Shop menü

NAGYON JÓL FUT A MEDIATEK SZEKERE, MOST MÉG

A vállalat arra készül, hogy jön a lassulás, de egyelőre még kiélvezheti a remek gazdasági teljesítményt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nagyon jól fut a MediaTek szekere, most még

A Qualcomm összességében egyértelműen uralja az ARM alapú rendszerchipek piacát, de már a MediaTek is remek fejlesztésekkel képes előrukkolni. Minden bizonnyal erőteljes támogatást kapott az utóbbi időben a kutatási és fejlesztés részleg, hogy ez megvalósulhasson. De a cég friss beszámolója szerint abszolút kifizetődő volt a csúcskategóriás termékek létrehozásra.

A vállalat 52,1 milliárd tajvani új dolláros bevételt hozott össze csak májusban, és szinte teljesen ugyanilyen produkcióra volt képes áprilisban is, ami azt jelenti, hogy nagyon jól alakul számára az idei második negyedév. Ugyanis az egy évvel korábbi adathoz képest azt a mostani 26 százalékkal jobb, tehát a negyedével tudta növelni a befolyt összeget. Egyébként a mostani árfolyamok mellett 1,75 milliárd dolláros, vagy ha úgy jobban tetszik, 655 milliárd forintos összegről beszélünk.

Három egymást követő hónapban sikerült 50 milliárd tajvani új dollár feletti bevételt produkálnia, ami példátlan a cég történetében.

Azt is külön kiemelte a MediaTek, hogy éves szinten az eddig elmúlt öt hónap alatt 33 százalékos növekedésnél jár. Tavaly ugyanebben az időszakban még 190 milliárd tajvani új dollár alatt alakult az éves bevétele, idén viszont már az öthónapos ciklus végére 247,4 milliárd tajvani új dollár lett a bevétele, ami 8,32 milliárd amerikai dollárnak felel meg. De hogyan tudta ezt összehozni? A sikeres eredményekhez kudarcokon és megfeszített munkán keresztül vezetett az út.

Galéria megnyitása

A MediaTek hosszú éveken keresztül nem készített olyan lapkát, amivel megpróbált volna a felsőkategóriában aktívan szerepelni. A Helio X széria volt az utoljára, ahol csúcsra próbált törni, de akkor jelentős kudarcokat halmozott, egyebet nem ért el, éppen ezért más stratégiára váltott. Inkább koncentrált a nagy példányszámban fogyó, középkategóriás megoldásokra, és onnan építette fel lényegében újra a csúcsszegmenst. Ami végre már tényleg ütőképesre sikerült, így a kereslet sem maradt el.

Tavaly év végén bemutatkozott a Dimensity 9000, idén pedig ez alatt megjelent a Dimensity 8000/8100, ami ugyancsak gyorsabb lett, mint a korábbi zászlóshajók. Ezek iránt pedig állítólag egészen nagy a kereslet, főleg Kínai gyártók körében. Azért azt nem lehet mondani, hogy példányszámban versenyre kelne a Snapdragon 8 sorozattal, de sokkal jobb a helyzet, mint korábban. Az Oppo, a Realme, a OnePlus, a Vivo, a Xiaomi és a Honor is több mobilt jelentett be idén különböző MediaTek lapkákkal, és akadt ezek között felsőkategóriás konstrukció is.

Galéria megnyitása

A napokban a MediaTek előrukkolt a kicsit még nagyobb tempóra képes Dimensity 9000+ lapkával is, ami egyértelműen a Snapdragon 8+ Gen 1 ellen fog ringbe szállni a harmadik negyedév során. A cég bízik abban, hogy ezt is több partnere fogja vonzónak találni. Ettől függetlenül a gazdasági kilátásokat tekintve már nem annyira pozitívan nyilatkozott.

Elmondta a MediaTek, hogy örömükre szolgál olyan számokról beszámolni, mint a mostaniak, viszont nem dédelgetnek hiú ábrándokat. Úgy látják, hogy ez a mostani trend nem fog folytatódni a következő hónapokban. Már júniusban úgy kalkulál, hogy akár csökkenés is lehet, de a lassulás egészen biztos és borítékolható. Éppen ezért egyébként nem is érzi a nyomást magán a MediaTek, mert pontosan tudják, hogy ez a teljes piacot fogja sújtani, és nem tudnak ellene semmit sem tenni, mert a világgazdaság szintjén vannak súlyos problémák.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére