NEM VÁRT SZIGORÍTÁSOK JÖNNEK A TWITTEREN, HA AZ EMBER NEM FIZET

A Neked lapra csak azoknak a bejegyzései kerülhetnek fel, akik hitelesítettek, tehát fizetnek a Blue-ért, és ez sajnos még nem minden.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. márc. 30. 9:44
Nem várt szigorítások jönnek a Twitteren, ha az ember nem fizet

A Twittert Elon Musk minden eszközzel igyekszik önfenntartóvá tenni, ami ismerve a platform korábbi pénzügyi jelentéseit, nem egyszerű feladat. A jelentős leépítéseket követően az elmúlt hetekben már a Blue előfizetés felpörgetésére helyeződött át a hangsúly, és ennek kapcsán most váratlan híreket kaptunk.

Korábban arról számolhattunk be, hogy a Twitter hamarosan visszavonhatja azokat a kék pipákat, amiket az emberek nem a Blue előfizetéssel szereztek meg, hanem kiérdemeltek, és megörököltek az előző rendszerből. Ezzel párhuzamosan pedig már elérték a fejlesztők azt, hogy több mint 50 országból lehet előfizetni a mikroblog használatára. Arról már nagyon sokszor volt szó, hogy milyen privilégiumokkal jár a Blue, hiszen ezzel mostanra számos előnyt lehet élvezni, ami remek hír. Most viszont két komoly korlátozásról tett bejelentést személyesen Elon Musk.

Galéria megnyitása

Április 15-től kezdve csak azoknak a felhasználóknak a bejegyzései kerülhetnek majd a For You, vagyis a Neked lapra, akik rendelkeznek valamilyen pipával, tehát hitelesített entitások. Kék, arany vagy szürke, ez már nem számít, a lényeg az, hogy legyen. Azt már korábban ígérte Elon Musk, hogy prioritást fognak élvezni azoknak a bejegyzései, akik előfizetők, de azt nem lehetett tudni, hogy milyen formában lesz ez megvalósítva.

Az, hogy a Neked lapról száműzi az átlagos felhasználók posztjait a Twitter, talán a legdrasztikusabb módja annak, ahogy a dolgot megoldhatta a fejlesztői csapat. Az viszont kétségtelen, hogy így legalább mindenkinek tiszta sor lesz, hogy működik a rendszer, a transzparencia szempontjából ez nem hagy kérdést. Továbbá azt is hozzá kell tenni, hogy ezzel még nincs vége az április közepén életbe lépő változásoknak.

Bejelentette Elon Musk, hogy azok, akik nem hitelesítettek – tehát nem fizetnek –, nem szavazhatnak majd a platformon.

A szavazási jog kizárólag azoknak lesz biztosított, akik átesnek a hitelesítési folyamatokon, ezen pedig azok mennek át, akik Twitter Blue előfizetővé válnak. Illetve most még azok is ide számítanak, akik örökölték a kék pipát, de amennyiben a korábbi értesülések helytállók, akkor mire elérünk április közepére, már az örökölt jelvények jelentős részét visszavonhatja a mikroblog.

Galéria megnyitása

A hivatalos indoklás szerint a Twitternél egyedül ezt gondolják biztos megoldásnak a botokkal szemben. Nincs más módja annak, hogy teljesen ki lehessen szűrni a botok romboló tevékenységét. Így a szavazásokat nem tudják majd jelentősen befolyásolni a trollseregek, és a Neked felületen sem fog eljutni széles közönséghez olyan bejegyzés, ami fejlett botoktól származik. Elon Musk külön említette az MI alapú botokat, amik különösen veszélyesek lehetnek, és nagyon nehéz ezeket kiszűrni más eszközökkel.

Azt egyébként már hetekkel korábbra ígérte Musk, hogy az ajánló mögött dolgozó algoritmust nyíltan elérhetővé teszik, de ez a mai napig nem történt meg. Állítólag azért, mert ezen most is munkálkodnak a fejlesztők, hogy tisztábban üzemeljen, mert a korábbi vezetés alatt összeállított ajánló Musk szerint túlságosan bonyolult volt. Kíváncsian várjuk, hogy a most bejelentett változások időben életbe lépnek-e, és hogy ezeknek milyen fogadtatása lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bagoly82
bagoly82
2023. márc. 31. 18:44
#5

Engem kétszer figyelmeztettek pár hónapja meg végeleg kitiltottak a semmiért. Nem is használom. Amúgy egy rakás kula a twitter , rohadjanak meg ott ahol vannak a szarjukkal.

Resike
Resike
2023. márc. 30. 16:14
#4

LOL és ez a címeres barom hangoztatta a szólásszabadságot...
Vajon hány lépés még innen hogy a unverified embereket vonatra pakolják és szibéria fele küldjék?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. márc. 31. 11:15

@Resike  Reméljük hamar megtörténik.

m76
m76
2023. márc. 30. 15:33
#3

Sose volt jól átlátható a twitter, de mióta ez a közönséges csaló átvette egy katasztrófa az egész rendszer. Ugyanazok az üzenetek jelennek meg egy két oldallal lejjebb újra és újra, a for you és a following fül tökugyanazt mutatja. Egy hulladék az egész. És van pofája a szólásszabadság érvelés után fizetőssé tenni a megjelenést. Ez pont az ellenkezője a szólásszabadságnak. Twitter pay to win most már.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. márc. 30. 13:41
#2

Zseniális ez az ember és a Twitter platform is.

Talán az egész emberiség történelmében Elon Musk a legjobb ami valaha történt.

Hatalmas köszönet érte.

A 30k Ft pedig nagyon megérte egy évre elôfizetni a Twitterre.

predike07
predike07
2023. márc. 31. 15:57

@nyerek01  Neked ezért fizetnek? Elég kitartó vagy minden ilyen témánál, jó alkalmazott lehetsz.

abysan
abysan
2023. márc. 30. 12:15
#1

Az a baj, hogy úgy tartják, minél többször küldesz el valaki jó messzire, annál tovább él.
Fogalmam sincs, hogyan lehet még jobban elszúrni ezt a platformot, de biztos vagyok benne, hogy Musknak sikerülni fog.

Vissza az oldal tetejére