A streamingpiac két legnagyobb szereplője bejelentette az együttműködését, aminek azok a felhasználók örülhetnek majd, akik a videózást és a zenehallgatást egyaránt preferálják. A stratégiai kapcsolat keretében ugyanis a Spotify felületén megjelent egy Netflix központ, ahol filmekkel és sorozatokkal kapcsolatos tartalmak lesznek összegyűjtve, természetesen a tartalomgyártó hivatalos közbenjárásával.
A Netflix és a Spotify hiába tevékenykedik ugyanazon a területen, igazából ki lehet azt jelenteni, hogy egyáltalán nem riválisai egymásnak. Sokkal inkább kiegészítik egymást, és ezt minden bizonnyal látják a cégek is, hiszen partnerkapcsolatot alakítottak ki. Miután az ember megnézte a kedvencét a Netflixen, rögtön átevezhet a Spotify felületére, és elindíthatja a film/sorozat dalait. Bármikor felidézheti a legkedvesebb jeleneteket, mikor újra meghallja a jellegzetes háttérzenéket.
Mivel nincs minden Netflix alkotásnak hivatalos albuma, így lesznek a zenei albumok mellett egyedileg összeállított lejátszási listák, amiket a Spotify és a Netflix közösen állít össze. A Különösen veszélyes bűnözők és a Squid Game már direktben összeállított albummal szolgál a zenestreaming felületen – az előbbi anyaga például az ismert zeneszerző, Steve Jablonsky nevéhez köthető. Míg egyebek mellett a Narcos: Mexikó és A nagy pénzrablás pedig manuálisan válogatott lejátszási listákat kapott.
A Netflix központ extrákat is össze fog gyűjteni a zenéken felül. Mivel a Spotify az utóbbi időben már nagyon erős lett a beszélgetős műsorok frontján is, úgy döntött, hogy egy külön szekcióba gyűjtve a podcastokat is tálalja. Elérhetőek lesznek így egyetlen helyen még azok a beszélgetős anyagok is, amik valamilyen Netflix kötődésű sorozattal kapcsolatosak.
Ezekből a felhasználók új információkat tudhatnak meg a kedvenceikkel kapcsolatosan. Lehet találni olyan adásokat is a Netflix tartalmakhoz köthetően, amik például kulisszatitkokat fednek fel egy-egy filmhez vagy szériához köthetően. Ilyen tartalmak persze már eddig is akadtak, de mostantól ezek egyetlen ernyő alatt lesznek összegyűjtve, és könnyen elérhető módon kerülnek tálalásra.
Újdonság továbbá, hogy A nagy pénzrablás esetében lesz még egy külön aloldal is, de ez mostanáig nem készült el. Ami viszont már elindult, az a sorozat „személyazonosító” lehetősége. Egy gyors kvíz kitöltését követően beazonosítja a felhasználókat a rendszer, hogy melyik bandatag áll a legközelebb hozzájuk, és kiadja az adott személy egyedi lejátszási lajstromát. Az egyezőséget pedig meg is lehet osztani a közösségi médiában, így ez gyorsan népszerűvé válhat.
Az újdonság a Keresés fül alatt, a műfajok listájában lesz majd, ahol korábban már a League of Legends is kapott egy saját részleget. Néhány régióban egyelőre ez még nem jelent meg, de egyébként hivatkozást használva már globálisan hozzá lehet férni a Netflix hubhoz. A jövőben talán lesz majd egy saját területe az ilyen, együttműködésekből származó anyagoknak, hiszen egyre több hasonló megállapodást üt nyélbe a Spotify.
A Spotify és a Netflix folyamatosan dolgozik majd azon, hogy egyre több hivatalos lejátszási lista legyen, a népszerű műsoroknál pedig az extráknak az érkezésére is számítani lehet. A nagy pénzrabláshoz hasonlóan például a Squid Game is kaphat majd plusz tartalmakat a továbbiakban.