Az Apple tavalyi egyik nagy dobása az iPhone 12 mini bevezetése volt. Ettől a készüléktől szinte mindenki azt várta, hogy sikeres lesz majd, de végül hatalmas zsákutcának bizonyult. Talán az elmúlt évek egyik legnagyobb bukása ez a mobil, és friss információk szerint egész egyszerűen már a gyártása is leállt.

Mielőtt az Apple bevezette a tenyérnyi felsőkategóriás készüléket, mindenki úgy gondolta, hogy ezzel nagyot szakíthat majd a vállalat. Végre meghallgattatik azoknak a kívánsága, akik már évek óta vártak egy ütőképes, kisebb eszközre. A cupertinói alakulat és az elemzők is arra számítottak, hogy az iPhone 12 mini az egyik legnépszerűbb opció lehet majd az iPhone 12 szérián belül.

Galéria megnyitása

A rajtot követően azonban néhány hét alatt kiderült, hogy ezt igazából mindenki benézte, és valójában csak a hangos kisebbség vágyik ténylegesen kicsi mobilra. Az iPhone 12 mini nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Már a tavalyi év végén, nem sokkal a rajtot követőn átszervezte a megrendeléseket az Apple, és jelentősen csökkentette azokat a legkisebb eszközre vonatkozóan. Az idei első negyedévre pedig már drasztikusan visszavágta a cég, és a második negyedév végére pedig le is állhatott a termék gyártása.

A napokban számolt be arról a TrendForce, hogy ágazati információk szerint az iPhone 12 minire nem érkezett több rendelés az Apple részéről a gyártópartnerek felé. Ennek az okostelefonnak a termelése végleg leállt. Ez annyiban furcsa, hogy a kifutó iPhone-ok azért egy ideig még a boltok polcain szoktak maradni az új generáció bemutatását követően is, most viszont erről még szó sincs, és ennek ellenére az Apple elrendelte a gyártás leállítását.

Galéria megnyitása

Ez alapján annyira kicsi lehet a kereslet az iPhone 12 minire, hogy az Apple számításai szerint a felhalmozott szerény raktárkészlettel már kihúzzák addig, amíg megérkezik az utód, az iPhone 13 mini. Hiszen lesz ilyen modell is, ami azzal magyarázható, hogy már akkor a tervezőasztalon volt, amikor kiderült, hogy az iPhone 12 mini egy tévút. Dobni pedig az Apple már nem szeretné ezt a projektet, szóval inkább kihozza a dologból a maximumot.

Egyébként az iPhone 12 minit az ára is vonzóvá tehette volna, hiszen ez volt az iPhone 12 szériának a legolcsóbb tagja, és egyben az Apple legkedvezőbb áron megvásárolható 5G-s okostelefonja is. Sőt, lehet még ragozni, ez ugyanis a legvékonyabb és legkönnyebb okostelefon az új generációs hálózati technológia támogatásával. De a jelek szerint ezek nem hatották meg az embereket. Aki nem akart sok pénzt fizetni, az inkább választotta az iPhone 11-et 5G nélkül, aki pedig a legújabb szériára vágyott, inkább kifizette az iPhone 12 modell minimális felárát.

Galéria megnyitása

Nem meglepő módon az a hír is körbefutott már korábban az interneten, hogy az Apple az iPhone 13 minit követően ezt a méretet feladja, nem lesz több „apród” az iPhone mezőnyben. És valószínűleg örökre elfelejthetjük már az ilyen készülékeket, legfeljebb néhány partizán akcióban jöhetnek még hasonló próbálkozások, de az egy kézzel is kényelmesen használható mobilok kora leáldozott.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Enno
Enno
2021. jún. 29. 22:09
#5

Annak aki sokmindent a telefonon intéz el, nem hiszem hogy felnőtt kézzel kényelmes és célszerű egy olyan kis szar képernyőt nyomkodni. Régen is az agyamra ment, most még annyi türelmem se lenne hozzá. 6-7col, de közelebb a 7hez inkább, legalább kell hogy kényelmes legyen használni mindenre.

Bihus
Bihus
2021. jún. 28. 10:26
#4

Hú, nagyon rosszak a végkövetkeztetések.

"A rajtot követően azonban néhány hét alatt kiderült, hogy ezt igazából mindenki benézte, és valójában csak a hangos kisebbség vágyik ténylegesen kicsi mobilra. "

Ez egyáltalán nem igaz, azt nézték be, hogy az emberek nem vágynak, kicsi, de ultradrága mobilra. Az iphone mini mindössze 10%-kal volt olcsóbb, mint a normál iphone. Ilyen árkülönbségért tényleg csak egy szűk réteget érdekelhet.

"Egyébként az iPhone 12 minit az ára is vonzóvá tehette volna, hiszen ez volt az iPhone 12 szériának a legolcsóbb tagja, és egyben az Apple legkedvezőbb áron megvásárolható 5G-s okostelefonja is."

Ez megintcsak egy téves következtetés, mert olcsóbb, de csak 10-15%-kal, ami nem generál nagy keresletet. Egy iphone SE ehhez képest 40%-kal olcsóbb.

Szaszyka
Szaszyka
2021. jún. 27. 21:15
#3

Sokan örülnének, ha annyi telefont el tudnának adni, mint az Apple a 12miniből....

babem
babem
2021. jún. 27. 10:14
#2

Én vinném, de max 150k amit adnék érte

tomchee
tomchee
2021. jún. 27. 14:02

@babem Én vinném, de nem egy iOS-t

axe
axe
2021. jún. 27. 10:10
#1

mindennapi notchunkat add meg nekünk apple

Vissza az oldal tetejére