Óriási meglepetésre megállapodott a Qualcomm és az Apple

Az két gyártó minden per végére pontot tesz, és közös munkába kezd.

Óriási meglepetésre megállapodott a Qualcomm és az Apple

A Qualcomm és az Apple 2017 előtt szoros együttműködésben dolgozott, de a felek között komoly összetűzések alakultak ki elsősorban a licencdíjak kapcsán, és ebből eredően perek tucatjai indultak a két fél között. Most viszont a jogi vitákat feladja a Qualcomm és az Apple, és újra közös munkába fognak.

A két vállalat között nagyon elmérgesedett a viszony az elmúlt években, és úgy tűnt, hogy még sokáig járnak majd bíróságokra milliárdos perek miatt, de ennek egy csapásra teljesen vége szakadt. Váratlanul közös bejelentést tett az Apple és a Qualcomm, amiben nemcsak arról számoltak be, hogy az összes pert leállítják világszerte, hanem arról is, hogy talán minden eddiginél szorosabb összefogásra lépnek. A vitás felek között egy teljesen új alapokon nyugvó szabadalmi licenc és chipekről szóló beszállítói megállapodás köttetett.

Galéria megnyitása
Az Apple is komoly vádakat hozott fel korábban a Qualcomm ellen, de most az utóbbi érezheti magát győztesnek

A szerződésből túl sok részlet nem került nyilvánosságra, így nincs túl nagy rálátásunk arra, hogy egészen pontosan miben állapodtak meg a vállalatok. Ami biztos, hogy az Apple egyszeri kifizetéssel rendezni fogja a 2017-ben elmaradt szabadalmi díjakat, hogy ezzel eleget tegyen a Qualcomm kérésének, és egy gigantikus szabadalmi megállapodást kötnek, ami hat évre szól, és valamelyest visszadátumozva, április elsejétől indul. Ennek a lejárata előtt pedig dönthet majd úgy az Apple, hogy meghosszabbítja a megállapodását újabb két évvel, vagyis egészen 2027 áprilisáig kitolható a most tető alá hozott kapcsolat. A licencszerződés mellett egy külön beszállítói megállapodás is született, de arról nem tudni, hogy ez milyen időintervallumra szól, csak az derült ki, hogy ez is több éves. A partneri szerződés megkötése a San Diego-i bíróságon történik, és mivel ez egy nagyon összetett dolog, adott esetben akár májusig is elhúzódhat, de senki nem számol azzal, hogy bármilyen okból ez meghiúsulna. (A dolog pikantériája, hogy éppen egy korábban futó per tárgyalása közepette jelentette be a friss hírt az Apple és a Qualcomm.)

Galéria megnyitása
Az iPhone-ok 5G támogatása így biztosan meg lesz oldva a jövőben

A vállalatok békekötése főleg a modemek piacán hoz majd jelentősebb változást, bár érdekes módon egyébként a modem szó egyetlen ponton sem szerepel a hivatalos információkban, szimplán chipek szállításáról esik szó. Korábban arról lehetett hallani, hogy az Apple akár a Huawei-től is vásárolható az eszközeibe 5G modemet, de felmerült lehetséges beszállítóként a MediaTek és a Samsung neve is. Az ugyanis biztosnak tűnt, hogy erről a területről kivonul az aktuális partnere, az Intel. A mostani szerződést követően viszont nem kérdéses, hogy az Apple a jövőben a Qualcomm modemeit és egyéb fejlesztéseit fogja használni az okostelefonjaiban, táblagépeiben és más eszközeiben. A szaklapok szerint egyébként az Apple idővel képes lesz saját modemeket is készíteni, erre abból következtetnek, hogy a chipellátói megállapodást külön jött létre, és valószínűleg rövidebb időre kötötte a cég, mint a szabadalmi licencszerződést.

Azt nem lehet tudni, hogy mekkora összeget fizet majd a korábbi sérelmekért az Apple a Qualcomm számára, de valószínűleg milliárdos tételről lehet szó. Persze a friss szerződéssel nemcsak a cupertinóiak járnak jól, ez pedig jó alkupozíciót jelenthetett az Apple számára a zárt ajtók mögött, teljes titokban lezajlott tárgyalások során. A mostani lépésre korábban látszólag senki nem számított, és ezt a Qualcomm részvényeinek az árfolyama tükrözi leginkább, hiszen hirtelen kilőtt a bejelentést követően, és olyan jól teljesített, hogy arra 1999 óta egyetlen napon sem volt példa. Viszont az Apple esetében nem igazán történt nagyobb mozgás a részvényárak terén, pedig a cupertinói alakulatnak is nagyon fontos ez az ügy. Mivel ez teljesen váratlanul érte a piacot, elképzelhető, hogy a következő napokban még nagyobb mozgásokat lehet majd tapasztalni a tőzsdén, míg a befektetők „beárazzák” a megállapodást.

 

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward