Shop menü

NEM TUD BEBOOTOLNI A GALAXY A56 EGY ÚJ FRISSÍTÉST KÖVETŐEN

Többen arra panaszkodnak, hogy bootloopba kerül az okostelefonjuk egy frissítést követően, de szerencsére már van megoldás.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nem tud bebootolni a Galaxy A56 egy új frissítést követően

A Samsungnál mostanában a frissítésekkel elég sok a probléma, ezúttal pont a gyártó egyik legnépszerűbb modelljénél sikerült valamit elég rendesen eltolna a gyártónak. A Galaxy A56 hajlamos megragadni a bekapcsolási folyamatban, miután telepítik rá a néhány nappal korábban megjelent frissítést.

Nem egy nagy One UI frissítésről van most szó, hiszen a Galaxy A56 eleve a One UI 7-tel és az Android 15-tel jelent meg. Csak egy kisebb „foltozást” kapott az okostelefon, ami rendszeresen szokott érkezni a Samsung készülékeire. A kiadási jegyzék szerint az lenne az újítás, hogy a Galaxy AI, illetve a Gemini elindítására lehetne használni a bekapcsoló gombot, hogy gyorsabban érjék ezt el az emberek. Persze ezekkel a frissítésekkel mindig módosít egyebeket is a Samsung a háttérben, így nem tudni, hogy pontosan hol siklott ki ez a történet. Az biztos, hogy valami nagyon nem jól sült el a fejlesztés során, mert a vállalat közösségi fórumán hamar panaszos hangok jelentek meg.

Galéria megnyitása

Az elmúlt napokban már a közösségi médiában és a Redditen is lehet a problémákról olvasni, de hazai érintettjei is vannak a különös hibának. A beszámolók szerint a gondba jutott emberek nagyon sok módszerrel próbálták a mobiltelefonjukat visszahozni az életbe, mire kiderült, hogyan lehet megoldani a frissítésen átesett eszközök hibáját. Illetve megoldásnak ezt nem feltétlenül neveznénk, de így már be lehet kapcsolni a korábban folyamatos bootolásban leragadt Galaxy A56 modelleket.

Mit kell tenni, ha a májusi frissítést követően nem tud felállni a Galaxy A56 rendszere? Nos, a beszámolók szerint egyetlen gyors módszer van az indulási gondok megoldására, de az mindenkinél működik. Meg kell azt gátolni, hogy az okostelefon a bekapcsolást követően azonnal kommunikálni tudjon a SIM kártyával. A visszajelzések szerint az indulásig el kell távolítani a hálózati kártya fiókját az okostelefonokból, illetve amennyiben eSIM van beállítva, abban az esetben át kell ugrani a PIN-kód megadását.

Galéria megnyitása

Vannak, akik mindent töröltek a hiba miatt, gyári állapotra állították vissza a készüléküket, de persze megoldást ez sem jelentett. Számukra különösen kínos ez a szituáció, és valószínűleg a következő frissítésnél már kétszer is meggondolják majd, hogy mennyire siessenek a telepítéssel. Az utóbbi időben látottak alapján mindenképpen érdemes kivárni. Persze, ha mindenki elkezd kivárni, az sem megoldás, mert akkor értelemszerűen ezekre a hibákra egyre később derül majd fény. A legjobb az lenne, ha a Samsung kevesebbet hibázna.

Egyelőre a cég nem is reagált az ügyre, és nem lenne meglepő, ha később sem állna elő magyarázattal a problémára. Az utóbbi időben nem különösebben volt közlékeny ilyen tekintetben. Azt sem tudjuk azóta sem, hogy a One UI 7 frissítésében pontosan milyen hiba csúszott, amiért fel kellett függeszteni a terjesztését. Emlékezzünk vissza, akkor is használhatatlanok lettek a készülékek a telepítést követően, csak ott nem bootloopban ragadtak az eszközök, hanem a lezárt képernyőt nem tudták felfoldani a Galaxy S24 tulajdonosok.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére