Népszerű Samsung táblagépek frissültek Android 10-re

A Samsung két évvel ezelőtti tabletre is elindította a frissítést az aktuális One UI felülettel megtoldva.

Népszerű Samsung táblagépek frissültek Android 10-re

A Galaxy eszközök viszonylag sokáig frissek maradnak már az utóbbi időben, köszönhetően annak, hogy a Samsung elkezdett nagyobb hangsúlyt helyeszni a frissítések biztosítására. A vállalat éppen ezért nem meglepő módon gondoskodik a korábbi tabletek esetében is az Android 10 rendszer szállításáról.

A Galaxy Tab S6 volt az első olyan táblagép, ami Android 10-re váltott áprilisban, most pedig arról számolhatunk be, hogy a Galaxy Tab S5e, valamint a Galaxy Tab S4 számára is elérhetővé vált ez. A Galaxy Tab S vonalon lényegében ez a kettő modell előzte meg az idővonalon a Tab S6 modellt, Tab S5 nem készült. A Samsung tavaly az év első felében mutatta be a Galaxy Tab S5e táblagépet, a Galaxy Tab S4 pályafutása pedig még 2018 augusztusában kezdődött, közel két évvel ez előtt.

Galéria megnyitása

A korosodó táblagépekre az Android 10 operációs rendszer minimális időbeli eltéréssel készült el, a Samsung jó eséllyel együtt dolgozott ezeknek a frissítésén. Ezt is lehet az is, hogy a One UI grafikus felhasználói felületnek is egyaránt a 2.1-es kiadását kapták meg. A visszajelzések szerint a Galaxy Tab S4 frissítése az Egyesült Államokban indult el, a Galaxy Tab S5e pedig az Egyesült Királyságban és Franciaországban kapta meg ezt.

A tableteken a frissítést követően rengeteg újdonsággal szembesülhetnek majd a szerencsés felhasználók. Az Android 10 gondoskodik majd arról, hogy a sötét mód már közel a teljes rendszert átjárja, és adott esetben így akár hosszabb üzemidőt is el lehessen érni, hiszen Super AMOLED technológiásak a berendezések. A gesztusvezérlés frontján is előrelépésről lehet beszélni, ami a nagy méretben még jobban növelheti a felhasználói élményt. Valamint a biztonságot tekintve is jobb lesz a helyzet, hiszen a pozícióadat elérését itt már hatékonyabban lehet korlátozni.

Galéria megnyitása

A Galaxy Tab S páros új ikonkészletet is kapni fog, és a színvilágot tekintve is lehet változásra számítani. Az animációk simábbak lesznek, kellemesebb lehet az egész felhasználói élmény ezáltal. Bár a kamerák nem a legfontosabb részei a táblagépeknek, de ezen a fronton is előrelépést hoz a főverziós frissítés és az új grafikus felhasználói felület, mint ahogy a galéria is fejlődésen megy keresztül. A Quick Share révén egyszerűbbé válik innentől a tartalmak megosztása, és néhány esetben a Live Caption funkciót is beveti a Samsung, így talán ezzel a képernyőfeliratozóval is számolni lehet majd egyebek mellett.

A tabletek frissítése kapcsán azt is meg kell még jegyezni, hogy egyaránt a júniusi biztonsági frissítésekkel megtoldva kapták meg az Android 10 rendszert. Ez azt jelenti, hogy a biztonsági javításokkal sem lesz majd probléma, illetve ezért is érdemes lesz telepíteni a főverziós frissítés.

Ez a mostani frissítés azért is fontos, mert a Galaxy Tab S5e, de még a Tab S4 is kapható. Ha a koruk ellenére is valaki úgy dönt, hogy ezeket választaná, legalább biztos lehet abban, hogy még az Android 10 is elérhetővé válik frissítéssel.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap