A Motorola elkészült végre az Android 11-gyel az eddigi legérdekesebb okostelefonja számára. A tavaly útnak indult operációs rendszerre sokáig kellett várnia a felhasználóknak, de már elérhető a frissítés széles körben.

Egy nagyon izgalmas okostelefon lett a Motorola Razr 5G, és ebben az esetben már tényleg minden a helyére került a hardveres oldalon. Az első hajtogatható képernyőt Motorola Razr még sok kritikát kapott azért, mert a rendszerchipje például idejétmúlt volt. És most, hogy már az Android 11 frissítés is megérkezett, már még magasabb szintű élményben lehet majd része a tulajdonosoknak.

Galéria megnyitása

Sajnos a kiadási jegyzékről egyetlen beszámolóban sem esett szó, így nem lehet azt pontosan tudni, hogy a főverziós frissítéssel milyen egyéb változások történek a rendszerben. Pedig biztosak vagyunk abban, hogy itt azért becsempészhettek a fejlesztők olyan extrákat, amik nem szokványosak. A hajtogathatóság jobb kihasználása érdekében a Samsung és a Huawei is folyamatosan ad hozzá szoftveres megoldásokat a készülékeihez.

Az Android 11 megjelenésével az biztos, hogy az érdesítési felületen sokkal átláthatóbbá válik, hiszen egy helyre lesznek rendezve a beszélgetések, és lehet majd kiemelni prioritással fontos appokat a lista elejére. A kényelmesebb használat mellett pedig a biztonság is hangsúlyosabb lesz, például kiadhatók majd egyszeri engedélyek az applikációknak.

Galéria megnyitása

Sajnos a biztonsági frissítések terén a Motorola nem áll túl jól, nem tudni, hogy ennek mi lehet az oka, hiszen ezeknek az adoptálása elvileg nagyon egyszerű lenne. A Google ezen a fronton mindent megtesz azért, hogy a gyártóknak egyszerű legyen a feladata. Még a februári javítások találhatóak itt – bízunk abban, hogy a cég hamarosan egy kisebb frissítéssel változtat majd ezen.

A Motorola Razr 5G-re szabott Android 11 1,8 GB-os méretet öltött, szóval mindenki ráismerhet majd, amikor OTA módon beköszönt a tulajdonosokhoz. Egyébként az RPS31.Q1-40-17-12 azonosítót kapta, amivel már tényleg hajszálpontosan behatárolható.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére