Az Instagram dinamikus tempóban fejlődik, szinte minden héten van valamilyen kisebb-nagyobb újítása a szolgáltatásnak. Most pedig olyan pletykák kaptak szárnyra, amiből arra következtethetünk, hogy egy óriási lépésre szánta el magát a Facebook zászlaja alatt működő képmegosztó.
A napokban arról lehetett hallani, hogy az Insragram szakít azzal a korlátozással, hogy legfeljebb egy perces videókat lehet megosztania a felhasználóknak, és lehetővé teszi, hogy akár egy órás felvételeket is publikáljanak. A TechCrunch pedig több, egymástól független forrásra hivatkozva már egyenes arról számolt be legutóbb, hogy egy videoközpontot tervez elindítani az Instagram.
A közösségi szolgáltatás funkcionalitása folyamatosan változik, de teljesen új tartalomformátumot régen láttunk a vállalattól. Most egy olyan horderejű újítás futhat be, amit talán leginkább a Történetek megjelenéséhez lehet hasonlítani. Az Instagramon egy dedikált videós hely jelenhet meg hamarosan, ahol igazán változatos felvételek várják majd a látogatók millióit. A vállalat valóban kitolhatja a videók hosszának a korlátozását 1 órára, sőt mi több, a minőségben is előrelépéssel kell számolni, jöhetnek ugyanis a 4K felbontású mozgóképek. Ez azért igazán nagy szó itt, mert jelenleg még a fényképek esetében is 4K jelenti a plafont az Instagramon. A direktben a hosszabb videóknak készülő felület a Snapchat Discoverhez hasonló lehet majd – ami egyébként annak idején nem aratott túl nagy sikert –, és valószínűleg a YouTube babérjaira is pályázik ezzel a vállalat.
Az Instagram valószínűleg olyan videókat szeretne majd látni az oldalán, amik valóban minőségi tartalmat kínálnak. Kiváló eszközökkel készülnek, gondos kezek alatt és tartalmilag is megfelelőek. Előre megírt forgatókönyv alapján megszülető felvételekre, zenei videókra és feltételezhetően vlogos jellegű dolgokra kell majd elsősorban számítani. Fontos, hogy elvileg itt kifejezetten a vertikális orientációban felvett videókra helyeződik majd a hangsúly, és ez lehet az, ami megkülönbözteti majd például a YouTube-tól, ahol főleg a hagyományos képarány dominál, és a vertikális rögzített anyagok számára nem éppen ideális. A jelek szerint ismert arcokkal találkozhatnak majd első körben az új videós felületen a nézők, és a legtöbb felvétel átlagosan 5-15 perc hosszúságú lehet majd.
Egyelőre még nagyon sok a nyitott kérdés. Nem lehet tudni például, hogy milyen néven fut majd az új funkció, és ami még lényegesebb, hogyan fog ebből hasznot húzni az Instagram úgy, hogy azzal a minőségi videókat készítő partnerek is jól járjanak. Az Instagramon ennek az újításnak köszönhetően a YouTube riválisai között találhatja magát. És bár most még nehéz megmondani, hogy pontosan mik a vállalat szándékai, de a 800 milliós felhasználói táborral a háta mögött bizony jó eséllyel csábíthatna el videósokat az ellenlábasától, ha a helyzet úgy hozza.
Az új felület a friss funkciókkal június 20-én kerülhet hivatalosan bemutatásra a TechCrunch beszámolója szerint. Kíváncsian várjuk, hogy pontosan miként néz majd ki az Instagram videós szolgáltatása, és pontosan milyen terveket dédelget ezzel a felülettel a vállalat. Ha tényleg megpróbál kihasítani egy szeletet a YouTube tortájából, azzal egészen új helyzetet teremhet a mostanra kialakult állóvízben.






























