Olcsó Galaxy modellre érkezik az Android 10

Olcsó Galaxy modellre érkezik az Android 10

A koronavírus-járvány már globálisan tombol, de a Samsung szerencsére lendületvesztés nélkül szállítja az okostelefonjaira az Android 10 frissítéseket. Ezúttal a Galaxy A10s került sorra, ami a hazai boltok kínálatában is elérhető már hosszú ideje.

2019 augusztusában jelent meg a Galaxy A10s, és majdnem a legszerényebb tagja ez a modell a Galaxy A-szériának. Éppen ezért külön öröm, hogy megérkezett rá az Android 10 és a One UI 2. Ez a mobil már eredetileg is a One UI-val került a boltokba, de még annak az első kiadásával az Android 9.0 alapon.

Galéria megnyitása

Az A107FXXU5BTCB buildszámmal jelölt frissítést nemcsak az azonosítója, de a mérete alapján is könnyű lesz majd felismerni, mert több mint 1 gigabájtosra nőtt. Az okostelefonon a frissítést követően már mindenre kiterjedő lesz a sötét mód, hatékonyabban lehet majd kezelni az alkalmazások személyes adatokhoz való hozzáférését. Számolhatnak itt a tulajdonosok a Google új gesztusainak a bevezetésére is. És egyebek mellett a digitális jóléten belül megjelenik a Fókusz mód, ami segít a mobilfüggőség csökkentésében azzal, hogy nem hagyja az eszköznek, hogy elterelje a felhasználó figyelmét.

Az Android 10 frissítés és a One UI 2 mellett a Samsung a hivatalosan elérhető legfrissebb Android biztonsági csomagot is beágyazta a telepítőbe. A márciusi javítások részét képezik a rendszernek, ezek is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy jobb legyen a biztonság.

A Samsung a Galaxy A10s frissítését Malajziában kezdte meg a felhasználói visszajelzések szerint, és hamarosan már régiókban is felbukkanhat majd ez. Reményeink szerint az európai tulajdonosoknak sem kell rá túlzottan sokáig várnia.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap