Az elmúlt napok egyik legforróbb témája volt, hogy Elon Musk bevásárolta magát a Twitterbe, és akkora részesedésre tett szert a részvénypiacon, hogy felajánlották neki az igazgatótanácsi széket. Egy ideig úgy is tűnt, hogy Musk élni fog a lehetőséggel, de kiderült, hogy végül máshogy döntött. Ez viszont aggályokat is felvethet.
Elon Muskról egy hete derült ki, hogy 9,2 százalékos részesedésre tett szert a Twitterben, miután egész egyszerűen elkezdett részvényeket felvásárolni a tőzsdén. Erről azonban egyáltalán nem szólt senkinek Musk, ami miatt máris vizsgálatot indított ellene a SEC, ráadásul a tulajdonszerzésről nem megfelelő dokumentumokon számolt be, ami miatt ugyancsak büntetésre számíthat. De most már nem ez a hír az érdekes, hanem az, hogy Musk bejelentette, hiába kapna igazgatótanácsi széket, nem akar élni ezzel a lehetőséggel.
Már április 9-én elfoglalhatta volna új helyét a Tesla és a SpaceX alapítója, de úgy döntött, hogy nem használja ki ezt az alkalmat. A Twitternél elfogadták a szakember döntését, és azt mondták, hogy továbbra is nyitva hagyják a lehetőséget Musk számára.
„Azt hiszem, ez így a legjobb. Mindig is értékeltük és értékelni fogjuk a részvényeseink hozzájárulását, akár tagjai az igazgatótanácsnak, akár nem. Elon a legnagyobb részvényesünk, és továbbra is nyitottak maradunk a hozzájárulására.” – jelentette ki Parag Agrawal, a Twitter vezérigazgatója.
Egyébként nagyon sok találgatás látott arról napvilágot, hogy mire használhatja majd fel Elon Musk a most kialakult helyzetet, de azt lehet látni, hogy igazából senki nem tud semmit ezen a front. Az valószínű, hogy a szakember szeretné, ha a közösségnek nagyobb beleszólása lenne abba, hogy milyen irányba fejlődjön a szolgáltatást. Múlt héten megosztott egy szavazást arról, hogy szeretnének-e szerkesztési gombot, és a legtöbben igennel feleltek, mostanra pedig már bejelentette a Twitter, hogy dolgoznak ezen az opción.
Abból pedig, hogy nem akar beülni az igazgatótanácsba, azt lehet látni, hogy nem akar túl fontos szerepet betölteni a Twitter életében. Sokan bíztak abban, hogy Elon Musk érkezése jelentős átalakulásokat hozhat a működés szintjén, de pillanatnyilag nem ezt lehet látni. Valószínűleg a szakember nem is igazán tudná ellátni megfelelően a feladatát az igazgatótanácsban, mivel egyébként is nagyon sok feladata van.
A Tesla igazgatása mellett a SpaceX-et is vezeti, van egy alapítványa, több projektnek is társalapítója, ilyen egyebek mellett a Neuralink, ott van továbbá a The Boring Company, valamint a SolarCity nyomdokain megszületett Tesla Energy is.
Érdekesség még ennek az ügynek kapcsán, hogy mostanra kiderült, egészen pontosan milyen módon vásárolta be magát Musk. Ugyanis azt sem lehetett tudni, hogyan lett hirtelen Musk 9,2 százalékos részesedés birtoklója. Elképesztő óvatossággal járt el, és nagyon hosszú folyamattal oldotta meg azt, hogy a vásárlásai ne keltesnek feltűnést.
Már január 31-én elkezdte a részvényvásárlásokat Musk, amik egészen április elsejéig tartottak, és lényegében folyamatosan morzsákra fizetett be. Összesen 73 486 938 Twitter részvény áll jelenleg Musk birtokában, és egyben 4 839 507 részvényt vett a csúcson, ez a tranzakció február 7-én történt, minden más napon ennél kisebb darabszámra fizetett be. Szinte minden nap vett részvényeket a tőzsdén, és egyszer sem ment 371 075 darab alá, ami azt jelenti, hogy mindig 10 millió dollár feletti összegeket költött.
A friss információk alapján kijelenthető: mostanra egészen biztos, hogy keresett Elon Musk a részvényvásárlásával, de nem akkora mértékben, mint mit feltételeztek, ugyanis mikor elkezdett bevásárolni, még fentebb volt a részvénye árfolyama. Amikor pedig a szólásszabadság elfojtása miatt kritizálta a Twittert, már bőven benne volt a vállalatban, tehát nem játszott az árak letörésére.


































