NAPELEMET INTEGRÁLT AZ OKOSTELEFONJA HÁTLAPJÁRA AZ INFINIX

A koncepció nem új, de itt állítólag valóban érdemi hatékonyságot tudtak elérni a mérnökök, és a koncepció már működik.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. márc. 4. 13:27
Napelemet integrált az okostelefonja hátlapjára az Infinix

Az Infinix nem különösebben ismert még Európában, de néhány piacon már próbál gyökeret ereszteni, nálunk elérhető néhány készüléke. A Transsion egyik legfontosabb márkájáról van szó, ami rendszeresen szokott érdekes koncepciókat mutogatni a technológiai kiállításokon, hogy felhívja magára az érdeklődők figyelmét.

Idén sincs ez másként, a cég kiállított egy olyan koncepciómobil, melynek a hátlapja E Ink technológiás felületet kapott, méghozzá színes E Ink technológiát alkalmazva. Valamint színre lépett egy napelemes hátlappal ellátott eszköz is, továbbá egy tok, amibe beépítették a tervezők a napelemes rendszert.

SolarEnergy-Reserving technológia

Galéria megnyitása

Az Infinix SolarEnergy-Reserving technológiája lényegesen fejlettebb, mint eddig bármilyen napelemes mobil töltési megoldás volt. A mérnökök a perovszkit napelemet használják, ami még csak ezt követően fog igazán széles körben elterjedni. A perovszkit napelemmel elvileg nagyon hatékonyan lehet energiát előállítani a fényből, és például már az Anker is használja néhány friss fejlesztésénél. Állítólag már a szórt fénynél is képes lesz érdemi töltési teljesítményt elérni a SolarEnergy-Reserving technológia.

Galéria megnyitása

A napelemes hátlap elképzelése abból a szempontból nem hangzik jól, hogy az okostelefon túlmelegedését eredményezheti, de elvileg itt ezt is sikerült a fejlesztőknek menedzselnie. Van egy külön feszültségszabályozó algoritmus, ami a töltési teljesítményt képes csökkenteni, ha a telep elkezd túlságosan felmelegedni. A csúcsteljesítmény elérheti a 2 wattot, ami persze nem hangzik soknak, de valójában ez már nagyon szép eredmény, ha arra gondolunk, hogy tényleg semmire nincs szükség ehhez, csak a telefon hátát a nap felé kell fordítani, és máris szívja magába az energiát. Beltérben pedig még egy irányított lámpával is elérhető egészen jó teljesítményű töltés.

Galéria megnyitása

Azért is praktikus a perovszkit napelem, mert kisebb helyen elfér, sőt mi több, ha minden igaz, akkor még olcsóbb is az előállítása. Akkor méretben, mint ami egy okostelefonnál kell, a hátrányai sem ütköznek ki. Az Infinix azt mondta, hogy tokba integrálva is elérhető lesz majd a napelemes töltési lehetőség. Ez is nagyon érdekesen hangzik, hiszen jól jöhet majd például túrázók számára. A SolarEnergy-Reserving technológia akár már idén megjelenhet kereskedelmi forgalomba kerülő okostelefonban is. Ez pedig még izgalmasabbá teszi a hírt.

E-Color Shift 2.0 technológia

A színváltó hátlap nem új az Infinixtől, egy ideje már dolgozik az E-Color Shift rendszeren, de korábban például még csak olyankor váltott színt a hátlap, mikor töltötték. Most már a szerkezet integrált akkumulátora látja el energiával a hátlapot is, továbbá szebbek lettek a színek, elvileg élénkebb megjelenítés érhető el. Különböző minták is megjelenhetnek a hátlapon a friss koncepciónál, és a mintázatok igazodhatnak akár a felhasználó kedvéhez is.

Galéria megnyitása

Képes a mobiltelefon mesterséges intelligenciát használva érzékelni a tulajdonosuk érzelmi állapotát, és azt tükrözheti vissza a hátlapon megjelenő színvilág vagy mintázat. Az E-Color Shift 2.0 rendszer már 30 teljesen egyedi kombinációt tud létrehozni a hátlapnál. Az érzelmek mellett az időjáráshoz, a mobilon beállított üzemmódokhoz, vagy akár a hátlap témájához, színsémájához is igazodhat majd az E Ink technológiás hátlap tartalma. Értesítési célt is szolgálhat ez, a hátlap jelezheti, ha van nem fogadott hívás vagy olvasatlan üzenet.

Galéria megnyitása

A Transsion már ott van a világ legnagyobb gyártói között, és folyamatosan azon van, hogy innováció révén is képes legyen előre lépdelni a ranglétrán. Eddig leginkább azzal tudott a cég érvényesülni, hogy olcsó, jó ár-érték arányú mobiltelefonokkal árasztotta el az olyan fejlődő régiókat, mint Afrika vagy az elmaradottabb Ázsiai részek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nyimek
nyimek
2025. márc. 5. 16:28
#2

A 2 watt már elég jó értek majdnem fél amper. A baj csak az, hogy ahhoz telibe nap felé kell nézzen, és attól bizony melegedni is fog...

hunspirit
hunspirit
2025. márc. 4. 16:31
#1

Nahát ez is kínai márka? Hogy lehet ez hogy ha fejlesztésről meg mobilról olvasok akkor mindig Kínából jön?
Az alma meg a világ legértékesebb cége és max azt látod hogy került rá egy új gomb, vagy lemaradt a jack csatlakozó.

axe
axe
2025. márc. 5. 16:54

@hunspirit ez nem fejlesztés. 10 percet napon van nyáron a telefon, és pl az iphone már kiírja, hogy túlhevült, ezért visszavesz a teljesítményből

Vissza az oldal tetejére