A legtöbb élőlényre jellemző, hogy meglátszik rajta az idő múlása: az egykor erős és fiatal szervezet romlásnak indul, és egyre rosszabbul teljesít, ahogy idősödik. Egy Észak-Amerikában honos hangyafaj tagjain azonban a jelek szerint nem fog az idő. A Pheidole dentata egyedei nem halhatatlanok, de életük legvégéig nem mutatják jelét az öregedésnek. Az idős dolgozók ugyanolyan hatékonysággal gondozzák a lárvákat, keresgélnek és gyűjtögetnek, mint a fiatalok, és a legfrissebb vizsgálatok alapján fizikai képességeik mellett mentálisan sem változnak.
Ez pedig nagyon ritka az állatvilágban. A csupasz vakondpatkányok a ritka kivételek közé tartoznak, hiszen majdnem harminc évig élnek, és ez idő alatt végig ugyanolyanok maradnak, mint amilyenek fiatalon voltak. Életük végéig szaporodóképesek, és sosem lesznek daganatos betegségek áldozatai. Az állatok többsége azonban az emberhez hasonlóan élete második felében egy lassú hanyatlási folyamaton megy keresztül.
A hangyák öregedése éppen azért érdekes az emberek számára, mert ezek a rovarok hozzánk hasonlóan magas szinten szervezett kolóniákban élnek, mondja Ysabel Giraldo, korábban a Bostoni Egyetem, most a CalTech kutatója, aki ebből az okból kezdte vizsgálni az állatokat. Az aktív társas kapcsolatok sok kutató szerint az emberek esetében összefüggésbe hozhatók egészségesebb időskorral. Az öregedés ezen dimenzióját pedig izoláltan élő egereken, férgeken vagy ecetmuslicákon nem lehet vizsgálni.
A nagy meglepetés Giraldo és kollégái számára akkor jött el, amikor kiderült, hogy az általuk tanulmányozott hangyák nem öregszenek. A kutatók laborkísérleteik során a hangyák négy korcsoportját vizsgálták teljesítményük szempontjából. Míg a korábbi hasonló vizsgálatok alkalmával a szakértők csak nagyjából becsülték meg az egyes egyedek korát, Giraldo kutatócsoportja világra jövetelüktől kezdve nyomon követte az állatokat, így pontosan tudták, hogy melyik hangya mennyi idős. A laborban tartott állatok átlagosan 140 napig élnek, és a szakértők elsődlegesen a 20‒22 napos, a 45‒47 napos, a 95‒97 napos és a 120‒122 napos egyedekre koncentráltak.
Az állatokat olyan teszteknek vetették alá, amelyekből kiderült, hogy ezek mennyire hatékonyan képesek a lárvákat gondozni, a hátrahagyott szagnyomokat követni, hogyan reagálnak a fényre, mennyire aktívak, és hogyan bánnak el az élő zsákmánnyal, egy mozgásában korlátozott ecetmuslicával. A vizsgálatok alapján a hangyák teljesítménye nem romlik a korral, sőt: a 95 napos egyedek ügyesebben követik a szagnyomokat, és aktívabbak is fiatalabb társaiknál, a muslica megtámadásakor pedig egyformán agresszívek bármilyen korban.
A kutatók az állatok sejtjeit is megvizsgálták, és úgy találták, hogy a 95 napos hangyákban nem pusztulnak nagyobb számban a sejtek, mint 20 napos társaikban, és a haldokló sejtek helye sem köthető specifikus testtájakhoz a kor előre haladtával. A hangyák agyában sem tapasztalható kimutatható változás, ahogy egyre idősebbek, a szinaptikus kapcsolatok sűrűsége a jelek szerint egész felnőttkoruk során egyforma marad. A hormonháztartással hasonló a helyzet, ebben sem észlelhetők változások az idősebb állatokban. (Míg az emberben például a szereotonin és a dopamin szintjének idősödéssel való csökkenéséhez kötik a szakértők a szellemi teljesítmény romlását.)
Felmerülhet persze a kérdés, hogy ha ezek a hangyák látszólag nem öregszenek, akkor miért pusztulnak el 140 nap után? A szakértők a mostani kísérlet során ezt nem vizsgálták, de a következő szakaszban erre is figyelnek majd. Giraldo szerint a vadon élő kolóniák esetében az állatok valószínűleg nem érik meg a 140 napos kort, mert még ezt megelőzően elpusztulnak a ragadozóknak, a betegségeknek vagy a környezet szeszélyeinek köszönhetően. Jelenleg még az is elképzelhető, hogy egy nagyon gyorsan lezajló leépülésen mégis keresztülmennek az ezeket megúszó állatok, de az semmiképpen sem olyan elhúzódó, mint a fajok többsége esetében.
