Az idei évet egy kicsit lassabban kezdte a Tesla, mint ahogy azt az elemzők várták, azonban a második negyedév már váratlanul jól sikerült – a legtöbb elemző nem erre számított. Az borítékolható volt, hogy a második negyedévben a vállalat jobban fog teljesíteni, hiszen az értékesítési és gyártási mennyiség is folyamatosan emelkedik, de a prognosztizáltnál szebb növekedést produkált.

A negyedéves jelentések még nem mostanában fognak megjelenni, viszont mivel a Tesla a legyártott és eladott autók darabszámát naprakészen tudja, és erre az adatra kiemelten nagy hangsúlyt fektet, ezeket mindig az adott negyedév végén a lehető leghamarabb közli. Ennek köszönhetően láthatjuk már most, hogy melyik járműből mennyit sikerült ezúttal leszállítania.

A második negyedévben a Tesla 466 140 járművet tudott leszállítani.

Éves szinten 85 százalékos növekedést ért el a vállalat, és még a negyedéves összevetésben is remek eredményről beszélhetünk, tavaly ilyenkor még „csak” 254 695 különböző Model variánst szállított le. A 2023-as évet 422 875 autóval indította a cég, vagyis több mint 10 százalékos emelkedést tudott produkálni ilyen rövid idő alatt.

Galéria megnyitása

Folyamatosan dolgozik azon a vállalat, hogy a gyártási kapacitásait globálisan növelje, a kontinenseken átívelő gyárhálózata a várakozásoknak megfelelően erősödött ezúttal is. Ennek köszönhetően zsinórban az ötödik negyedévet tudhatjuk magunk mögött úgy, hogy több autót tudott legyártani, mint amennyit leszállított. A várólisták még most is hosszúak, de a legtöbb konkurensénél előbb tudja szállítani a megrendelt villanyautókat.

479 700 Tesla gördült le a gyártósorokról az áprilistól júniusig tartó időszakban.

Tavaly ilyenkor még csak 258 ezer darabos mennyiségről beszélhettünk, szóval meglehetősen komoly kapacitásbővítést tudott végrehajtani a gyártó. Az előrelépést részben a gyártástechnológia folyamatos fejlesztésének köszönheti a vállalat. 85,5%-os éves növekedésről beszélhetünk, ez az adat negyedéves összevetésben pedig 8,8 százalékkal emelkedett.

Az elemzők a Wall Streeten közel 446 ezer leszállított Teslát vártak a második negyedévre, amit több mint 20 ezer járművel tudott a cég túlteljesíteni. Egy másik független kutatócég pedig 448 ezer járműről szóló előrejelzést publikált korábban. A vállalat folyamatosan dolgozik a járműgyártás felfuttatása mellett azon is, hogy hatékonyabbá tegye a szállítási rendszert. Ezen a téren ugyanis egyre nagyobb kihívásokkal küzd, ahogy a gyártási kapacitás bővül. Részben ezért is van az, hogy a legyártott autók darabszáma egy fokkal magasabb.

Galéria megnyitása

Szokás szerint a Model 3 és Model Y húzta az eladási számokat, ezekből sikerült leszállítani majdnem 447 ezer darabot, míg a prémium termékekből, a Model S-ből és a Model X-ből 19 225 talált gazdára az elmúlt időszakban.

A Tesla az idei évben agresszív árversenybe kezdett, jellemzően az olcsóbb járműveivel. Ez pedig a jelek szerint egy kifizetődő stratégia. A vállalat nagyon sok energiát fektetett abba, hogy gazdaságossá tegye a gyártást, ennek köszönhetően a riválisai nem tudnak olyan árszinten nyereséget termelni, mint amit a Tesla el tud érni úgy, hogy közben még profit is marad az autókon. Mindenképpen érdekes lesz majd látni a pénzügyi eredményeket is, de erre még nagyjából egy hónapot várni kell.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2023. júl. 5. 22:09
#6

Mondhat bárki bármit, ez a Musk birodalom tipikus olyan ami a halála után szőröstül bőröstül megy a levesbe, mert nincs az aki továbbvigye az egész szerteágazó hóbelevancot. Se pénzzel, se elmés ötletekkel. Cafatokra szakad az egész.

BiroAndras
BiroAndras
2023. júl. 6. 10:36

@pdx006

  1. Kicsit korai még temetni, csak 52 éves.

  2. Ő is tisztában van a problémával, ezért már évek óta nevelgeti a következő generációt, és adja át fokozatosan a vezetést. A legutóbbi rendezvényükön be is mutattak vagy egy tucat szakembert, akik a munka nagyrészét végzik.

  3. A Twitter felvásárlás kapcsán kaphattunk képet arról, hogy milyen lenne a Tesla Elon nélkül. Továbbra is hozták a szokásos rekordokat.
    Amiben nehéz lenne pótolni az hogy a cégnek legyen egy arca, és legyen aki államfőkkel tárgyal.

Bihus
Bihus
2023. júl. 5. 21:20
#5

A többi gyárnál viszont azt lehet hallani, hogy csökkentették a gyártást. Ami nem csoda, hiszen nem hogy elveszik a villanyautóknak juttatott eddigi támogatásokat, de még talán külön büntetik is őket. Itthon különösen gáz a helyzet, a nyilvános töltőkön kb. olyan áron lehet tölteni, mintha 8-10 literes benzinfogyasztással számolnál 100km-en, de külföldön sem sokkal jobb a helyzet, ott mondjuk 6-7 liter. Az ingyenes parkolás kezdik megszüntetgetni elég sok helyen, és a többi.

A vége valószínűleg az lesz, hogy maradnak a belsőégésűek még sok-sok évig, lesz 10-15% villanyautó, és az EU segget csinált a szájából megint. Atomerőművek betiltva, a németeknél néhol nem szabad mélygarázsba állni egy olyan autóval, ami kevésbé tűzveszélyes, mint egy benzines, és haladunk a zöld Európa felé megint. Közben az allergiások és asztmások száma, főleg a nagyvárosokban továbbra is meredeken emelkedik. Már nem lehet megtartani egy családi ünnepet úgy, hogy ne legyen legalább 3-4 különféle diétás kaja.

Mindig a dohányzás jut eszembe, a 90-es években még tagadták, hogy tüdőrákot okozna.

BiroAndras
BiroAndras
2023. júl. 6. 11:09

@Bihus

  1. Az egész autópiac gyengélkedik már évek óta. 2017-ben volt a csúcs, azóta egyre gyorsabban csökkennek az eladások. A járvány meg csak rátett még egy lapáttal. Érdekes egybeesés, hogy a 2017-ben indult a Model 3 gyártása. Már akkor sokan pont azt várták, hogy egyre többen fogják elhalasztani az autó vásárlást, hogy majd elektromosat vegyenek. https://thedriven.io/2019/03/11/will-the-death-of-the-ice-vehicle-come-earlier-than-expected/

  2. A villanyautó eladások azért estek, mert a Tesla árcsökkentését a többség nem volt hajlandó követni. Mondjuk valahol érthető, hiszen így is veszteséggel adják őket. Eddig csak sejtettük, de most már több gyáró is külön kimutatja a pénzügyi jelentésében, és ez alapján a helyzet még sokkal rosszabb, mint gondoltuk. Még a BYD is csak a hagyományos autóival tud nyereséges maradni.

  3. De ez a helyzet átmeneti. Az infláció, a magas kamatok, és az általános gazdasági nehézségek miatt nem vesznek autót az emberek. Az autó nagyon sokba kerül, és a legtöbb esetben nem szükségből veszi az ember, pláne ha már van neki, ezért ez az első dolog amiről anyagi nehézségek esetén lemond. Amint túlvagyunk a válságon ismét nőnek majd az eladások.

  4. Európán kívül van még támogatás bőven, itt meg már nem is kell. Amerikában épp idén újították meg a régi támogatást, ami 7500 dollár adókedvezmélnyt ad a legtöbb autóra. Sok olyan is megkapja, ami a korábbi rendszerben nem, például a Teslák.
    De pont ez mutatja azt is, hogy nincs rá nagy szükség, hiszen a Tesla támogatás 2019-es elvesztése (csak az első 200 ezer darabra járt) után is töretlenül növekedett. Inkább azért van, hogy a többi céget segítse, akik jelenleg rengeteg pénzt veszítenek a villanyautó gyártáson.

  5. Magyarországon az elcseszett rezsinövelés miatt drága minden. Európa nagyrészén a villany piaci ára már a járvány előtti szinten van, vagy akár még lejjebb.
    Gondolom sok helyen hasonlóan jártak, mint mi, és megvették előre drágán a villanyt, azért olyan magasak az árak még mindig.
    Megnéztem a Tesla Supercharger árakat, 150Ft körüli normálisan, csak nálunk van 200Ft felett.
    Persze a 150Ft is sok, fele is volt nem olyan régen.
    De idővel ez megoldódik, hosszú távon a piaci árhoz fog igazodni mindenki.

  6. A németek sok hülyeséget csinálnak, de szerencsére nem számít. Bárhogy küzdenek, náluk is brutális gyorsasággal terjednek a villanyautók. Legalábbis a Teslák.

ianbrenner
ianbrenner
2023. júl. 5. 19:44
#4

nem az akku a drága a villanyautóban? a kaszni olcsóbb előállítása mit dob ezen?

BiroAndras
BiroAndras
2023. júl. 6. 11:16

@ianbrenner

Az aksi az, ami a hagyományos autókhoz képest drágábbá teszi az elektromosakat. De a hagyományos autók is nagyon drágák, szóval máshol is van bőven lehetőség a költségek csökkentésére. A vásárlónak meg mindegy hogy a végső ár miből áll össze.

És hogy mennyit számít ez, az azon látszik, hogy egy Tesla már olcsóbb mint egy hasonló benzines, még úgy is, hogy nagyobb a nyereség rajta.

pepeno1
pepeno1
2023. júl. 5. 15:37
#3

Hiába, Musk mindig is tudott optimalizálni.

uwu
uwu
2023. júl. 4. 13:50
#2

Elképesztő a részvények idei teljesítménye is, és a jelek szerint nem  lesz lufi. Veri a BTC-t:D

thestock
thestock
2023. júl. 4. 13:04
#1

Nem hiába. A legjobb, legszebb, legmenőbb! Bestest!

Vissza az oldal tetejére