Egy hatalmas hullámot detektált egy japán űrszonda a Vénusz légkörében, amely azért tűnik különösen rejtélyesnek a szakértők előtt, mert hosszabb ideig látszólag egy helyben állt. Míg a hasonló magasságú felhők általában 100 méter/szekundumos sebességgel mozognak az atmoszférában, ez a képződmény az alatta elforduló felszínnel együtt mozgott.
A kutatók szerint egy úgynevezett légköri gravitációs hullámról lehet szó, amely nem keverendő össze a téridő gravitációs hullámaival. Az előbbiek a környezetüktől eltérő sűrűségű, hullámszerűen terjedő részek az atmoszférában, amelyek turbulenciákat okozva komolyan befolyásolhatják a földi időjárást.
A Vénuszon már korábban is megfigyeltek ilyeneket: az Európai Űrügynökség Venus Express nevű szondája például többet is észlelt, mielőtt 2014-ben küldetése végére ért, és a mostani gigahullámot fotózó japán Akacuki szonda is látott már több kisebb hullámot infravörös kameráival. A Venus Express adatait elemző szakértők szerint a hullámok akkor alakulnak ki, amikor a Vénusz légkörének vízgőzzel teli, sűrű alsó rétegei a hegyek mentén felfutva a szokásosnál magasabbra kerülnek az atmoszférában.
A japán szonda kalandos úton jutott el a Vénusz tanulmányozásáig. Az űreszköz 2010-ben indult el a Földről, és a tervek szerint még ugyanezen év decemberében pályára állt volna bolygószomszédunk közül, azonban az ehhez szükséges manőverek során főhajtóműve működésképtelenné vált, így az Akacuki végül a bolygó helyett Nap körüli pályára állt. Ezt követően öt évet kellett várni a következő kísérletre, ennyi időbe telt ugyanis mire a szonda újra utolérte a Vénuszt. Az Akacukit végül 2015 decemberében a finomabb manőverezésre szánt fúvókák segítségével sikerült pályára állítani a planéta körül.
Az óriási, mintegy 10 ezer kilométer hosszú hullámot rögtön másodszori megérkezése után, december 7-én észlelte a szonda. A légköri jelenséget öt nap elteltével egy pályamódosítás miatt szem elől veszítették a kamerák, és amikor az Akacuki egy hónappal később újra a kérdéses terület fölé érkezett, már nem találta nyomát a hullámnak.
A jelenség érdekessége, hogy azt egy hegyvidék fölött figyelték meg, és a hullám a környező erős légáramlatok ellenére állni látszott a hegyekhez képest. Az pedig óriási rejtély, hogyan maradhatott meg a régió fölött több napig a hullám, amikor a Vénusz légköre alapvetően sokkal gyorsabban forog, mint a bolygó: az atmoszféra négy földi nap alatt tesz meg egy fordulatot, míg a felszínnek ugyanehhez 243 napra van szüksége.
A felfedezés a kutatók szerint azt mutatja, hogy a Vénusz légkörében zajló folyamatok jóval összetettebbek, mint ahogy azt korábban bárki gondolta volna. Bolygószomszédunk egyébként különös légkörével az űrkorszak kezdete óta rendre zavarba ejti a szakértőket. Korábban észrevettek rajta például egy, az ultraibolya tartományban látszó, Y alakú formát, amely a Mariner–10 1973-as megfigyelései alapján szintén függetlenül mozgott a környező felhőktől.
