A Honor számára nagyon jól alakul az idei év, úgy fest, hogy a vállalat azt követően, hogy Kínában képes volt a legnagyobb gyártók közé bekerülni, globálisan is egyre jobb pozícióba kerül. Ezzel egy külön hírben foglalkoztunk a napokban, most pedig már arról számolhatunk be, hogy a cég globális bemutatóra készül.
Májusban mutatta be a Honor a 90 és 90 Pro modelleket, de nem kerültek azonnal a boltokba a készülékek . Kínában ebben a hónapban indult be a forgalmazásuk, június 7-től kaphatóak a mobilok a vállalat hazájában, időközben pedig kiderült az is, hogy mikor fognak ezek Európába megérkezni.
Július 6-án lesz a Honornak egy „Summer Launch” névre keresztelt eseménye, amit Párizsban fog megrendezni a vállalat.
A párizsi rendezvényen egészen biztos, hogy reflektorfénybe kerül majd a Honor 90 széria, hiszen a vállalat ezt kiemelte jelentette be, hogy mire készül. De nagyjából borítékolható, hogy lesz másról is szó a rendezvényen a Honor 90 mellett. Az utóbbi időben már igyekszik a cég bővíteni a porfólióját különböző termékkategóriákban. Friss viselhető kiegészítővel, vagy akár notebookkal is előrukkolhat egyebek mellett.
A Honor számára a „számozott” modellek különösen fontosak, ugyanis a legutóbbi elemzés adatai alapján ezekkel tudja a legnagyobb darabszámot elérni Európában, általában az ilyen konfigurációk a legkeresettebb termékei ebben a réfióban. Az idei első negyedévben az összes eladott Honorból 49 százalékot tettek ki a különböző számozott közép- és felsőkategóriás konstrukciók. Pedig a Honor 90 és 90 Pro még csak ezt követően fog befutni, és ezek mellett számítani lehet már a 90 Lite modell érkezésére is.
200 megapixeles kamerákkal, erőteljes Qualcomm rendszerchipekkel, a legújabb MagicOS 7.1 grafikus felületbe csomagolva jönnek a gépek.
A Honor 90 és 90 Pro majdnem ugyanakkora lett, az egyik 6,7, a másik pedig 6,78 hüvelykes képátlóval szolgál. 430 PPI-nél magasabb pixelsűrűség jellemzi a szerkezetek képernyőjét, és AMOLED technológiás egységekről beszélhetünk. A Snapdragon 7 Gen 1 és a Snapdragon 8+ Gen 1 lapka található a készülékekben. Android 13 operációs rendszerrel szolgálnak globális bevezetés előtt álló megoldások.
50 MPixele szelfik készítésére alkalmas eszközökről beszélhetünk, a hátukon pedig van a 200 megapixeles főkamera mellett 12 MPixeles ultraszéles látószögű képalkotó is, a Honor 90 Pro pedig felvonultat még egy 32 megapixeles kamerát is 2,5-szeres zoomolási lehetőséggel, valamint optikai stabilizátorral megtoldva. 4K videózásra is képesek a mobilok, és biztosítanak EIS stabilizálást a videózások alkalmával.
Van még ezekben képernyő alá bújtatott ujjlenyomat-olvasó is, és a Honor 90 Pro sztereó hangzással is szolgál. 5000 milliamperórás akkuval szolgálnak a készülékek, és egyaránt biztosítanak gyorstöltést, de nem ugyanakkora teljesítménnyel. Az olcsóbb mobilt 66 wattal lehet tölteni, míg a társa már 90 wattot is támogat, és így a Honor 90 Prót majdnem 60%-ra lehet tölteni negyed óra leforgása alatt. Részletesebben a mobilokról korábbi hírünkben lehet tájékozódni.