Összefog a Google és a Qualcomm a még hosszabb Android támogatásért

A Project Treble rendszerér már a chipgyártókra is megpróbálja kiterjeszteni a Google, és ehhez hívja segítségül a Qualcomm-ot.

Összefog a Google és a Qualcomm a még hosszabb Android támogatásért

Folyamatosan próbál azért tenni a Google, hogy az Android operációs rendszert sújtó fragmentációt visszaszorítsa. A vállalat az elmúlt években több jó eszközt is bemutatott azért, hogy ezen a téren előrébb tudjon lépni, aminek meg is lett az eredménye, ha nem is túl látványosan.

Napjainkban már nem szokta közölni a Google, hogy mennyire „töredezett” az Android egésze, de a mostani hír kapcsán közzétett egy diagramot, ami egyértelműen azt mutatja, hogy jobb a helyzet, mint néhány éve. Viszont sajnos azért arról szó nincs, hogy nagyon látványos lenne a javulást. És a mostani fejlesztése kapcsán már nem is igazán próbál a vállalat arról beszélni, hogy gyorsabban jönnek majd a frissítések, inkább a hosszabb szoftvertámogatásra lehet több esély.

Galéria megnyitása

A legfontosabb eszköze a Google-nek a frissítések felpörgetésében a Project Treble elindítása volt. Ez 2017-ben futott be, de igazán csak tavaly nyert teret, és ma már szinte minden esetben használják ezt az Android esetében. Ennek a lényege az, hogy a vállalat az Android felső rétegét különválasztotta attól a részétől az operációs rendszernek, ami a különböző drivereket foglalja magában. Így a gyártóknak a válláról nagy teher hullott le. Viszont a rendszerchipeket tervezőknek egyáltalán nem lett ettől könnyebb a feladata.

Egy-egy lapkánál minden érintett Android verzióhoz meg kellett csinálni a kompatibilis illesztőprogramokat, és gondoskodni kellett a teljes, problémamentes támogatásról. A mobilplatformok tucatjai ezáltal számos különböző Androidhoz lettek hozzácsiszolva a pályájuk során. És sok esetben ez már csak az operációs rendszer frissítése miatt szükséges, mert egyébként új termék az adott lapkával frissen már nem kerül a boltba. Például a Snapdragon 835-tel (Pixel 2) egyetlen Android 11-es gép sem fog debütálni, mégis meg kellett oldani a kompatibilitást.

Galéria megnyitása

Ezúttal a Google arra keresi a megoldást, hogy a chipdizájnerek helyzete is egyszerűsödjön. És ehhez pedig a Qualcomm segítségét kérte, a tervek szerint közösen igyekeznek majd kidolgozni azt, hogy a Project Treble már a rendszerchipek szintjén is segítsen. Túl sok részletet arról nem tudunk, hogy ez miként nézhet majd ki, de bízunk abban, hogy a Qualcomm és a Google kollaborációja eredményesen fog zárulni. És nagyon örömteli lenne, ha ezt a felhasználók is értékelhetnek.

Ha minden jól megy, akkor ennek köszönhetően még hosszabb lehet majd az Android támogatás az okostelefonok esetében. Jelenleg az általános trend az, hogy egy fontos masina az életciklusa során kettő nagyobb frissítésen esik át. De a Google és a Qualcomm szeretné azt elérni, hogy három főverziós frissítésben részesülhessenek a termékek, így összesen négy különböző Android verzió járjon egy mobilon a története során. És a biztonsági frissítéseket pedig nem három, hanem már 4 éven keresztül kapják a szerkezetek.

Galéria megnyitása

Amennyiben a Google terve célt ér, az azt jelentheti, hogy a jövőre Snapdragon 888 mobilplatformmal érkező mobilok, amik az Android 11-et futtatva kerülnek a boltokba, még 2024-ben is biztonságosak és frissek lehetnek, miután az Android 14-et is megkapják majd. És ez nemcsak a felsőkategóriás lapkáknál lehet majd így, hanem akár azok alatt is. Arról viszont nem szólt a fáma, hogy az egészen költséghatékony megoldások sora miként alakulhat.

Ez egy remek hír, viszont felmerül a kérdés, hogy a piaci verseny szempontjából ez mennyire elfogadható. A Qualcomm ugyanis a piacvezető szerepét ezáltal még jobban megerősítheti, és a MediaTek, a Samsung valamint a többiek hátránya pedig még jelentősebb lehet. Bízunk abban, hogy a Google másokat sem szeretne ebből a fejlesztésből kihagyni, és fel fogja keresni az összes olyan chiptervezőt, aki érintett lehet, vagy minimum lehetőséget biztosít arra, hogy mások is jelentkezhessenek hasonló együttműködésre.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap