SZÉPEN FOGYNAK A DIGITÁLIS ASSZISZTENSEKKEL TÁMOGATOTT HANGSZÓRÓK

A Strategy Analytics friss felméréséből az is kiderül, hogy a fő konkurenseihez mérten nem szerepelt jól az Apple, de a körülményeket tekintve akár elégedett is lehet a vállalat.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2018. máj. 22. 12:00
Szépen fogynak a digitális asszisztensekkel támogatott hangszórók

A Strategy Analytics elkészült azzal az elemzésével, amiben a digitális asszisztenssel megtámogatott hangszórók forgalmát mérte fel az idei első negyedévben. A jelentés egyebek mellett azt is nyilvánosságra hozza, hogy az Apple mekkora forgalmat bonyolított a HomePoddal.

Galéria megnyitása

A cupertinói alakulat készülékéből nagyjából 600 ezer példány fogyott, amivel csak a negyedik helyet tudta megszerezni, és nagyon messze elmaradt a piacvezető konkurensektől. A Strategy Analytics összeállításában a negyedik helyre volt elég az Apple produkciója, és több milliós hátránya van az első helyhez mérten. Ez első hallomásra eléggé kiábrándító, de figyelembe kell venni azt, hogy a HomePod óriási szembeszélben érkezett meg, ráadásul nem is volt jelen az egész negyedév során, ugyanis az Apple február elején kezdte meg a készülék értékesítését. Lényegében kevesebb mint két hónapja volt elérni ezt az eredményt, ami rögtön egy komoly hátrány a riválisokkal szemben.

Galéria megnyitása

A HomePod kiváló hangzást biztosít, és mint hangszóró, a szegmens egyik legjobbjának tekinthető, de mindenképpen ki kell emelni, hogy intelligens lakáskiegészítőnek bizony eléggé kiábrándító. Szinte minden tesztelő arra jutott, hogy a Siri nem képes felvenni a versenyt a Google Assistanttal és az Amazon Alexával ilyen környezetben, vagyis pont a lényeget tekintve vérzik el a HomePod. Ráadásul a 350 dolláros árával ez az egyik legdrágább ilyen készülék a boltok polcain – a nagy vállalatok kínálatán végigtekintve, csak a Google Home Max kerül többe. Az sem segített az eszköznek, hogy az Apple már tavaly nyáron bejelentette, de borzasztóan sokat kellett rá várnia a vásárlóknak, többször is el lett tolva a debütálás időpontja. És még egy kisebb botrány is kialakult a szerkezet körül a rajtot követően, amikor kiderült, hogy fából készült bútorokon bizony hajlamos otthagyni a „lábnyomát”. Tehát finoman szólva sem állt a zászló az Apple-nek, de így is eladott 600 ezer példányt a készülékből.

A piacvezető szerepet egyébként az Amazon szerezte meg, a tartalomszolgáltató kereken 4 millió hangszórót tudott értékesíteni, ami egészen lenyűgöző eredmény. Az Echo termékcsalád rendkívül népes, van egészen olcsón elérhető, 50 dolláros megoldás is, az Echo Dot személyében, és akad olyan is, amiért már több mint 200 dollárt kell kifizetni, de saját kijelzővel is rendelkezik a hangszórók mellett (Echo Show). A legkeresettebb modell az Echo, ezt 100 dollárért cserébe lehet birtokba venni. Az Amazon 43,6 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, és egy év leforgása alatt megduplázta az eladásait, ugyanis tavaly ilyenkor még „csak” 2 millió értékesített készülék szerepelt a neve mellett.

A második helyre a Google futott be. A cég rendkívüli tempóban tudja növelni az eladásait: tavaly ilyenkor 300 ezer Home értékesítését könyvelhetett el a keresőóriás, most pedig 2,4 millió példány szerepel a neve mellett. Lényegében a nyolcszorosára gyarapodott a vállalat forgalma, és ennek köszönhetően a korábbi 12,4%-os piaci részesedését 26,5 százalékra tudta feltornászni. Egy éve még csak egy terméket, a Google Home-ot árusította a vállalat, mostanra viszont a 130 dolláros eszköz mellett felbukkant a kínálatban az 50 dollárért megvásárolható Home Mini és a 400 dollárt kóstáló Home Max is, ami már nem csak okos, hanem rendkívül jó a zenei teljesítménye is.

Említést érdemel még a harmadik helyen az Alibaba és az ötödiken Xiaomi is. Ez a kettő kínai szereplő saját digitális asszisztenst alkalmaz, és főleg hazai pályán értékesítik a hangszóróikat. Az Alibaba ugyan fel tudott állni a dobogóra, de a távolból szemléli az élen álló párost, hiszen „csak” 700 ezer eszközt értékesített. A Xiaomi pedig 200 ezer eladott példánnyal ért fel a toplista utolsó pozíciójába. Közös ebben a két szerepvállalóban az is, hogy egy éve még nem is rendelkeztek ilyen eszközzel, szóval igazából egyiküknek sincs miért szégyenkeznie.

Összesen 9,2 millió digitális asszisztens szolgáltatást támogató hangszóró talált gazdára világszerte a Strategy Analytics számai alapján, ami igazából már egyáltalán nem elhanyagolható mennyiség. És jól látszik, hogy ez a szegmens még meredeken felfelé ível. Elég megnézni az éves növekedés mutatóját, ami 278 százalékon állt meg, de az is nagyon beszédes, hogy most a Google – a második helyen – egyedül annyi készüléket értékesített, mint amekkora egy éve a teljes piac volt.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére