Néhány éve már felmerült a pletyka, amelyben a magukat jól értesülteknek beállító elemzők arról rántották le a leplet, hogy az Apple éppen autó tervezésén munkálkodik, ám azóta viszonylagos csend volt a témában – egészen mostanáig.

Az elmúlt hét folyamán egyre több és több olyan hír kapott szárnyra, amelyek ismét az Apple autóipari ambícióiról szóltak, így most itt az ideje, hogy összefoglaljuk, mit lehet tudni a témában. Azt már most érdemes leszögezni, hogy minden értesülés pletyka szintű, egyetlen egyet sem erősítettek meg hivatalos forrásból. Pletykák ide vagy oda, azért nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél: valamire egészen biztos készül az Apple az autóiparban, ám az egyelőre nagyon ködös, hogy pontosan mire.

Az első pletyka: autóipari szakembereket szerződtet az Apple

A Financial Times az elmúlt hét folyamán arról számolt be, hogy az Apple egy, a Szilícium-völgyben található kutatóközpontban titkos projektet folytat, amelyben autóipari szakemberek is részt vesznek. Az első hírek alapján úgy tűnt, hogy több tucatnyi szakembert vontak be a munkába. Az informátorok szerint autó fejlesztéséről lehet szó – később ezt az értesülést a Business Insider és a The Mac Observer is megerősítette. Az Apple a Financial Times informátorai szerint a projekt sikerének érdekében szerződtette a Mercedes Benz Szilícium-völgyben található kutatóközpontjának vezetőjét, illetve néhány korábbi Tesla alkalmazottat; a vállalat illetékesei pedig az elmúlt hónapok során több autóipari vezetővel is találkoztak. Utóbbi találkozások témája nem feltétlenül az autófejlesztés lehetett, sokkal valószínűbb, hogy CarPlay fronton folytak az egyeztetések. Az első információk alapján úgy tűnt, hogy az Apple utca-feltérképezés, önvezető technológia vagy a CarPlay funkcionalitását kibővítő vezérlőeszközök fejlesztésén dolgozik, a siker érdekében pedig prototípus autókat is készít, amelyekkel behatóan tanulmányozható a komplex rendszer működése.

Második felvonás: Mégis mik a lehetőségek?

Mielőtt rátérnénk a meredekebb állításokra, feltétlenül érdemes átnézni a lehetőségeket. A The Verge szerint ötféle dolog lapulhat a friss pletykák mögött – természetesen mindegyik merőben eltér egymástól.

1. feltevés – Könnyen lehet, hogy az Apple a CarPlay számára szeretné előkészíteni a terepet azzal, hogy komplett műszerfalat tervez, amely nem csak a szórakoztatóelektronikai funkciók irányítását végzi, hanem minden egyéb funkcióét is. Ezzel a feltételezések szerint egységes felhasználói élményt lehet teremteni, bármit is akarjunk állítgatni. A fűtés és a szórakoztatóelektronika vezérlése is hasonlóan nézne ki.

2. feltevés – Látszólag az is értelmes magyarázat lehet a különböző térségekben lencsevégre kapott fura egyterű autókra, amelyek tetőcsomagtartóján igazi kameraerdőt figyelhettek meg a szemfüles közlekedők, hogy az Apple egyszerűen a Google StreetView szolgáltatásának riválisát fejleszti. Az Apple Maps pályafutása finoman szólva sem indult zökkenőmentesen, Street View-hoz hasonló funkcionalitást pedig még mindig nem kínál, pedig lenne rá igény. Ez összességében logikusan hangzik, viszont az Apple által bérelt autók tetőcsomagtartóján szokatlanul sok kamera található, ami inkább arra utal, hogy önvezető autó, vagy vezetést segítő technológia fejlesztéséről lehet szó. Erre a feltevésre később még kitérünk.

3. feltevés – Az Apple csak meglehetősen komolyan veszi a CarPlay integrációt, hiszen az efféle rendszerek iránt a jövőben hatalmas érdeklődés mutatkozhat, amiből csak kellően igényes szolgáltatással lehet profitálni. A vállalat az autóipari szakemberek szerződtetésével és prototípus autók fejlesztésével ehhez a feladathoz próbál hatékonyan felnőni.

4. feltevés – A cég nem is autót, hanem egyéb közlekedési eszközt fejleszt, amivel új szintre emelhető a személyes mobilitás. Logika ebben a feltételezésben is van, ugyanis a nagyvárosi közlekedés hatékonyabbá tétele mindenképpen a jövő nagy kérdése, így az egy- vagy kétszemélyes "helyváltoztató eszközök" iránt megnövekedhet az érdeklődés.

5. feltevés – Mégis autóról lehet szó, amellyel a vállalat a nagy autógyártókkal és a rivális Tesla termékeivel próbálja felvenni a versenyt – plusz a Google saját projektjéről sem szabad elfeledkezni, amelynek keretén belül elektromos önvezető autók készülhetnek. Az Apple e téren nem rendelkezik komolyabb szakértelemmel, így ezt a problémát megfelelő szakemberek szerződtetésével kell elhárítania. Még ha ez meg is történik, és az autó projekt már legalább egy éve folyik a háttérben, akkor is hosszú évekre lehet szükség ahhoz, hogy kézzel fogható termék szülessen. Vegyük példaként a Teslát: egy évtizeddel ezelőtt a cégnek nagyjából annyi autóipari tapasztalata volt, mint most az Apple-nek, mégis világszínvonalú autót építettek, amit elismer a piac. Az Apple annyiból talán még jobban is áll, hogy 180 milliárd dolláros tőkén csücsül, amiből bőven lehet fejlesztgetni – ez az összeg egy kicsivel kevesebb csak, mint amennyi a GM, a Ford és a Volkswagen aktuális kombinált piaci részesedése.

Harmadik felvonás: Elektromos autót fejleszt az Apple

Időleges csend után a WSJ munkatársai szállították le a legfrissebb pletykát, ami konkrétabb információkat tartalmaz. Ez alapján az Apple a Titan projekt keretén belül elektromos autót fejleszt, ami jelenlegi állapotában egy nagyobbacska egyterűre, illetve egy kisbuszra emlékeztet. Ezen a teljes egészében elektromos hajtást használó autón a források szerint néhány száz szakember dolgozik.

Galéria megnyitása

A Titan projektet a meg nem erősített hírek szerint Tim Cook indította el nagyjából egy évvel ezelőtt, vezetésével pedig a korábbi Ford mérnököt, Steve Zadesky-t bízta meg, aki egy nagyjából ezerfős fejlesztőcsapatot tart kézben – ennek a csapatnak a tagjai különféle divíziókon belül tevékenykednek. Olyannyira autóépítésről lehet szó, hogy az Apple már meg is keresett néhány szerződéses gyártót, amik nagy és neves autómárkák alkatrész-beszállítóiként tevékenykednek – köztük van a Magna Steyr is, ami egyebek mellett a Mecedes és a BMW beszállítója.

Nem szabad azért azt sem elfelejteni, hogy az Apple olykor-olykor épít kutatási célzatot szolgáló prototípusokat, amelyek aztán a süllyesztőbe kerülnek, sosem lesz belőlük végleges termék, de a fejlesztésük során szerzett tapasztalatokat azért felhasználják. Itt is megvan az esélye, hogy erről van szó: a gyártó új piaci szegmensekben is szeretne terjeszkedni, hogy biztosíthassa masszív növekedését, erre pedig remek terep az autóipar, ahol a jövőt mindenképpen a fejlett fedélzeti elektronikai rendszerek, illetve az elektromos autók képviselik. 

A legfrissebb pletyka: Önvezető elektromos autót fejleszthet az Apple

A Reuters informátorai szerint valóban elektromos autót fejleszt az Apple, méghozzá olyat, amely önálló közlekedésre is képes. Az önvezető elektromos autó elsőre meredek dolognak tűnhet, de gondoljunk csak arra, hogy a Google is hasonló terepen próbálkozik, méghozzá évek óta, sőt, Google fronton lassan már kezd beérni a munka gyümölcse.

A lehetséges valóság

A pletykák alapján könnyedén elképzelhető, hogy az Apple önvezető elektromos autót fejleszt, de még ha így is van, a projektből annak komplexitása miatt szinte biztos, hogy nem lesz kézzel fogható termék az elkövetkező 2-3-4 év folyamán. Az persze nincs kizárva, hogy az elektromos autó fejlesztésével párhuzamosan külön projektek keretén belül Street View riválist is készít a gyártó, sőt, a mély Car Play integráció sem logikátlan badarság. Nagyon valószínű, hogy a cég több vasat is tart a tűzben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

65 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
CyberPunk666
CyberPunk666
2015. febr. 19. 18:12
#22

Remélem lesz rajta világító alma.

gamerod
gamerod
2015. febr. 18. 18:36
#21

Itt is felteszem a 3 kérdésem:

-Normálisan fognak ezek működni 50km/h felett? Ennél nagyobb sebességnél rábíznánk az életünk egy gépre? Mit fog látni a kamera a homályon kívül ennél magasabb sebességnél?

-Időjárás milyen hatással lesz az érzékelőkre, ha a kocsit menet közben ellepi a hó, vagy a víz egy felhőszakadás következtében? Esetleg felcsapódik a retek vagy sár az érzékelőkre?

Humbuk
Humbuk
2015. febr. 18. 19:44

"-Normálisan fognak ezek működni 50km/h felett? Ennél nagyobb sebességnél rábíznánk az életünk egy gépre? Mit fog látni a kamera a homályon kívül ennél magasabb sebességnél?"

A kérdés feltevésed értem, azonban egy kicsit sarkított a dolog. Az autó nem a "két szemével" "LÁT", az autó a navigációhoz az ÖSSZES érzékelőjét használja +a gps-t+az "online"(offline is lehet) térképet. Ha egy rendszer kiesik, ott a többi. A másik fontos dolog, hogy bizonyos érzékelőket (pl kamera) emiatt alacsonyabb sebességen használ, mert a mérnökök is azt feltételezik, hogy az autópályán nincsen gyalogos forgalom és labdázó gyerekek sem.

Azt kell mondjam, hogy egyelőre a rendszer magasabb sebességen biztonságosabb. (ha felhajt az autópályára ott kevesebb anomália, illetve kevesebb probléma keletkezhet(nincs kereszt forgalom gyalogosok stb...), mint városi környezetben)

"-Időjárás milyen hatással lesz az érzékelőkre, ha a kocsit menet közben ellepi a hó, vagy a víz egy felhőszakadás következtében? Esetleg felcsapódik a retek vagy sár az érzékelőkre?"

Ez egy igazán jó kérdés! A lényeg, hogy a hó és a sár legfőképpen a lézeres érzékelőkre van rossz hatással(visszaverődés, takarás), a vízfüggöny meg a radarokra és az ultrahangos érzékelőkre.

Ez még mindig egy megoldandó probléma, de dolgoznak az ügyön ^^

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. febr. 18. 17:50
#20

Nagyon sok dologra képesek vagyunk egyébként már a gépekkel. Nem is gondolnátok.

De az is igaz, hogy a legegyszerűbb dolgok is irdatlan bonyolultak, ha közelről vizsgálod meg.

Hihetetlen magasságokban jár a komplexitás, nagyon durva tudás van a legegyszerűbb kis dolgok mögött is. De mégis képesek vagyunk velük elképesztő dolgokra.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. febr. 18. 17:49
#19

A nagyobb autógyártóknak van eszük, szépen lassan okosítgatják a modelljeiket, például a Fordnál az automata parkolás, stb... De az hogy valakik jönnek a semmíből nulla autógyártási tapasztalattal, aztán erről a nulláról építenek egy autót, abból semmi jó nem fog kisülni. Azért megnézném hogy például egy kompra hogy tudna feljutni egy ilyen autó ahol kézzel irányítják a forgalom irányát. Persze ha lesz bennük manuális fokozat is akkor nincs gond, de az maga az elmebaj mindig arra figyelni hogy mikor bíráljuk felül a gép döntését.

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. febr. 18. 19:52

[off]írtam egy pm-et.

Azért szólok, mert tudom nem túl hivalkodó a pmjelző rendszer :D[/off]

Humbuk
Humbuk
2015. febr. 18. 9:41
#18
  1. pdx06: Borzasztóan látszik, hogy mennyi a hiányosság a témában.

De sok helyen látok még brutális félreértéseket...

Érdekes, hogy a cikk a Bosch-t nem említi :D Én azért megemlíteném az egyik legnagyobb autóipari beszállítót ;)

Nah, hogy ne csak off legyen:

Az önvezető autók két kategóriába sorolhatóak: Assistance(kell ember) - Pilot (nem kell ember)

Amiről itt szó van és amitől sokan reszketnek az a Pilot (Várható megjelenés 2025). Pilot -> teljesen önjáró, önmagát vezető (a sci-fi-ból ismert) autómata autó. ((Fejlesztés alatt))

Ami viszont valóság: Assistance (több féle van) [Mindhez emberi felügyelet kell]

-Parking assistance (ebből is van többféle)

-Highway assistance(autópályán "önmagát vezeti" döntés hozatal korlátozott ezért kell a felügyelet.)

A fejlődési irány a következő: parking assistance 1-2 ->highway assistance-> parking pilot (gombnyomásra parkol ember nélkül, már létezik) ->higway pilot(itt tartunk)-> auto pilot.

Minden lépcsőfok az előző fejlesztéseit használja magasabb szinten. A szenzorok redundánsak (van tartalék) és két betápot kapnak, hogy vezeték szakadás esetén se álljanak le.

3 fajta szenzor van: longrange 250m; mid range 150m; close range 0<50m

Használ az autó ultrahangos szenzorokat (close range); radarokat (mid-long) és képi felismerést(sávtartás,táblák felismerése,lámpák felismerése) is. Van benne GPS és cloud technológián alapuló online kapcsolata is lehet (szolgáltatástól függ.)

Két tényező gátolja ezen technológiákat:

  • Törvény (írtátok)

  • Felelősség vállalás (írtátok)

A technológiát jóformán csak a pénz korlátozza (ami tényleg), az etika a törvény már másodlagos dolgok... (a torrentel sem tudnak zöldágra vergődni, pedig nem friss technológia)

Az ember a legleglegjobb??? Hahha a balesetek 90% emberi hiba miatt történik kizárólag! A maradék 10%-nak is csak egy része az ami műszaki hiba miatt történik(írtátok). Nem beszélve arról, hogy amit az ember nem lát , azt a radarok még simán.(Föld közelből simán átlát az autók alatt)

Sok-sok probléma van még ezekkel a rendszerekkel, de a holdat sem egy bringával hódították meg. Nem beszélve arról, hogy ezek az autók hálózatba lesznek kötve és egymási is tudják majd informálni ha szükséges. Kelleni fog az infrastruktúra és egy 100x nagyobb sávszélességű mobilhálózat ez nem is vitás...

Az emberknek nem úgy kell ehhez hozzáállni, hogy áhh túl sok a macera... inkább hagyjuk!

El sem hiszitek, hogy milyen macera a mellettetek lévő konnektorba "belerakni" a 230V-ot... Mégis világméretű elektromos hálózatunk van.. Amikor megszülettem még nem volt mobilhálózat Mo.-on... Ma meg már a 4g-nél tartunk és nem csak telefonálunk, hanem netezünk is!

Nekem még volt IBM386-os gépem 40Mhz-el és 2MB rammal... És most meg egy viszonylag régi I5-3570k-m van magonként 3400MHz-el és 8000MB rammal.. (de lehetne 32000MB is) és mindez cirka 20 év alatt.

Ne becsüljük alá a technikát!

zodiac83:

defekt, fékfolyadék,vezérműszíj --> elektromos kocsiba nem kellenek majd ilyenek és a gumik is másfajták lesznek. (Igen másféle műszaki hibákat fog eredményezni, de ez egy természetes dolog)

zodiac83
zodiac83
2015. febr. 18. 13:48

Szintén egyetértünk, és köszi a kifejtést.

zodiac83
zodiac83
2015. febr. 17. 20:42
#17

"Az emberi szintnek megfelelő állapotban azért nincs értelme bevezetni, mert jelenleg legalább az egyik résztvevő hibás a baleseteknél, mert nem tartotta be valamelyik szabályt (vagy igen, de hülyeséget csinált)."

Kihagytad a műszaki hibát, mint lehetséges okot. Pl defekt, fék folyadék elszivárgás, elszakadó vezérműszíj és tsai.

A gépekkel az emberi résztvevőt iktatod ki a képletből, cserébe a lehetséges műszaki hibák számát emeled egy sokkal magasabb szintre. Nem vagyok tisztában a baleseti statisztikákkal, de szinte biztosra veszem, hogy jelenleg a közúti balesetek töredékét okozza csak műszaki hiba, a java része az iménti emberi résztvevőkre vezethető vissza.

Köztudottan az sem igaz, hogy mindenki csak magáért felel, mert kivagyunk szolgáltatva a többieknek, és sajnos rengeteg olyan baleset történik, ahol a vétlen fél szenved komolyabb sérülést, vagy veszti életét.

"Az viszont valóban gondot okozna,hogy ki vállalná a felelősséget,ha valami történne."

Amennyiben minden jármű gép által irányított, és a balesetet műszaki hiba okozza, akkor a műszaki hiba felelősét kell megtalálni.

Az sofőr felelősségénél esetleg ilyen dolgok jöhetnek szóba, hogy a tulajdonos nem gondoskodik az autó megfelelő műszaki állapotáról. Viszont egyfelől ez esetben ő lesz a műszaki hiba felelőse, másrészt van egy sanda gyanúm, hogy idővel ezt a terhet is leveszik a válláról a jelenleg is tomboló "okosodási" trendek (pl. az elhasználódott abroncs, vagy tetszőleges egyéb alkatrészek cseréjének szükségességét jelzi az autó, neadjisten ennek hiányában el sem tudod majd indítani).

"tükör-jég esetében meg úgy is mind1 ki irányít,mert arra csúszol amerre leejt az út... "

Azért a mai esp-k is sokat számítanak. Vezetéstechnikai tréningen rántópadon előttem levő járgányt pl mindaddig max fokozaton sem sikerült megpörgetni, míg a sofőr ki nem kapcsolta az esp-t. Utána egyből elkezdett piruettezni.

Itt jön a képbe, hogy jelenleg is szép számmal vannak már gépi beavatkozások a vezetésbe - az említett esp, abs, esr, (radaros) tempomat, stb. Ezek meghibásodásának is lehet katasztrofális kimenetele.

Összegezve: jelenleg sok mindenért saját magad vagy felelős a volánnál, de nagy mértékben ki vagy szolgáltatva a többi sofőrnek, emellett a saját és mások járműveinek műszaki állapota már jelenleg is további kockázatnövelő tényező.

Véleményem szerint nem kérdés, hogy a gép alapvetően biztonságosabb lesz, és nagyságrendekkel kevesebb balesetet fog okozni. Cserébe újabb, más jellegű kockázatok kerülnek a rendszerbe (üzembiztonság, a rendszer saját/mások általi feltörhetősége, ... szerintem sokáig lehetne sorolni), melyek elhárítása nem tűnik lehetetlennek, de minden bizonnyal komoly erőfeszítéseket fog igényelni.

Ez ugye még csak az egyik aspektusa a történetnek, a már említett vezetési élmény, gazdasági vonatkozások, egyebek mellett.

csabi02
csabi02
2015. febr. 18. 18:27

Azért is írtam,hogy a jég az 1etlen amire nincs orvosság,legyen az ember vagy robot pilóta.

A technológiai része meg olyan,hogy már semmit nem tartok lehetetlennek,hiszen ami már ma egy új autóban benne van,arról 20éve még csak álmodni sem mertek volna az emberek.

Az automatikus fényszóró és távolsági fényszóró ami kikapcsol pl mielőtt felbukkan a szembejövő,elektromos kézifék és nem fagy be -20fokban sem,vagy amit pdx06 is írt az automatikus parkolás funkció,ami profikat megszégyenítő módon becsűri a kocsit ahová csak be lehet és még sorolhatnánk.

Az elektromos autók is simán életképesek,de még az emberek nem próbálták addig nem is tudják,hogy milyen faszák és 1szerűek,csak az elektromos motor (állandó nagy nyomaték) meg akku van meg a töltésük is annyi,hogy bedugod a konnektorba a trafót azt annál gyorsabban tölt,minél több az Amper.

Axane
Axane
2015. febr. 17. 20:14
#16

Szerintem két lehetőség van: vagy csak ilyen autók az utakon, vagy egy se.

A legtöbb baleset azért következik be, mert legalább az egyik fél hülye/figyelmetlen. Megy a robotautó a kereszteződés felé, ahol elsőbbsége van, berobog 50-nel, majd oldalba kapja a 80 éves bácsika aki baromira nem látta a táblát, vagy befut elé a 20 éves szöszi apuci új mercsójával, mert éppen selfiet készített. Persze figyelembe kell venni, hogy amég nem írja elő törvény, addig kizárt, hogy csak ilyeneket használjon az ember, mert bizony üres úton mindenki szereti tolni neki, nem lehet lebeszélni az embereket a vezetés öröméről. Amúgy a motorosokat is ki kéne az utakról tiltani, hogy működjön a dolog.

Phantomstranger
Phantomstranger
2015. febr. 18. 17:10

"A gép reakcióideje alapvetően sokkal jobb, és adott esetben olyan dolgokat is észrevesz, amiket egy ember nem, vagy csak jóval később."

És itt még ideális esetet feltételeztünk az emberi vezető szemszögéből. De mindemellett a gép nem fárad el, nem vonják el a figyelmét a napi dolgok, nem rontja a reakcióidejét betegség (pl egy megfázás, amivel legtöbben még simán autóba ülnek), nem kezd el "rutinból" vezetni és lazán kezelni a szabályokat.

HGIceman
HGIceman
2015. febr. 17. 19:20
#15

Azért én kíváncsi lennék mit kezdene egy főúton 15-20km/h-val száguldó traktorral (fullra rakott pótkocsival), mert ki is kéne látni mögüle. Persze a traktoros a szinte érinti a felezővonalat és esze ágában sincs segíteni azzal, hogy lehúzódik az út szélére, mert ugye ott kicsit egyenetlenebb az aszfalt (felénk ez elég gyakori). Vajon szerepel-e majd a programban egy olyan opció, hogy ilyenkor lehúzódik az út szélére és jobbról néz el mellette (ezt akkor szoktam alkalmazni ha kicsit jobbra ível az út, vagy ül mellettem valaki).

Azért egy gép által vezetett jármű esetében sokkal korlátozottabbak a lehetőségek, az ember találékonyabb speciális esetekben.

pdx06 által felvetett havas útról már ne is beszéljünk, ahol még én is csak találgatom, hol van az út széle.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. febr. 17. 18:42
#14

Télen biztos jó lesz havas úton használni, mikor szabad szemmel sem látni az utat, a kamera bezzeg biztosan látni fogja xD Fantázia és kísérlet az egész, semmi több. Nem lesz ebből semmi. Valamelyik részletbe beletörik majd a bicskájuk.

Phantomstranger
Phantomstranger
2015. febr. 17. 20:39

Az emberi szem csak a látható fény tartományában lát (meglepő módon). Egy gépnek nincsenek ilyen korlátai. Ha beépítik a megfelelő érzékelőket, akkor tejködben és hóviharban is tisztán lát, az infrastruktúrát is lehet hozzá fejleszteni, jeladókat építeni az útburkolatba vagy GPS-re bízni és még ezeken kívül is millió meg egy módja van, hogy átlássanak az utat borító havon.

Csak a fantázia szab határt az ilyen rendszereknek és csak a te hozzáállásoddal nem lehet megvalósítani, de ezzel a hozzáállással kb semmilyen automatizált ipari vagy otthoni rendszer nem létezne.

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. febr. 17. 9:43
#13

A formatervező, aki a képeket csinálta szerintem egereket szokott tervezni....

LGx
LGx
2015. febr. 17. 11:56

néztem én is, mi az ismerős benne, és jé, egy magic mouse kerekeken :D

PahaH
PahaH
2015. febr. 17. 2:26
#12

Az alma mehet a Mercedes-hez nézelődni vagy akár lopni is,ha már a Mercedes alkatrész beszállítóját környékezi,ezért Mercedes-Benz F 015

2025-ben mehet a pereskedés:D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. febr. 16. 23:39
#11

A Google sem jár jó úton, az önműködő autójuk annyit ér mint a szemüvegük - hogy szórakoztak vele milliárdokért, de nem fog elterjedni mert lehetetlen tökéletesre megcsinálni. Nem fogják tudni a közlekedési kultúrát megváltoztatni, no meg ilyen apróságok hogy mit csinálna az autójuk például egy fénysorompó előtt, gondolom szépen ráhajtana a sínekre mikor jön a tehervonat. Fantáziában és sci-fiben szép és jó dolog, de a valóság már kicsit bonyolultabb. Az egész térképet át kéne rajzolniuk hogy működjön a dolog. Abból csak katasztrófa lenne ha a manuális járművek közé vegyítenék ezeket. Kerékpárost valószínű észre se venné, elsőbbséget nem tudom hogy adna egy kamionnak stb... ráadásul ha tönkremegy benne valami akkor az már biztos halál.

fofoka
fofoka
2015. febr. 17. 19:05

Szerintem az engedélyezéshez bőven elég, ha az ember szintjét hozza annál sokkal többet nem is nagyon lehet elvárni, tekintve, hogy az egész infrastruktúra emberi vezetőt feltételezve épült ki. És ha már ezt tudni fogja, az egyéb előnyök a gép javára fogják billenteni a mérleget.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. febr. 16. 23:24
#10

Nem nagyon lesz már az Almának nagy dobása. Maximum úgy járnak mint a nagynevű konzolokat is gyártó Japán cég, akik olyan fejlesztésekbe vittek bele milliókat amik aztán a kutyának sem kellettek és csődközelbe sodorta őket. A Samut sem istenítem, de tényleg nincs olyan nap amikor ne hallana az ember valami újdonságról felőlük, amik nagyrésze nem is hülyeség.

TheM374
TheM374
2015. febr. 16. 22:39
#9

Aztán csak Apple üzemanyagot tankolhatsz Apple kuton,és

Minden évben új kocsi jönne ki

csabi02
csabi02
2015. febr. 16. 22:39
#8

remélem a google, amit 2éve összerakott önműködő prius-t,minden szart levédettek rajta,mert ezek viszont őket fogják majd perelni keményen,ha 1szer kész lesz a prototípus...

Zabalint
Zabalint
2015. febr. 17. 12:35

Majd az Apple levédeti a kerekeket, meg az áramvonalas, szögletes és kerek autóformákat.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. febr. 16. 21:49
#7

Maximum valami elektronikát gyárthatnak autókba, de mást nem tudok róluk elképzelni. Ezzel is ugyanaz lesz a helyzet mint a tévéjükkel. Közben mire észbe kaptak, már a legutolsó kínai gyártó is netes tévét árult. Lehet hogy az egyik legnagyobb cég, de ennek ellenére nem valami széles a termékpalettájuk. Nem bennük látom a jövő nagy technikai felfedezéseit. Az okos telefon nagy dobás volt, de az is olyan dolog, hogyha nem nekik jut eszükbe elsőre, akkor eszébe jut másnak, mert annyira magától értetődő dolog volt, hogy még 10-15 éve én is fantáziáltam ilyesmin.

Ez az autódizájn pedig első látásra egy porszívóra hasonlít.

zodiac83
zodiac83
2015. febr. 17. 16:27

[off] "Az Apple-nek egyedül annyi jutott az eszébe, hogy meglévő technológiák egyvelegét rakják egyetlen készülékbe"

Ezt a szakirodalom innovációnak nevezi. [/off]

umi92
umi92
2015. febr. 16. 21:47
#6

eleve szabályellenes az önálló közlekedésű autó. amúgy merész dolog az "iCar" :D nem vagyok apple fan mi előtt valaki azt hinné, de sok szerencsét :D kíváncsian várom mit hoznak ki belőle. már ha lesz.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. febr. 16. 21:23
#5

Soha nem fog az Alma autót gyártani. Túl töketlenek hozzá, már lassan a telefonhoz is. Nem úgy mint a Samsung ami nemcsak autókat, de teherhajókat is gyárt. (Igaz a Samsung autóvállalatát megvette a Renault, a modell pedig Fluence néven fut tovább)

Phantomstranger
Phantomstranger
2015. febr. 16. 22:30

"Túl töketlenek hozzá, már lassan a telefonhoz is. Nem úgy mint a Samsungˇ

Na a Samsung meg a telefonjai...

Ami ezt az autót illeti, nem hiszem, hogy koncepcióautóból több jönne ki belőle, de hát lepjenek meg.

Taranisz
Taranisz
2015. febr. 16. 20:46
#4

Szeretem ezeket a híreket... tipikus vírus-hype amikből semmi nem lesz VAGY majd 10 év múlva....

gab78
gab78
2015. febr. 16. 20:40
#3

Már Jobs is elgondolkozott az Apple autón, szerintem rengeteg ötletet, elgondolást vetett papírra, amit most igyekeznek felhasználni, továbbgondolni.

Engem az efféle önálló autók nem hatnak meg, én szeretek vezetni, nem akarom egy gép "kezébe" adni az irányítást, mondjuk a városi dugóban lehet jó lenne, mert érdekes manőverekre képesek emberek.

Asagrim
Asagrim
2015. febr. 16. 21:12

"Engem az efféle önálló autók nem hatnak meg, én szeretek vezetni, nem akarom egy gép "kezébe" adni az irányítást"

Már látom a 3 oldalas veszekedést, ami ebből a kijelentésből fog kiindulni.

SgScorpion
SgScorpion
2015. febr. 16. 20:18
#2

Ezek az autók meg tudnak hajolni? :D

MZperX75
MZperX75
2015. febr. 16. 20:03
#1

Nesze neked kőfelverődés........:P

kingkong
kingkong
2015. febr. 16. 20:15

Mert? Akkor mi van? Gorilla Glass 5-ös lesz. :)

Vissza az oldal tetejére