NAGY JELENTŐSÉGGEL BÍRÓ ANDROID FRISSÍTÉST KAPOTT A SAMSUNG GALAXY TAB S8 SZÉRIA

A Google direkt tabletekre optimalizált rendszerét kapták meg a táblagépek, így még jobb felhasználói élményt tudnak majd biztosítani.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. szept. 2. 18:06
Nagy jelentőséggel bíró Android frissítést kapott a Samsung Galaxy Tab S8 széria

A Samsung és a Google szoros együttműködésben dolgozik már néhány éve, nagyjából akkor kezdtek egymáshoz erőteljesen közeledni a vállalatok, amikor a One UI grafikus felhasználói felület létrejött. Mostanra a Galaxy eszközök jobbak lettek a frissítések szempontjából, és ennek eredményeként számolhatunk most be arról, hogy az Android 12L befutott a Galaxy Tab S8 termékcsaládra.

Nagyon sokáig teljesen elhanyagolta a Google az Android operációs rendszernek azt a mellékágát, ami a táblagépeket vette célba. Volt olyan időszak, amikor a keresőóriás külön extrákat biztosított a tableteknek, sőt mi több, saját főverzió is rendelkezésére állt ezeknek. De ahogy a kereslet és a fejlesztők érdeklődése is csökkent, úgy a Google is megfeledkezett az ilyen fejlesztésekről. Hosszú kihagyást követően, tavaly tért vissza erre az útra a vállalat az Android 12L-lel, amit a Samsung még a One UI egyedi megoldásaival is keresztezett.

A Lenovo P12 Pro volt az első tablet az Android 12L pártfogásában, de az még béta állapotban kapta meg a frissítést. A Galaxy Tab S8 sorozat számára vált elérhetővé a kész frissítés, már a Samsung saját grafikus felhasználói felületével együtt. Érdekes módon a One UI nem lépett nagyot előre a verziószámot tekintve, a 4.1.1-es kiadás érkezéséről számolhatunk be.

Galéria megnyitása

Az Android verziószáma nem változott, de egy fél lépést mégis tettünk előre ezen a téren, szóval ez a mostan a Galaxy Tab S8-ak első jelentősebb frissítése. Az újításoknak köszönhetően a nagy képernyővel rendelkező tabletek még hatékonyabban lesznek kihasználhatóak, és „számítógépesebb” élményt tudnak majd biztosítani az eszközhasználóknak. A leglátványosabb része a frissítésnek az új tálca, melyről pillanatok alatt lehet elérni minden sűrűbben használatos applikációt.

Fontos fejlesztése az Android 12L-nek, hogy gördülékenyebben lehet osztott képernyőt módra váltani. Szinte minden helyzetben egy szempillantás alatt elindítható lesz egy-egy új alkalmazás úgy, hogy mellette a képernyő felén – vagy még kisebb felületén – ott marad a korábban futtatott szoftver is. A kijelző akár negyedelhető is pillanatok alatt, aminek egy Galaxy Tab S8 Ultra esetében meg is van a létjogosultsága, hiszen a 14,6 colos képernyő már tényleg jól használható akkor is, ha több részre van bontva.

Galéria megnyitása

Az értesítési felület is tagoltabb lett, két oszlopban jelenhetnek meg a különböző történések és kapcsolók, beállítási lehetőségek. Az egymás mellett megnyitott alkalmazások között pedig minden eddiginél több esetben tudnak majd a felhasználók adatokat mozgatni egyszerű húzásokkal. Egy kép a galériában betehető lesz így egy prezentációba, a prezentációból pedig tovább lehet vinni akár egy szöveges dokumentumba is. Érdekes módon egyébként a vállalat nem hívta fel különösebben a figyelmet a frissítésre, részletes kiadási jegyzék sem érkezett.

A Samsung egyébként már úgy indítja el a frissítést a Galaxy Tab S8 modellek számára, hogy van olyan okostelefonja, ami eleve az új Androiddal jelent meg. A Galaxy Z Fold4-et a vállalat már eleve az Android 12L-lel küldte bevetésre. Itt ebből eredően valószínűleg már az Android 13-nak is egy tabletekre optimalizált változata fog előkerülni. Azt nem tudni, hogy annak is ott lesz-e a neve végén az „L” betűjelzés.

A Galaxy Tab S8 tulajdonosok a következő napokban, hetekben fogják megkapni a frissítést. Európában és Dél-Koreában indult a terjesztése, szóval bízunk abban, hogy a hazai közönséghez is hamarosan elér.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére