NYUGDÍJBA MEGY A SPOTIFY AUTÓS KÜTYÜJE, PEDIG MÁR A GAMEREK IS FELFEDEZTÉK MAGUKNAK

A cég arról beszél, hogy fontosak neki az autós felhasználók, de a lépései nem ezt tükrözik. Az autós módot követően a Car Thinget is kivonja a forgalomból.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. aug. 2. 17:25
Nyugdíjba megy a Spotify autós kütyüje, pedig már a gamerek is felfedezték maguknak

A Spotify ismét egy olyan negyedévet zárt, amiben veszteséget „termelt”, éppen ezért próbálja a lehető legtöbb módját megtalálni annak, hogy csökkentse a kiadásokat. Ennek az igyekezetnek pedig úgy fest, hogy áldozatául esett a Car Thing is, ami a cég hivatalosan kínált mobilos kiegészítője személygépjárművek számára.

A vállalat elmondása alapján egyébként ezt a készülék nem elsősorban azért fog eltűnni, hogy ezzel spóroljon a vállalat. De hosszabb távon nem éri már meg fenntartani, nincs már erre igénye a felhasználóknak. Jelentősen esett az utóbbi időben a Car Thing iránti érdeklődés, de azért még származik ebből bevétele a cégnek. A Spotify saját bevallása szerint a termék kivezetése 31 millió eurós veszteséget fog jelenteni, de minden bizonnyal azért döntöttek így, hogy a későbbi veszteségeket megelőzzék.

Galéria megnyitása

A vállalat minden bizonnyal úgy véli, hogy a már legyártott példányokat még sikerül eladnia, de amennyiben továbbra is fenntartotta volna a készülék gyártását, idővel veszteséges lett volna. Egyszerűen nincs már akkora kereslet, hogy megérje ezzel foglalkozni. Az utóbbi időben eleve úgy sikerült eladni a kiegészítőt a járműtulajdonosok számára, hogy jelentős leértékelésekkel kínálták az egyes példányokat. Akár 50 dolláros áron is hozzá lehetett ehhez jutni. Érdekes módon az utóbbi időben már a PC felhasználók is felismerték a benne rejlő lehetőséget, de a jelek szerint ez kevés.

Galéria megnyitása

Egyébként a Car Thing eléggé furcsa pályafutást tudhat maga mögött. Már 2020-ban beharangozta a cég az eszköz érkezését, de csak 2021 áprilisában indult el az értékesítése. Eleinte mintha megtiszteltetésnek szerette volna beállítani a Spotify, hogy valaki hozzájuthat a kütyühöz, mivel csak meghívásos alapon lehetett hozzájutni. Október óta rendelhette meg bárki a Car Thinget, legalábbis az Egyesült Államokban. Igazán széles körben pedig csak februártól kapható, most pedig már a kivezetéséről beszélhetünk.

A Spotify a TechCrunch kérdésére válaszolva elmondta, hogy több befolyásoló tényező miatt hozták meg azt a döntést, hogy felhagynak az egyetlen hardveres megoldásuk forgalmazásával. A vállalat indoklása szerint az is közrejátszott, hogy ellátási problémákkal is szembe kellett nézni az utóbbi időben. Mivel ez egy igazán egyedi kütyü volt, több olyan alkatrésze is lehetett, amiből hiány alakult ki. És bár mostanában a globális beszállítói láncok már egyre jobban állnak, a speciálisabb igények kielégítése továbbra is okozhat gondot.

Galéria megnyitása

Elmondta a vállalat, hogy attól függetlenül, hogy a Car Thing nem lett egy túlzottan hosszú életű termék, nagyon sok hasznos információval szolgált. Egyértelműen a hasznára tudta fordítani a Spotify az eszközzel szerzett tapasztalatokat. Ennek köszönhetően tudott olyan fejlesztéseket összehozni, amikkel tovább javított a zenei élményt az autókban.

Azt is hozzátette a cég, hogy a személygépjárműveket továbbra is kiemelten fogja kezelni. Pontosan tudja, hogy az emberek nagyon sok időt töltenek autóban ülve, és szinte kivétel nélkül hallgatnak vezetés közben zenét vagy beszélgetős műsorokat, podcastokat. Az egyik legfontosabb környezet az autó, ha audió tartalmak fogyasztásáról van szó, hiszen az emberek egyre több időt töltenek utazással, személygépjárművekben ülve.

Galéria megnyitása

Egyébként annak ellenére, hogy a cég arról beszél, hogy fontos nekik az autós közönség, nem igazán úgy cselekedik, hogy a felhasználók is így éreznék. Korábban egyszerűen kivezette az autós módot az alkalmazásból, éppen azt követően, hogy a Car Thing széles körben megrendelhető lett az USA-ban. Akkor azt lehetett gondolni, hogy a Car Thing fog előtérbe kerülni, de ez a jelek szerint nem jött be. A friss fejlemények tükrében a felhasználók már autós mód és Car Thing nélkül fognak maradni.

Zárásképpen még a Spotify kapcsán egy teljesen más friss hírre is kitérhetünk röviden: jönnek a baráti mixek. Nagyon sok lejátszási lista van már a Spotify-on, és a vállalat folyamatosan azon van, hogy újabbakat alkosson. Ezen a fronton bukkant most fel egy érdekes opció. A Friends Mix címszó alatt olyan zenei egyveleget fog felvonultatni a zenestreaming platform, amit az algoritmus barátok közös érdeklődési köréhez igazodva próbál majd összehozni. 

Galéria megnyitása

Ezt a fejlesztés a Spotify fokozatosan vezeti be, egyelőre Magyarországon még nem hozzáférhető.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Semin
Semin
2022. aug. 3. 20:10
#2

Nem igazán értem, hogy Android Auto és CarPlay mellett ennek hogy lehet létjogosultsága ...

Semin
Semin
2022. aug. 4. 11:18

@gabushi  Ahhoz némi hardver se ártott volna. A koncepciója a Spotify futtatása és kezelése. Ez ma kb elégtelen. 

Ha azt tudta volna amit írsz, az már persze más tészta. Sajna attól fényévekre volt.

BrsBarna
BrsBarna
2022. aug. 3. 12:56
#1

Talán ha nem U.S. Only lenne mióta megjelent jobban elterjedt volna. Én szerettem volna rendelni.

Vissza az oldal tetejére