be- és kijusson az eukarióta sejtekből, amelyek két baktérium között az útjába kerülnek.
A kutatók legjobb tudása szerint ez az első alkalom, hogy valaki eukarióta géneket azonosított egy bakteriális vírusban. A jelenség ráadásul nem elhanyagoltható mértékű, hiszen a WO genomjának közel felét ilyen gének teszik ki, ami nagy mértékben valószínűsíti, hogy a fág működéséhez tényleg szükségesek ezek a genomszakaszok. Mivel a baktreriofágok magas mutációs rátával és gyors életciklussal rendelkeznek, az ilyen változások nagyon gyorsan végbemennek bennük, és ha nem lenne szükségük ezekre a génekre, már minden bizonnyal megszabadultak volna tőlük.
