NAGY BAJ LEHET A NETFLIXNÉL A REKLÁMOKKAL MEGTÁMOGATOTT ELŐFIZETÉSBŐL

Nem örvend nagy népszerűségnek az újonnan bevezetett csomag, de a vállalat kitart amellett, hogy jó döntést hozott és megfelelően pozícionálta. Egyelőre viszont csak viszi a pénzt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. dec. 25. 16:19
Nagy baj lehet a Netflixnél a reklámokkal megtámogatott előfizetésből

Lassan már minden streaming szolgáltatást igénybe lehet venni valamilyen reklámokkal megszórt csomagban. A Netflix a saját megoldását november 3-án indította el, de az Antenna elemzőcég adatai alapján ez egyelőre nem éppen bombasztikus siker, sőt, sokkal inkább kudarcnak tűnik a mostani formájában.

Az újonnan Netflixre előfizetők körében mindössze 9 százalék döntött úgy, hogy a reklámokkal felöntött, de cserébe olcsóbb csomagot választja.

Ez a vállalat szempontjából egy borzalmas eredmény, és bőven elmarad attól, amiről a korábbi előrejelzésében adott tájékoztatást. Viszonyítási lehetőségünk is van, például az HBO Maxnál, amikor ott ez az opció megjelent, az emberek 15 százaléka választotta a reklámokkal megtámogatott lehetőséget. Ennek ellenére a vállalat illetékese pozitívan nyilatkozott.

„Még nagyon a korai szakaszban van a hirdetésekkel támogatott szolgáltatásunk, elégedettek vagyunk a bevezetésével és az érdeklődéssel, valamint a hirdetők lelkesedésével a Netflixszel való együttműködés tekintetében” – mondta a Netflix szóvivője a The Wall Street Journalnak adott nyilatkozatában. De ez eléggé szembe megy egy másik, a napokban megjelent beszámolóval.

Galéria megnyitása

Az induláshoz szerződött partnerek sokkal kevesebb megjelenést kaptak, mint amit a becslései alapján ígért a Netflix, ez lényegében tényként kezelhető. 

A Digiday pedig úgy tudja, hogy még pénzvisszafizetésre is kényszerült bizonyos esetekben a vállalat, miután a kezdeti időszakban 20%-kal elmaradt a nézőszám a garantált minimumtól.

Amennyiben továbbra is alacsony lesz az érdeklődés, nem tartjuk kizártnak, hogy a Netflix bele fog nyúlni a rendszerbe valamilyen módon, és kedvezőbbé teszi az ajánlatot. Ugyanis a cégnek az nem elég ebben az esetben, hogy néhány embert ezzel is rávegyen az előfizetésre. A streamingplatformnak itt arra lenne szüksége, hogy sok új belépőt tudjon behálózni, és nagy legyen az az előfizetői kör, aki ebben érdekelt.

A reklámokhoz a Netflixnek partnereket kell találni. Viszont ameddig nem látják azt a cégek, hogy van értelme szerződést aláírni reklámokra, addig nem fogják ezt komolyan venni, illetve nem mennek majd bele olyan felállásba, ami már a szolgáltatás számára is előnyös lehet. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit keres a cég a reklámokkal.

Galéria megnyitása

Itt arról van szó, hogy a 7 dolláros előfizetési díjon felül a Netflixnek el kellene érnie azt, hogy a hirdetések révén az új opcióra előfizetők után még fejenként 4-6 dollárt tudjon összekalapozni egy hónapban a hirdetőktől is. Mivel reklámok nélkül legolcsóbban 10 dollárért lehet előfizetni, és abban az esetben még alacsonyabb a biztosított felbontás.

A Netflix az elmúlt időszakban már egészen jól szerepelt a tőzsdén, a 162 dolláros mélyponthoz képest a napokban majdnem duplázni tudott már, ugyanis 320 dollár körül állt. Azonban a negatív hírek egy kicsit ismét visszavetették az értékpapírjai árfolyamát a 300 dolláros határ alá. Szép lassan talán visszatér a befektetők bizalma, azonban az ilyen esetek biztosan nem kedveznek a cégnek. Valósszínűleg a következő időszakban azon lesz a Netflix, hogy ezt az előfizetési lehetőséget szélesebb körben is bevezesse, és közben emelje a népszerűségét.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2022. dec. 27. 0:33
#6

Már ide látom, h az lesz döntés, hogy meg 2* szerezik a reklámokat. és film közben 3 szor lesz meg szakítva:D

peti19870621
peti19870621
2022. dec. 28. 15:42

@tomchee  -Ne hülyéskedj: - Két perc műsorért kell két ember öltőt várni. - Inkább nézem a kutyák szaporodását az udvaron..

predike07
predike07
2022. dec. 26. 16:29
#5

Elég makacs bandából állhat a vezetőség.

peti19870621
peti19870621
2022. dec. 28. 15:39

@predike07  Makacs, s hosszú nyelvű vezetőkből. A Bőre szabott nyál vezérli őket.

wintercounter
wintercounter
2022. dec. 25. 23:35
#4

En addig sosem fogok ezekre elofizetni, amig meg nem oldjak a nemzetkezi jogdijakat es nem kell VPN-nel trukkozni, hogy nezhessem a US sorozatokat rendesen.

Szefmester
Szefmester
2022. dec. 26. 19:30

@kalajvera az oroszoknál működnek az alapok? :D viccelsz.. mert normális ember nem hinné ezt.

A homárok és a szivárványosok a pedofilok? Ezek szerint a papság nagy része hozzájuk tartozik? De akkor nem kéne elítélni a kereszténységet a pénzzel kitömésük helyett? Te élvezed amúgy ha elnyomnak és szolgája vagy valakinek? Reménykedsz hogy egyszer majd kiélheted a beteges szadista vágyaid a saját szolgáidon mert úrrá leszel? És akkor ha belefáradtál az uraid seggének nyalásába akkor kinyalatod a szolgáiddal a sajátod... mert a jobb oldal erről szól... meg a konzervativizmus. Tartsuk meg a régi "értékeket" a földesúri viszonyt.

Foss csak a melegektől és dögölj éhen... engem ez nem érdekel. De ha a saját fóbiáid miatt bárkit el akarsz nyomni, akkor vigyorogva nézem végig ha azok úgy megvernek hogy a mentős is azt hiszi hogy a hentes ejtette el a darálthúst... és még alibit is fogok nekik biztosítani! ;)

takos81
takos81
2022. dec. 25. 21:42
#3

Épeszű ember nem fizet elő erre a csomagra. Pont a reklámok miatt nem néz már senki tévét, akkor majd pont a neten akarnak reklámot nézni?

peti19870621
peti19870621
2022. dec. 28. 15:34

@DiEGO  A TV csak ajánlót sugároz. A többi kereskedelmi reklám. Az hogy ott látsz valamit, az felkelti az érdeklődésed, s megnézed torrentről. -Itthon én is szeretném lemondani a tévét, egy nem nézem, s választani a vezetékes telefon + L net csomagot, egy ebrudalt mobil net előfizetéssel, hogy egy szolgáltatónál legyen lezavarva az egész. -Ocsmányok a reklámok: Mint egy rossz daily pornó.

marc23
marc23
2022. dec. 25. 18:08
#2

Rohadt penzehes kocsogok, na meg jo par ilyen szolgaltato! 
amugy rem jo sok penzt oltek bele ebbe a reklamos projektbe, m ahoz nem kell zseninek lenni h kideritsek h az emberek 99,99%-a utlalja a reklamokat korosztalytol fuggetlenul!

meg is latszik az eredmenyen: meg olcsobban sem kell a cucc az embereknek ha van benne reklam!

pepeno1
pepeno1
2022. dec. 27. 10:10

@marc23 Esetleg úgy megérné a reklámos változat, ha mondjuk 10 USD helyett 3-4-ért adnák. De az meg a Netflixnek nem érné meg, mert akkor ugyanott lenne, mintha 10-ért eladná reklámmentesen. Nagy valószínűséggel megy a kukába ez az új ötletük.

Vissza az oldal tetejére