Shop menü

ODALETT A NETFLIX PROFITJA, DE MOST MÉG EZ SEM TÖRTE LE A BEFEKTETŐKET

Felemás negyedévvel zárta a 2022-es évet a vállalat; annál jobban teljesített, mint amit az elemzők vártak, így a pocsék számok ellenére is erősödött a tőzsdén.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Odalett a Netflix profitja, de most még ez sem törte le a befektetőket

A Netflix tavaly nagyon komoly nehézségekkel küzdött, és bár egy válság közepén vagyunk, és nem is feltétlenül teljesített jól a streaming platform, de a jelek szerint ez most senkit nem zavar. Nem foglalkoznak a részvényesek azzal, hogy a profit szinte teljesen elillant, inkább örülnek annak, hogy a felhasználók száma szépen emelkedett.

A streaming platform bevétele az ünnepek alatt 7,852 milliárd dollár lett, ami ugyan növekedés éves összevetésben, de nem akkora, mint amekkora egy éve volt. Tavaly ilyenkor a bevétel 16 százalékkal lett magasabb, a mostani eredmény ehhez képest mindössze 2%-os. A Netflix a harmadik negyedéves bevételét nem tudta hozni, negyedéves összevetésben elég gyengén teljesített, sőt mi több, valójában a 2022-es év legrosszabb negyedéves bevételével zárta az évet.

Az elmúlt években már sokszor beszéltünk arról, hogy a nagy streaming szolgáltatásoknál a legfontosabb mérőszám az, hogy mennyi az előfizetője van. A Netflix mostani jelentése pedig ismételten rámutat arra, hogy ez még mindig így van, hisz hiába tűnt el a profit, a felhasználói szám emelkedésének köszönhetően a jelek szerint mindenki nagyon örül.

607 millió dollárról 55 millió dollárra zuhant vissza a szolgáltatás nettó nyeresége (több egyszeri, de jelentős tétel miatt), és ennek ellenére az értékpapírok árfolyama több mint 5%-os erősödött. Mindez leginkább annak köszönhetően, hogy hosszú stagnálást, némi csökkenést követően, szépen emelkedett az előfizetők száma. Az előzetes becslések arról szóltak, hogy az ünnepi időszakban nagyjából 4,5 millióval nőhet az előfizetői tábor, de ehelyett 7,7 millióval gyarapodott a Netflix népe.

Immáron 230,75 millió fizető felhasználóval sikerült évet zárnia, miután 2022-ben két olyan negyedév is volt, amikor nagyon minimális csökkenés történt. Hogy ebből a szempontból mit hoz majd az idei év, azt nagyon nehéz megjósolni. 2023-ban a Netflix erőteljes lépéseket tesz annak az érdekében, hogy kifehérítse a nagyon sok szürkezónában járó felhasználót. A cég elkezdi felszámolni a szabálytalan fiókmegosztásokat.

Galéria megnyitása

2022-ban a cég folyamatosan azon dolgozott, hogy előkészítse a telepet globálisan ahhoz, hogy az emberek a fizetős jelszómegosztást és a saját új előfizetések létrehozását használják ahelyett, hogy másik előfizetésein élősködnek. A negyedéves beszámoló során elmondta a Netflix, hogy már az első negyedévben széles körben bevezetésre kerül a fizetős jelszómegosztás,

Fontos változás továbbá az is, hogy távozik a Netflix éléről Reed Hastings, aki több mint 20 éven keresztül töltött be vezérigazgatói posztot a szolgáltatás élén. A platformot 1997-ben Marc Randolph és Reed Hastings alapította, a helyét pedig most Ted Sarandos veszi át a cég élén, aki már egy ideje eleve társaként volt jelen a vezetésben. Ted Sarandos mellett pedig egy új társigazgató is érkezik, Greg Peters személyében. Ő korábban a működési vezető székében ült, és Sarandosnak jelentett, akivel mostantól még szorosabban fog együtt dolgozni a vállalat élén.

Arra számít a Netflix, hogy az előfizetési rendszerben életbe lépő változások révén a vállalat bevétele növekedésnek fog indulni. Nagyon hosszú ideje táncol a cég a 8 milliárd dolláros határ alatt, és az első negyedévben ezt végre átlépheti. A várakozások szerint 8,172 milliárd dollár lehet a bevétele, és arra számít a cég, hogy a nyereség is helyre fog állni, és átlépheti az 1,2 milliárd dollárt, miután most a sok egyszeri kiadás miatt csak 55 millió dollár volt. De a profit így sem fog rekordot dönteni.

Bízunk abban, hogy a cég számításai bejönnek, és végre tényleg sikerül stabil növekedési pályán maradnia, miután tavaly az év első felében valósággal összeomlott.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére